A múlt árnyai

|

Az ártatlanság vélelme, Született: Wágner Emese / Centrál Színház, Jurányi Ház

Tessa magabiztossága lehengerlő. Az ügyvédnő számára a tárgyalás nem több napi rutinnál. Nem szimpatikus, hogy a jog embere automatikusan látja el feladatát. Tessa hadar, gondolkodnia nem szükséges, hiszen könnyedén tényszerűsít. Nincsenek fehér foltok a történetében, mert minden mozzanatban biztos a felidéző. Nem a felső tízezerből jött, ám igen magasra jutott a hölgy.

Tessa már régen nem látja az embert az oly mintaadón alkalmazott büntetőjogi paragrafusoktól. Nem túlzás azt állítani, hogy előre tisztában van a tanúk válaszával. Sőt, azonnal tudja, hogyan fordíthatja a maga, és főleg a gyanúsított hasznára az elhangzottakat. Egyszerű az ügy, hiszen fel sem merül Tessában a kétely az igazságos ítélettel kapcsolatban.

Lesz aztán másféle tárgyalása is az ambiciózus ügyvédnőnek. Ekkorra a monokróm fekete és fehér helyett visszakapja színeit Tessa körül a világ. Nemhogy a többiek válaszát nem tudja, még a sajátjában sem biztos. Együttérző pillantást, bíztató érintést a tárgyalóteremben szolgálatot ellátó rendőrnőtől kívül nem kap. Az ügyvédnő feltűnően bizonytalan. Nem is csoda, hiszen ezúttal Tessa az áldozat.

Martinovics Dorina          Fotó: Horváth Judit

A Centrál Színház Az ártatlanság vélelme című előadását a fenti két tárgyalás keretezi. Suzie Miller monodrámáját Hárs Anna magyar szövegével, Puskás Samu rendezésében mutatták be a Révay utcában. A színdarab eredeti címe Prima Facie. A latinból származó jogi formula jelentése: első látásra.

Tessa hasonul az erősebb nemhez. Szinte kérkedő magabiztossága, amint szétterpesztett lábbal ül a székén, a nőé, aki pontosan érzi, hogyan boldogulhat a férfiak uralta világban. A gesztusok határozottan fiúsak, a megkeményedett hivatali én magába szippantotta a nőt. Martinovics Dorina a nemtelenségtől, a fiúságtól halad a nőiesség mélyebb megéléséig. Tessa egyre kétségbeesettebb: minél közelebb a szakadék mélye, annál esendőbb és kecsesebb.

Jelenet az előadásból

Martinovics emlékezetes perceiben áldozat és nyomozó egy személyben. Már nem működik olyan jól az a fránya emlékezet, így kutatnia kell önmagában. Martinovics nagyon érzi a hatásszüneteket, így vele együtt éljük meg esete legsötétebb pontját. Lényeges, az ügyet eldöntő mozzanatok estek ki (átmenetileg) tudatából, és nemcsak azért, mert Tessa ittas volt akkor éjjel. A színésznő a zárlatra eléri a publikum együttérzését. Az önmagáért kiálló ügyvédnő a lejtőn mindenesetre megáll. A kezdeti arroganciáját levetkőzve próbál felfelé kapaszkodni.

A Centrál Színház jól követhető története helyett darabkáira tört narratívát működtet a Született: Wágner Emese a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorházban. A Manna Produkció, a Szentendrei Teátrum és a FÜGE közös előadását a Színházi Olimpia keretében, a Család-Egyén-Társadalom (CSET) Fesztiválon mutatták be Szenteczki Zita rendezésében.

Szalontay Tünde Fotó: Kállai-Tóth Anett

A független szférában otthonosan mozgó Szenteczki színháza absztrakt és racionális. A szaggatott idő- és cselekménykezelés nem kínál a nézőnek könnyed belefeledkezést. Bár az előadásonként változó, önálló színpadi nyelv kialakítása a cél, a míves irodalmi alapanyag olykor ellenáll a gondolati síkon mozgó rendezői elképzeléseknek. A kevésbé sikerült kísérleteiben a forma fed, semmint (fel)mutat. Az érzelmeket távolabbról ábrázolják ezek az előadások. A feltámadásnak nincs szépsége (Angyali üdvözlet), ahogy a tiltott szerelemnek (Törvényen belül) sem a gyönyöre, hanem a társadalmi vonatkozása hangsúlyozódik. Máskor azonban a szokatlan forma és a jól ismert tartalom harmonikus találkozása más, érvényes megvilágításba helyezi a klasszikust (Édes Anna). A mélyszegénységet invenciózusan tematizáló, a Kovács Domokossal közösen színpadra állított Ki ölte meg az apámat szépen példázza a megalázottakért és megszomorítottakért szóló politikai színházat.

A Született: Wágner Emese történetei, emlékképei szakítanak a lineáris történettel, és a magánélet feldolgozatlan sérüléseivel foglalkoznak. Sok fogódzót nem kínál az előadás, mégis a zárlatra összerakhatja a publikum a kirakós darabjait.

Fragmentumokból épülnek fel Szalontay Tünde karakterének mozaikjai, amelyeknek a színésznő élete szolgált alapjául. Töredékeiben a lezárás és az újrakezdés egyszerre jelenik meg. Az előadás fő erényeként nincs kerékvágása a mesének, csak a rendetlen tér szülte szétszórt villanások. A színpadi tárgyak és rekvizitumok (apró szék, piros-pöttyös labda, a játéktér hátsó falára vetített jókora fényképek) a gyermekkor a tudatalattiba kényszerített félelmeit és változó perspektíváit mutatják.

Jelenet az előadásból

Rehabilitációs folyamatot ábrázol a Született: Wágner Emese. A kezdőképben Szalontay a sarokban ül. Titokzatos, sérült nő az erősen hiányos térben. Olyan hatást kelt a több réteg ruha a színésznőn, mintha valaki messziről rádobta volna, ő pedig kénytelen viselni. Idővel Szalontay könnyebbedik a múltjától, így fokozatosan szabadul a feleslegessé váló ruhadaraboktól.

A színészi lendület nem együtemű. Mindig máshová esik az emlékezet ide-oda ugráló fénycsóvája. Váltásai nagyszerűen sikerülnek. Szalontay a szerepe szerint újra rendezi az emlékeit, amelyek szaggatottságuk okán nem állnak össze kerek egésszé. A szexuális erőszak a kiindulópont, amely az élettörténet törmelékeire megkerülhetetlen hatással lesz. Ha a szituáció úgy hozza, az előadó olaszul beszél, máskor énekel, megint máskor labdázik a közönséggel. Szalontay többféle „maszkot” húz magára. Játéka iskolapéldája a kinn is vagyok, benn is vagyok színészi módszerének. Távolságot tart a szerepétől, hogy az utolsó jelenetben végleg eggyé váljék karakterével.

Remélhetőleg hagyománnyá válik az idén először rendezett CSET a Jurányi Házban, hiszen mind belföldről, mind külföldről hiánypótló előadások kerültek a programba.

Jelenet az előadásból

A „Pesti Broadway” és a független szféra jeles alkotói egyaránt a szexuális erőszak áldozatainak sorsát járják körül. Az érdeklődés azonban nem a „divatos” témának szól. Az alkotók a traumatizált sorsokból nem a lehetetlen feloldást hangsúlyozzák, hanem azt, hogy még az akadozó elbeszélés is segíthet szabadulni a múlt árnyaitól. A történetmesélés módján kívül az előadók stílusa is erősen különbözik. A színpadi hagyományok híveinek inkább a Centrál Színház, míg a merészebbeknek a Jurányi Ház előadása való. A két erős színpadi jelenléttel bíró színésznő azonban közös a produkciókban.

CÍMKÉK: