Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak – 6szín
Thuróczy Szabolcs alakítása kiváló arányérzékkel ötvözi a stand up comedy és a burleszk elemeit.
Thuróczy Szabolcs
Egy hétköznapi sors mozaikdarabkáiból, pontosabban negyvenöt monológból áll Bödőcs Tibor Meg se kínáltak című regénye. Valahol Zalában Magyar Oszkár festő és mázoló Gyöngyinek, a kocsma újonnan felvett pultosának mesél az életéről. Gyöngyi odaadóan hallgat, míg Oszkár kitartóan monologizál.
Az író és a humorista Bödőcs egymástól el nem választható. Éppen ezért jellemzők az egyhuzamban olvasható regényre az élőbeszéd utánzása mellett a merész asszociációkra épülő hasonlatok. Nem a cselekmény darabkái, nem a karakter, hanem a nyelv válik a szöveg főszereplőjévé. A nyelv nemegyszer találóan elhasznált, lepusztult élőbeszéd, máskor azonban túl olcsón adja magát, mert halmozza a mindenáron poént elérni kívánó hasonlító mondatokat.
„Mostanában kezdek ezen rugózni, meg rájönni, hogy a Kádár-kor is olyan volt, hogy jobb rá visszagondolni, mint élni benne. Viszont az is igaz, hogy a Kádár, a tömeggyilkos negyven év alatt nem lopott annyit, mint amennyit ezek ma délelőtt.” (126.) A narratív alaphelyzet dialógust imitáló hallgatói részéről, Gyöngyiről még csak nyomokban sem derül ki semmi. Némelyik fejezet önismétlő, amennyiben sem a cselekményt nem lendíti előre, sem az atmoszférát nem festi másképp, mint az addigiak.
Összességében mégis fontos dologról szól a Meg se kínáltak, hiszen a rendszerek, a politikai berendezkedések örök vesztesét, a kisembert tematizálja meggyőzően a regény.
Az alapszöveget Enyedi Éva monodráma formájában alkalmazta színpadra. A színpadi verzióban nincs Gyöngyi, helyette a nézőknek mesél a festő és mázoló.
Fotók: Szkárossy Zsuzsa
A hátán hokedli, az oldalára erősítve a vödör, a nyakában pedig a létra – így látjuk először Magyar Oszkárt. Thuróczy Szabolcs alakítása kiváló arányérzékkel ötvözi a stand up comedy és a burleszk elemeit. Kifejezők a test visszatérő gesztusai. Nem esik már jól a cigaretta, nem ízlik valójában a sör. Csakis a minél gyorsabb hatás kell. Minden nap az első az igazán nehéz, a többi jön magától. Ezért a jobb kar furcsa, félkörös mozdulata, miután hősünk leszívja a slukkot. Ezért gyűrődik a kézben oly kellemetlen hanggal a sörösdoboz.
A színész a magasiskoláját nyújtja annak, hogy a festő hogyan nem mászik fel a létrára, vagy ha igen, hogyan odázza a munkakezdést. Emberünk több alkalommal komolyan nézi a falat. Mereven bámul a magasba. Nem hiszi el, hogy újra itt van. Hezitál. De nem egyszerűen a munkát kerülő kivárása ez. Jóval drámaibb pillanat ez annál. Benne van a pillantásban a félelem a sokszor, sok éven át a létrán megtett értelmetlen erőfeszítéstől.
Az előző napi részegségből lassanként magához térő méricskéli a létrán való feljutásának esélyeit. Át szeretné vészelni a kritikus időszakot, a reggel nyolc óra huszonöt és nyolc óra harminc perc közötti intervallumot. Hogy aztán nekirugaszkodjon a létrának, már emelné is a lábát, vagyis nem látjuk, de várnánk, hogy megtegye, de aztán ugyanezzel a lendülettel, végül meg sem indul felfelé. Máskor Oszkár tesz vagy két lépést a létrán, de gyorsan, szinte félve le is mászik a grádicsokról. Mossa kezeit, mintha ott sem lett volna. Mondván, sztorizni inkább jó, semmint dolgozni. Egyébkor a létra tetején áll, ám azonnal el is ejti a spaklit, és persze bolond lesz utána menni.
Thuróczy szerepformálásának csúcsa a pikareszk jelenet, amely a verbalitásra épít. Magyar Oszkár vázolja a rendszerváltás utáni évtizedek kormányait és államfőit. A frappáns kór – és körkép elkeserítő.
Thuróczy nyugtalanító színészetének groteszkül ambivalens különlegessége ezúttal is az, hogy az ábrázolt személyiségtől távolító hatásokon (nyelvi blaszfémia, smirglis hang) túl lesz szerethető a magára maradt, az életnívóján (a mindenkori hatalom miatt) javítani képtelen kisember. A színész előbb hívja fel figyelmet a beszűkült életlehetőségekre, előbb válik maga is kényelmetlen felkiáltójellé a publikum számára, és csak aztán kínálja fel az esetleges érzelmi azonosulást a nézőnek. Nincs az az aggasztó színpadi szituáció, amikor ne okozna derültséget is, és nincs az a humoros helyzet, amelyben ne lenne meg benne a dráma magva.
Enyedi Éva színpadi verziója elsősorban mulatságosnak mutatja Oszkárt. Bödőcs regényében alapvetően drámai a karakter. A prózai változat nem szűkölködik a megható pillanatokban, az előadásnak elsöprő a humora. A regény a tehetségesnek induló festőművészről szól, aki a démonaival küzdve végül nem lesz művész. Keresztes Tamás poénos rendezését a 6színben a szívesen anekdotázó melós érdekli, kevésbé az ember, aki frappáns mondattal tesz különbséget Rembrandt és Frans Hals színei között. Mint ahogy kevéssé érdekli az előadás alkotóit a férj, aki még most, évtizedekkel később is pontosan tudja, hogy egykori feleségének a testén hol vannak az anyajegyek.
Ez most ilyen, mondja Magyar Oszkár önkritikusan a borotválkozótükrének. Az életnek folytatódnia kell. A Meg se kínáltak című előadásra Thuróczy színészi formátuma miatt vélhetően sikerszéria vár, ám a regény mélyebb rétegei nem feltétlenül hangsúlyozódnak az előadásban.
