Beszélgetés Györgyi Annával
Véleménye szerint nem feltétlenül a külső hasonlóság, sokkal inkább a hangszín és a lelki alkat számít a szinkronizáláskor. Ha jó a színésznő, imád belebújni a másik bőrébe. A legszívesebben Juliette Binoche-nak kölcsönözi a hangját. Néhány a jelenlegi színpadi szerepei közül. A biszexuális, függetlenségre vágyó, kemény jellemű Siri von Essen a Pinceszínház A tribádok éjszakája című előadásában. A Rózsavölgyi Szalonban játszott Amazonokban Annie karaktere az övé, aki úgy tartja magáról, hogy a legtöbb férfi szerelmes belé, miközben a nő roppant magányos. A férjét a második világháborúban elvesztő, érzéki parasztasszony Mária, akinek fia betegsége is nehezíti az életét a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból előadásában, a tatabányai Jászai Mari Színházban. A különbözően kacskaringós sorsokat egy beskatulyázhatatlan színésznő, Györgyi Anna köti össze.
Fotó: Gordon Eszter
Évek óta szabadúszó vagy. Hiányzik a társulati tagság?
Kifejezetten élvezem a pályám jelenlegi szakaszát, mert sikerül nagyon különböző karaktereket megcsípnem. Azt szeretem, ha a rendezők sokfélét gondolnak rólam. Szerintem, ha szabadúszó az ember, kevésbe sorolják kategóriákba. Jobban formálható maradsz. Igaz, hogy nagyobb a rizikó is, de megéri kockáztatni. De azért azt sem mondhatom, hogy sohasem gondolok egy társulatra, ahol jól érzem magam.
A közelmúltban több bemutatód (Nappalok és éjszakák, Stuart Mária, Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból) volt a tatabányai Jászai Mari Színházban. Mi köt a társulathoz?
Az, hogy ez nemcsak egy erős, Crespo Rodrigo vezetése alatt kellően összeforrott társulat, hanem nagyon jó emberek közössége is. Most persze azt hiszed, hogy az utóbbi nem fontos annyira. Pedig nagyon lényeges. Tapasztalatból beszélek, hiszen egy közösségben elég egy-két furkálódó ember és lőttek az egésznek. Tatabányán egészen más a helyzet, ezért megyek oda mindig örömmel.
A Tatabányán bemutatott Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című előadásban a bajor kedély mögött folyamatosan izzik az elfojtott indulatok parazsa. A népszínmű vagy a társadalomkritika a fontosabb?
Nem sokkal a második világháború után játszódik a történet egy német faluban. Előadásunk csalóka, akár a szivárvány egymásba tűnő színei a nyári zápor után, mert marionettbábukként mozgunk az elején. Aztán az a bizonyos bajor kedélyesség is jellemző, valóban. Kocsonya, sör, virsli. Később lassanként azért a néző arcára fagy a mosoly.
Guelmino Sándor rendezése anyákra és fiúkra épül. Mennyiben azonos Barbara (Egri Kati) és Abram (Crespo Rodrigo) valamint Mária és Rovo (Mikola Gergő) kapcsolata?
Barbara és Abram esetében hosszabb ideje tart az emésztő gyűlölet. A két kapcsolat egyébként hasonlóan szélsőséges helyzetet mutat meg. Minden szülő és gyerek kihüvelyezheti belőle azt, amit magára vonatkoztathat. Adott a nő és anya, akinek eltűnt a férje, ám ott a fia, Rovo, aki mentális zavarokkal küzd. A fiatalember volt már intézetben és jogosan retteg attól, hogy az asszony és jelenlegi párja jóvoltából újra intézetbe kerül. Ez eddig szélsőség, de az már nem az, hogy a szülő mindig többet vagy mást vár el és remél a gyermekétől, mint amit végül kap. Azt pedig, ha az utód valamitől más, mint a többség, nagyon nehezen viseljük el.
Fotó: Gordon Eszter
Mikola Gergővel azért alkottok nagyszerű párost, mert szavakra sincsen szükségetek. Abban a jelenetben, amelyben kiderül, hogy Mária férjét halottnak nyilvánították, egymásba kulcsolódó szemeitek a szeretet és a gyűlölet ambivalenciájáról többet mondanak el bármi másnál. Te is így érzed?
Örülök, ha így látod. Máriát nagy hiba lenne szörnyetegnek nevezni, mert az összes keserűsége, ólmos fáradtsága mögött ott bujkál a szeretete Rovo iránt. A kegyetlensége miatt pedig gyötrelmes lelkiismeret-furdalása van. Nagy benne a női élni akarás és a fia akadályozza ebben. Mindenki azon vezeti le a felgyülemlett feszültséget, akit szeret. Én is.
Hiszel abban, hogy egy-egy előadás változtathat valamin a néző mentalitásán?
Feltétlenül. Ha valaki hazamegy és gondolkodik a látottakon, már nem hiábavaló az előadás. A színészetben az egyik legfontosabb a hit. Ezért természetes, hogy hiszek ebben, különben nem csinálnám. De úgy érzem, hogy a színészek semmi komolyabb visszajelzést nem kapnak manapság.
Mert?
Mert annak tudok a legjobban örülni, amikor kutyasétáltatás közben odajön valaki hozzám, és azt mondja, hogy látta az X színházban az Y darabot és az mekkora hatással volt rá, mert mennyit segített neki megérteni önmagából. Az a gond, hogy ebből egy évben van egy. A kritikák pedig a színésszel gyakorlatilag nem foglalkoznak. Az írások nagy részéből ugyanis az, hogy te mit csinálsz, milyen vagy a szerepedben, nem derül ki.
A 2002-ben elhunyt Martin Sperr Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabja a gyűlölet körhintájára ülteti a nézőt. Bárkiből lehet üldözött és üldöző is. Ez sajnos nemcsak a drámából készült előadás világára igaz. Mit gondolsz, hogy miért?
Ez nem a társadalomtól függ jórészt. Az emberi természet elidegeníthetetlen része a megmagyarázhatatlan gyűlölet. Engem például az általánosban kiközösítettek. Miután a hangadó lány elfogadott, én is beszálltam egy másik lány folytonos piszkálásába. Ezért mind a mai napig szégyellem magam. De hasonló a helyzet a Pilátus című Szabó Magda-regényben is, amelynek a készülő filmváltozatában, Dombrovszky Linda rendezésében Szőcs Iza orvosnőt játszom, aki önkéntelenül is hozzájárul rosszul értelmezett megfelelni vágyásával az édesanyja halálához.
Olvasópróbán Györgyi Anna és Dévai Balázs Fotó: Jászai Mari Színház, Prokl Violetta
A következő premiered december 13-án lesz. Ez a Rózsavölgyi Szalonban Szarka János rendezésében évek óta nagy sikerrel játszott Amazonok című előadás második része. A partnereid mások mellett most is Auksz Éva és Náray Erika lesznek. Mit lehet elmondani a folytatásról, anélkül, hogy lelőnénk a poénokat?
Ez az az előadás, amelyet szinte végignevet a néző, de a víg pillanatok mögött is ott a félelem az öregségtől. Pontosabban attól, hogy eljön az életedben a pont, amikor már a kutyának sem kellesz, hiába is hazudsz magadnak. Az első részben három egyedülálló nő költözik össze, hogy férfimentesen próbálják élni a mindennapjaikat. Ez persze nem sikerül a trió tagjainak, mert megjelenik a fiatalkori barátnőjük férfivá cseperedett fia, aki felborít mindent. A második részben Pablo, az argentin geológus, akit Sztarenki Pál játszik, bonyolítja tovább a helyzetet.
