Gogol zsenialitása mindig arcul csap

|

Interjú Danis Lídiával

Fehér Balázs Benő rendező és alkotótársai különleges hangulatú összművészeti produkciót hoztak létre, ami rendkívül vonzó számomra.

Danis Lídia         Fotók: Prokl Violetta, Jászai Mari Színház

Danis Lídia 2004-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Hegedűs D. Géza osztályában. A Vígszínház társulatában kezdte a pályáját, ahonnan a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. 2014 óta a tatabányai Jászai Mari Színház tagja. Ebben az évadban láthattuk Paolo Genovese Teljesen idegenek című darabjában, Eva a pszichológus szerepében, megrendítő minden színpadon töltött perce a III. parancsolat megszemélyesítőjeként Székely Csaba 10 című darabjában, Tasnádi István Közellenségében pedig szívszorító, felejthetetlen Kanca volt. A Jászai Mari Színház 2022. február 4-én mutatta be Gogol A revizor című komédiáját, Fehér Balázs Benő rendezésében, amelyben a polgármester feleségét játssza.  A számos elismerést kapott, a szakma által az ország legjobb színésznői között számon tartott Danis Lídiával nem csak a februári tatabányai premierről beszélgettünk.

Gogol, a kisvárosi, mindenből hasznot húzó, műveletlen, ugyanakkor elmozdíthatatlan elit és vezetőjük, a tőlük nem sokban különböző polgármester mindennapjait bemutató komédiájával nem először találkoztál, 2004-ben Marja Antonovna voltál a Vígszínházban. Milyen emlékeket őrzöl az előadásról?

Frissen végzett színésznőként a Vígszínházban az első két előadás, amiben játszottam, Krúdy A vörös postakocsi című színműve volt, amiben Esztella szerepét kaptam, és A revizor, amiben Marja, a polgármesterék lánya voltam, az utóbbi darabot Valló Péter rendezte. Kezdőként is teljesen világos volt számomra Gogol zsenialitása, és nagyszerű élmény volt, hogy olyan csodálatos színészekkel állhattam színpadra, mint Kern András, aki a polgármestert, Pap Vera, aki a feleségét, Anna Andrejevnát játszotta, valamint Rajhona Ádám és Harkányi Endre. A Vígszínház színe-java játszott ezekben az előadásokban. A revizor az egyetlen darab az eddigi pályafutásom során, amelyben egy másik szerepet játszom, mint amit első alkalommal játszottam. Meghatározó volt számomra a Pap Verával való találkozás is, aki nagyon sok mindenre megtanított; hiánya óriási, pótolhatatlan veszteség.

Felidéznél egy tanácsot, amit Pap Verától kaptál?

Vera nagyon odafigyelt rám, például voltak közös jeleneteink, és ha ő mondott valamit, ült a poén, nevetett a közönség, ha én mondtam vicceset, nem reagáltak rá. Ezt meg kell tanulni, mondta, tudni kell, hogy lesz hatásos, amit mondok. Ha nem tanulom meg, nem ülök fel erre a hajóra időben, akkor mindig csak a partról fogok integetni.

A revizor Tatabányán  alkotói igényességgel született, nyoma sincs benne az orosz klasszikusoknál gyakran látható, ám kevéssé vonzó játékhagyománynak. Friss, új és szórakoztató a szövege is.

A Vígszínházban közel húsz éve bemutatott előadás szövegét Morcsányi Géza fordította, ő volt a dramaturg is, klasszikus szövegünk volt. A most bemutatott előadásunk fordítását Szilágyi Ákos készítette, aminek alapján a szöveget Fehér Balázs Benő rendező írta Gábor Sári dramaturggal. Sokatmondó félmondatokat hangzanak el, nagyon szellemes szövegeink vannak. Én például egy helyen azt mondom, hogy helikopterrel szeretnék leszállni egy olyan helyen, ahol senkinek sem szabad. Olyan nőt játszom, akinek elég szimpla gondolatok járnak a fejében, a külsőségek rabja. Rajongásig szeretem a ruháimat is, amiket Szakos Kriszta jelmeztervező készített számomra.

Anna Andrejevna nem csak értelmes gondolatok nélküli nő, de rendkívül durva is a lányával, Marjával szemben. Hogy érezted magad a bőrében?

Anna Andrejevna durvasága távol áll tőlem, minden próba után bocsánatot kértem a lányomat játszó Litauszky Lillától, pedig Benő szerint nem voltam elég durva hozzá. Van egy jelenet, amikor bemutatkozunk egymásnak a revizornak gondolt fiatalemberrel, Hlesztakovval (Mikola Gergő), és azt mondom neki, tegezzen, hiszen nem vagyok olyan öreg, hogy ne tehetné. Ugyanekkor meglököm a mellettem álló lányomat, és Marja elesik a taszításomtól. A bemutatón meglöktem egy kicsit, ahogy szoktam, ő pedig hatalmasat zuhant, az egész életem lepergett előttem, nem tudtam, mi történt vele, azt hittem eltörtem a fenékcsontját, és megkérdezni sem tudtam, mert rögtön ezután táncolnom kellett. Később tudtam meg, hogy Lillát megkérte Benő, hogy amikor taszítok rajta egy kicsit, zuhanjon egy óriásit.

Szeretek szélsőséges karaktereket játszani, a Szegedi Nemzeti Színházban Keresztes Attila rendezésében Ibsen Hedda Gablerében a feleség, Hedda Tesman voltam, Kosztolányi Édes Annájában pedig Vizynét játszottam. Mindkét előadásban elment a groteszk határáig a rendező.

A mi előadásunk is ilyen. Fellini jut eszembe róla, volt egy időszak az életemben, amikor hetente megnéztem az összes filmjét eredeti nyelven. A Vígszínházban is kissé elmaszkírozva játszottunk, Pap Vera mell-, én pedig fenéktömést kaptam. A mi mostani előadásunkban  Bobcsinszkij (Király Attila) és Dobcsinszkij (Baksa Imre) kapott töméseket, ami megváltoztatta a mozgásukat.

A revizor

Mit gondolsz a Gogol által megírt karakterekről? Úgy tűnik, a szerző senkit nem szeret ebben a darabban.

Érdekes a szerző viszonya a karaktereihez, arról pedig, hogy Gogol milyennek látta a nőket, külön interjúban kellene beszélnünk. Nem éppen feminista írás A revizor. Azt gondolom, hogy a Tankó Erika megformálta Olga az egyetlen, akivel együttérez, ő az, aki elmondja: ebben a városban volt normális élet, színház, de mindent tönkretett a politika, a polgármester (Kardos Róbert). Megrendítő, hogy miközben pózolunk, mosolygunk, előre iszunk a medve bőrére, és várjuk vissza Hlesztakovot, aki ígérete szerint feleségül veszi a lányunkat… És a továbbiakban a mi életünk is fényes és elegáns lesz, miközben a háttérből halljuk, hogy az igazságot kimondó, bátor Olgát agyonverik.

Hiszek a fiatalok tisztaságában, ezért Marját, a lányomat is inkább áldozatnak látom, mint rossz karakternek, hiszen az anyjától nem lát jó példát.

A Közellenség című előadásban Dévai Balázzsal

Első látásra meghökkentő a színészek mozgása. Devich Botond  díszlete egy buckás felület, amihez odaragadtok, és amitől nem tudtok a megszokott módon mozogni a színpadon.

Tisztában vagyok vele, hogy az előadásunk nem egy könnyed színházi este, de én nagyon szeretem. Feszegetjük a határainkat benne, és ez különleges figyelmet kíván a nézőktől. Fehér Balázs Benő rendező és alkotótársai különleges hangulatú összművészeti produkciót hoztak létre, ami  rendkívül vonzó számomra. Benő egészen kiváló, egyedülálló látásmódú alkotó. Különböző okokból negyedik nekifutásra mutattuk be a darabot, ami azt jelenti, hogy egy éve próbáljuk. Nem a felület ragadós, úgy játszunk, hogy a cipőnkön lévő ragasztó megakadályoz bennünket abban, hogy „normálisan” mozogjunk. A próbafolyamat első három hete olyan megerőltető volt, hogy alig tudtam megmozdulni, zsibbadt mindenem. A ragasztó segít abban is, hogy meg tudjunk maradni ezen a félelmetes snowboard-pályán, mert ha elfárad a cipőnkön a ragasztó, lezuhanunk a színpadról, mint egy mézes bödön. Minden elismerést megérdemelnek a kellékeseink, akik rengeteget dolgoztak azon, hogy megtalálják a megfelelő ragasztót, és akik előkészítették a cipőinket.

Sokat ad az előadáshoz Józsa Tamás zenéje is, széles érzelmi skála átélését segíti, a megrendítő-fájdalmastól a felszabadult vidámságig.

Nagyon szeretem ezt a zenét, Józsa Tamás az első perctől kezdve ott ült minden próbánkon és figyelt. A fanyarságtól a Korda Györgytől ismert túláradó hangokig terjed a zenei skála.

Említsük meg a “helyi elit” eddig szóba nem került tagjait, az egytől egyig kiváló színész játszótársaidat.

Az iskolaigazgató Dévai Balázs, a felesége Bakonyi Csilla, a járásbíró Végh Péter, a kórházigazgató Honti György, a rendszergazda Figeczky Bence, a rendőrkapitány Maróti Attila, a pincér Megyeri Zoltán, az orvos pedig Onda Sándor.

CÍMKÉK: