Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés / Jászai Mari Színház, Tatabánya
Raszkolnyikov olykor mélyen hallgat. A Marmeladov család megpróbáltatásai eloszlatják az egykori joghallgató dilemmáit az ember szenvedéseit illetően, ha esetleg maradtak volna ilyenek.
Erdős Lili, Megyeri Zoltán és Danis Lídia fotó: Prokl Violetta
Előbb a kocsmában néma tanúja Marmeladov (Megyeri Zoltán) őszinte és önostorozó monológjának. Később, a halotti toron Marmeladov családjának erkölcsi tartásának komoly próbatételekor megrendülten húzódik meg a sarokban. Raszkolnyikov hiába próbálta meg átlépni a határokat. Gyilkosságaival nem segített önmagán. Másokon meg eleve nem is akart.
A tatabányai Jászai Mari Színház Bűn és bűnhődés előadásában Csabai Csongorra osztotta Raszkolnyikov szerepét Hegymegi Máté. Hegymegi bátor rendező, mert a nagyszínpad lehetőségeivel dacolva lehetőséget teremt arra, hogy a publikum belülről élje meg Raszkolnyikov pokoljárását. A rendező kiszorítósdira emlékeztető nonverbális csapdái sokat segítenek ebben. A játék ritmusát a „nem menekülhetsz” motívuma határozza meg. A gyilkosságok után a két áldozat, a Zálogosnő (Egri Márta) és Lizaveta (Barna Lilla) többször is megjelennek. Telitalálat, hogy Raszkolnyikov rövid belső monológjait éppen tőlük halljuk. A véres arcú erinnüszök a díványon gyilkosuk mellé ülnek. Máskor az ajtók előtt helyezkednek el, vagy két oldalról zárják le a teret.
Egri Márta, Csabai Csongor, Barna Lilla és Kardos Róbert
Hasonló a funkciója A föld alól előbújt embernek. Fehér Andrásnak eleinte csak dobszólóit halljuk. Fehér ütőhangszerei a gyilkos lelkiismeretfurdalását adják vissza. A vérontás után a rock ritmusszekciója dübörög a néző fülében, máskor jóval halkabb, jazzre emlékeztető a dob, de legalább annyira nyugtalanító az ütősök hangja. Az ötlet nagyszerű, de előfordul, hogy Csabai nem jön át a rivaldán. A visszafogottabb ütősök esetében sem hallott mindent jelen sorok írója a nézőtér tizenötödik sorában. Méltó zárása az első résznek, amint Raszkolnyikov kézzel-lábbal elhallgattatni igyekszik a dobokat, miközben lassan ereszkedik a vasfüggöny.
Minden Bűn és bűnhődés előadás fontos szereplője a titokzatos vizsgálóbíró. Kardos Róbert Porfirij Petrovics alakítójaként játszadozik a gyanúsítottal. Ám a nyomozást vezető mindeközben őszintén szimpatizál Raszkolnyikovval. Kardos könnyed és vicces, miközben majdnem minden mondata csapdát rejt. Porfirij laza mozdulattal tárja ki a világ felé Raszkolnyikov koporsószerű odújának ajtaját. Ez az egyszerű gesztus az új életet kínálja a fiatalembernek. Viszont hiányolható Kardos játékából a vizsgálóbíró legalább helyenkénti kíméletlensége.
Figeczky Bence a Bűn és bűnhődés világának tiszta lelkű embere. A naiv Razumihin azt mondja, amit gondol, ám elérkezik az idő, amikor a szavai automatizmussá válnak. Megpillantja jóbarátja, Raszkolnyikov húgát, Dunyát (Reiter Zita), és ettől kezdve elveszett a fiú. A nagyszerű Figeczky játékában innentől kezdve ellentétesek a szavak a test önkéntelennek ható jeleivel. Az előbbiek megbízhatóan simogatják a felszínt, az utóbbiak árulkodón és fegyelmezetlenül mutatják a hirtelen fellobbanó, mindent elsöprő szerelmet.
Király Attila igazán dosztojevszkiji alakot formál Szvidrigajlovból. Szvidrigajlov a tudatalattinkat birizgáló perverz kéjenc. A férfi elképzelése az örök kínok helyéről sokatmondó a regényben: pókokkal teli szobaként írja le a poklot. Az előadásban a jómódú és hódító Szvidrigajlov tükör Raszkolnyikov számára. Nem maszatol ez a tükör, hiszen élesen adja vissza a karaktervonásokat. Ötször kevésbé vagyok beteg magánál, mondja az aggasztóan magabiztos Szvidrigajlov Raszkolnyikovnak. És nem lehetetlen, hogy van némi igaza. Király-Szvidrigajlov határozottsága fokozatosan lesz semmivé a Dunyával közös emlékezetes jelenetben. A szobának, amelyben ketten vannak nincs meg a kulcsa. A szituáció metaforikus és konkrét. A több nő halálában vétkes férfi nyilván veszélyes. Ezúttal is mindent megpróbál a cél érdekében, hiszen annak idején sikertelenül üldözte szerelmével a lányt.
jelenet az előadásból
A tempó, a stílus a Szvidrigajlovtól megszokott. Kíméletlenül érezteti Dunyával, hogy pénzzel bárki megszerezhető, vagy még inkább önmaga alá gyűrhető. De az intelligens férfinak rá kell döbbennie, hogy most, az utolsó próbálkozásakor a hatalmával, az anyagiak biztosította társadalmi pozíciójával nem érhet el sikert. A kétségbeeső Szvidrigajlovnak életében először szabadulnia kell az álarcaitól. Azokból pedig van neki éppen elég. A dandy vonzó teste most az egyszer mind kiszolgáltatottabb. Csapottá lesznek a vállak; idegessé, iránytalanná a léptek. Már azzal is beérné, ha simogatást kapna, ezzel is halvány bíztatást a jövőre. Vagy egyszerűen odakucorodhatna a lány ölébe, akár a türelmetlen gyerek az édesanyjához. Amikor Dunya rálő és súrolja arcát a golyó, szinte jólesik a véres seb, mert a lány húzta meg a ravaszt. Az alakítás arról szól, hogy a nagy szerelem védtelen gyermekké teszi a férfiakat, bármilyenek is egyébként. Aztán Szvidrigajlov a kínzóból kínzott lesz. Életem végéig a rabszolgád leszek, mondja már az ágyon négykézlábra ereszkedve, és elhisszük a romlott léleknek. Még talán szánjuk is. Végül az újra magabiztos Király-Szvidrigajlov előveszi a kulcsot a nadrágzsebéből arra kérve az őt végleg elutasító Dunyát, hogy gyorsan távozzék. Ekkora már biztosan tudható a férfi következő lépése.
Dosztojevszkij eleinte nem a gyilkossá váló értelmiségit helyezte regénye középpontjába. Az író saját kora társadalmi panorámáját szerette volna megírni. Fekete Anna látványtervét nézve éppen ez juthat eszünkbe. A cselekmény egy lepusztult lakótelepen játszódik. A hol körszínpadra helyezett, hol vízszintesen kinyitott, gyufaskatulyára emlékeztető szobák teljesen mellőzik az otthonosságot. A nagyszínpad ellenére a publikumnak szorongató bezártsági érzést ad a környezet. Minden szobabelső ugyanolyan és mégis kicsit más, így különbözőképpen ábrázolják az emberi nyomorúságot.
Erdős Lili, Csabai Csongor
Nem kínál könnyed színházi menüt a tatabányaiak évadnyitó premierje, de megéri a szellemi és főleg az érzelmi befektetést a nyomasztóan szép előadás, amelynek fél tizenegykor van a tapsrendje. A Jászai Mari Színház megváltástörténetében a nőnek lehet esélye, hogy megszabadítsa a férfit élete bűneitől. Szvidrigajlovnak sansza sincsen a megváltásra, mert Dunya nem ad erre lehetőséget. Raszkolnyikov előtt azonban megnyílik az út a megbocsátáshoz. A gyilkosságok beismerése után az addig hideg és merev erinnüszök megbocsátó gesztusa erre utalhat. A záróképben Raszkolnyikov és Szonya (Erdős Lili) energikusan kapaszkodik egymásba. Aztán ki tudja, hogy megnyílnak-e azok a szigorúan zárt ajtók a háttérben valaha.
