Beszélgetés Danis Lídiával
Színháza bemutatói közül négyben is láthatja a közönség. Szerepeinek repertoárja igen széles. A jelen évadban eddig királynét és orvosnőt alakított, és a szezon még bőven tartogat jelentős feladatokat számára. A tatabányai Jászai Mari Színház vezető színésznőjével, Danis Lídiával az eutanáziáról, Gertrud lassan ébredő bűntudatáról, valamint a béke szigetéről beszélgettünk.
A nagyszínpadon bemutatott produkciók gyakran már tíz-tizenegy alkalom után lekerülnek a műsorról. Így, sajnos ma játsszuk utolsó alkalommal a Hamletet, kezdi a színésznő, aki egy évtizede tagja a tatabányai társulatnak. Nagyon szeretem az előadást, izgalmas a szereposztás is. Mások mellett Király Attilát, Bakonyi Csillát, Kardos Róbertet és Bartos Ágit láthatja a publikum. A címszerepet a tehetséges Csabai Csongor alakítja. Nekem nincs könnyű dolgom, mert ebben a darabban Shakespeare szerintem igencsak mostohán bánt mindkét női szereplőjével. Gertrudot, Hamlet édesanyját játszom, aki meglehetősen vázlatos karakter.
Miért gondolod így?
Sohasem volt szerepálmom, de ha lett volna valaha is, a királyné biztosan nem tartozott volna ezek közé. Ha keresgélek az emlékezetemben akkor a Közellenség (Kohlhaas) című, Tasnádi István írta drámában a Kanca vágyott karakterem volt, és meg is adatott, hogy eljátszhassam. Számomra fontos szerep volt ez többek között azért, mert a Kamrában látott ősbemutatón Szirtes Ági alakította a Kancát káprázatosan. Nekem általában az elrajzolt, kissé groteszk karakterek megformálása a nagyobb kihívás, és valahogy ezekben a figurákban vagyok szabadabb. Ilyen volt például Dorine a Tartuffe, vagy a Polgármesterné A revizor című előadásokban.
Milyen ehhez képest Hamlet édesanyja?
Gertrud nehéz feladat. Egyszerű színészi eszközökkel oldható meg, mert túlzottan fekete-fehérnek mutatkozik meg a személyisége, hosszas kutakodás, elemző munka után is. Több minden lappang ebben a nőben, de mindez körülményesen mutatható meg. Titkos viszonya volt még a férje életében annak testvérével? Nehéz eldönteni, hogy valójában milyen az érzelmi kapcsolata fiával, Hamlettel. A legfontosabb kérdés mégis az, hogy karakterem mikortól tudja, hogy Claudius bűnös Gertrud előző férje, az idősebb Hamlet erőszakos halálában. Szikszai Rémusz rendezővel egy olyan olvasat mellett döntöttünk, hogy Gertrud nagyon későn, szinte az utolsó pillanatban tudja meg az igazságot.
A másik őszi bemutatód a Mégis, kinek az élete?. A Crespo Rodrigo rendezte előadás egy mind fontosabb társadalmi, etikai dilemmával, az eutanáziával foglalkozik. Magánemberként mi a véleményed a témáról?
Karsai Dániel esetéből kiindulva rengeteget gondolkodtam ezen. Alig van ember, akit előbb vagy utóbb valamilyen formában ne érintene az eutanázia kérdésköre. Én az édesanyámat és a nevelőapámat kísértem életük legutolsó szakaszában. Nagyon nem volt könnyű. Szerintem egységesen szabályozni lehetetlen az eutanáziát. Talán nagyon körültekintő és egyéni döntések kellenének. Az aktuális szint illetékes szakembere, például egy orvos, egy bíró rendkívül alapos, beható és mindenképpen egyénített döntése segíthet méltósággal befejezni a szenvedő életének utolsó szakaszát.
Mégis, kinek az élete?
Mennyire ért egyet a fentiekkel a darabbéli karaktered, dr. Clare Scott?
Előadásunk különböző, gyakran szélsőséges világlátások ütközésének a terepe. Mégsem vértelen vitadráma a Mégis, kinek az élete?, mert a színdarab szereplői nagyszerűen egyénítettek. A dr. Clare Scott képviselte álláspont orvosetikailag talán nincs a helyén, ám hozzáállásának emberi motivációja majdnem teljesen egyezik a fentebb kifejtett véleményemmel. Clare kiváló orvos, ráadásul tökéletesen érti a földi léttől búcsúzó szobrászművész, Ken Harrison szándékait, és igyekszik segíteni betegének.
Roma származásod miatt ért hátrány a színészi pályádon?
Nem, a bőröm színe miatt semmiféle megkülönböztetés nem ért. Szerencsémre amint felvételt nyertem a Színház- és Filmművészeti Egyetem jogelődjére, arra koncentrálhattam, amire mindig is akartam, tehát a színészetre. A színház a védőhálóm, mert a színpad minden rossztól megvéd. Mostanában jól érzem magam a bőrömben alkotóként és emberként is. A közéletben tapasztalható megosztottság, amely sajnos a hazai színházi közeget is alapjaiban meghatározza, nem veszi el a kedvemet, mert nagyszerű társulat tagja lehetek. Igazgatónk, Crespo Rodrigo izgalmas, változatos nézői elvárásokkal számoló évadokat tervez és a teljes társulatban gondolkodik. Kicsit olyan nekem a tatabányai Jászai Mari Színház, mint a béke a szigete.
Milyen bemutatóid lesznek még ebben az évadban?
A következő premierem a Ma este megbukunk című bohózat lesz. A darabbéli amatőr színtársulat ellen rengeteg minden összeesküszik, így komolyan veszélybe kerül a krimi, amelyet előadni szándékoznak. Néha az az érzésem, hogy nem is darab ez, hanem egy franchise, hiszen még a zoknit is Londonból kell rendelni a leendő produkciónkhoz. Ezt követi az ausztrál Andrew Bovell 18 éven felülieknek ajánlott drámája, az Idegen nyelvek. A lendületes szöveg kirakós játékot kínál a nézőnek, amely puzzle az emberi kapcsolatok a korunkat jellemző törékenységével foglalkozik. Mindkét előadást Guelmino Sándor rendezi.
