Csend-etűdök a Szkénében

|

November 12-én és 13-án

November Budapesten is látható az ESZME, a Szkéné Színház és a Szentendrei Teátrum közös produkciója, a Csend-etűdök. A produkció ősbemutatójának a még a nyáron adott otthont Szentendrei MűvészetMalom.

Szokol Judit és Fabacsovis Lili előadása az elhúzódó járványhelyzetből egyre ismerősebb problémát jár körül, ugyanis a történet egy lakótömb egymástól elszigetelt alakjainak magányos életébe, egyre mélyülő csendjébe nyújt betekintést. A hétköznapokból nagyon is ismerős szereplők – egy egyetemista lány, egy nagymama, egy középkorú férfi, egy vlogger és egy zenésznek készülő pizzafutár – szinte már csak az interneten tartják a kapcsolatot a külvilággal, a valódi érintkezés komoly nehézséget jelent számukra. Az alkotópáros által jegyzett kortárs szöveg igyekszik nagyon érzékenyen és változatosan reagálni társadalmunk közös léttapasztalatára, amelyet a közelmúltban egyre inkább a hiány, az egyedüllét és az elszigeteltség határozott meg.

„Úgy gondolom, hogy minden emberi sorsból lehetne drámát írni, hiszen mindenki főszereplője a saját életének. Minden apróságnak jelentősége van, ha a saját életünkről van szó. A hétköznapi emberek drámáját kerestük, amelyekkel nap mint nap küzdünk, a személyes tragédiákat. Talán ha ezeket viszontlátjuk a színpadon, kevésbé érezzük magunkat magányosnak.” – nyilatkozta Szokol Judit a Revizornak.

A párhuzamos történetekből építkező előadás második síkja egy japán ihletésű szamuráj-fantasy, amely ugyancsak az aktuális társadalmi problémákra, ezen belül is a mai magyar valóság anomáliáira igyekszik ráirányítani a figyelmet. Az erős szituációkat ütköztető történet ugyanakkor üdítő módon nem teszi le a voksát egyetlen politikai oldal mellett sem: sőt, épp arra kíván rámutatni, hogy az alapfogalmakat és a társadalom alapvető kérdéseit nem lehet kisajátítani.

(…) sokszor használják fel a hazaszeretetet politikai manipulációra, amit kikérek magamnak. Mint ahogy az is manipuláció a másik oldalon, hogy aki büszke a magyarságára, az megkaphatja, hogy nacionalista. Ezt is kikérem magamnak. Ez így fekete-fehér, pedig még annyi szín van.– nyilatkozta Hajduk Károly a Fideliónak az előadás kapcsán.

A Csend-etűdök további érdekessége, hogy a tapasztalt színészek mellett fiatal egyetemisták játszanak: a független szférából már jól ismert Hajduk Károlyhoz, Nyakó Júliához és Dékány Barnabáshoz Milovits Hanna, Lelkes Botond és Jeney Luca Viktória csatlakozott. A szerzőpáros ugyancsak néhány éve végzett a Színház- és Filművészeti Egyetemen: Szokol Judit 2019-ben diplomázott Ascher Tamás zenés színházrendező osztályában, Fabacsovics Lili pedig egy évvel korábban, Jákfalvi Magdolna, Kárpáti Péter és Upor László dramaturgosztályában. A látványvilágért felelős Jeli Sára Luca szintén 2019-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakán.

„Mindig nagyon boldogan játszom velük. Az a tapasztalatom, hogy okosabbak és határozottabbak, mint az én generációm volt ennyi idősen. Megdöbbentő, hogy a fiatal szerzőpáros, Szokol Judit és Fabacsovics Lili milyen mélységében boncolgatja a témákat, és hogy milyen hihetetlen erősen írták meg a szöveget.” – nyilatkozta Nyakó Júlia a generációk találkozásáról.

A Csend-etűdök különleges zenei világát Matisz Flóra Lili és Lovász Ákos alkotta meg, a történeteket átszövő vetítések Bredán Máté munkái. Az előadás novemberben két alkalommal, 12-én és 13-án 19 órától látható a Szkéné Színházban.

CÍMKÉK: