Ménes Attila drámája a Katona József Színházban
2016. február 27-én mutatta be a Katona József Színház a Sufniban Ménes Attila Bihari című drámáját, Mészáros Bélával a címszerepben.
„Nagyon jó barátom volt Tar, nagyon szerettem őt, mint mestert és embert. A ’80-as évek elejétől a haláláig jó barátok voltunk. Több olyan embert is ismerek, aki az ellenzéken belül mozgott: amikor Pestre költöztem Debrecenből, kalandvágyból és érdeklődésből beszálltam a szamizdatok terjesztésébe, és több alak volt, akiről megdöbbentő módon derült ki, hogy beszervezték: olyan emberek, akikről soha az életben nem gondoltam volna ezt. Jó emberek, akik nyíltszívűek és őszinte kedvességgel néztek a szemembe. Felfoghatatlan számomra a mai napig, és ezért írtam meg a Biharit.”
Részlet az íróval készült interjúból
Forrás: Katona József Színház
Szereplők: Mészáros Béla, Kovács Lehel, Takátsy Péter, Pelsőczy Réka, Dér Zsolt. Díszlet-jelmez: Kálmán Eszter. Dramaturg: Török Tamara. Rendező: Máté Gábor