Gruse és a jóság kísértete

|

Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör / Nemzeti Színház

A két egymással vetekedő anya példázatát Brecht pengeélességű agya egy mindent elsöprő polgárháború megjelenítésére használta, miközben mellesleg újrateremtette az emberiség egyik legfelkavaróbb mítoszát. Brechtet, a múlt század közepének kellő iróniával felfegyverzett, de nem annyira píszí ideológusát legyőzte Brecht, az író.

Fotók: Eöri Szabó Zsolt

                                    „Mily szörnyű kísértés a jóság.”

A krétakör örök dilemmája ott kísért a mindennapjainkban. Az elengedésben rejlő, minden öntörvényű ragaszkodásnál magasabb rendű szeretet már-már olyan regula, ami nem emberre van szabva. Az ősi történetet, amely a polgárháborúban elveszett csecsemő vér szerinti anyja és rálelő szűz anya érzelmi vetekedésének Grúziába álmodott példázata, Brecht pengeélességű agya egy mindent elsöprő forradalom megjelenítésére használta. Miközben mellesleg újrateremtette az emberiség egyik legfelkavaróbb mítoszát. Brechtet, a múlt század közepének kellő iróniával felfegyverzett, de nem annyira píszí ideológusát legyőzte Brecht. Az író.

Mindegy is, nem is, hogy épp egy grúz rendezte. Brecht nem pont grúz volt, a Kaukázus csupán háttér. Kulissza. Az hogy – ma – mit gondol a műről egy tekintélyes grúz művész, persze, érdekes lehet. Főleg, ha maga is úgy jár, mint Brecht. Belefogalmazza a népét sújtó politika majd minden nyűgét s kínjait, miközben egy nemzetektől függetleníthető, mélyen felkavaró, megkerülhetetlen színpadi opuszt teremt.

Gruse: Katona Kinga

Avtandil Varszimasvili.

Tekintélyes (film-) és színházművész. Az én előadásom tisztán grúz előadás. Állítja,  miközben lazán kikerüli a vendégrendezések hátulütőjét, azaz nem tördeli szét az itt és most egységét. A saját világában szólítja meg a közönségét, anélkül, hogy erőszakkal átrángatná egy másik, a nézői számára többé-kevésbé ismeretlen világba. Megtalálja a közöst. Művész…

Ezzel együtt jár az is, hogy történetfelfogása rendkívül árnyalt és (mit neki Hekuba) látványosan szembemegy a brechti műre tapadt tradíciókkal. Nem valami jó/rossz harcot vizionál, a valóság tapintható, csontjainkig ható elemeivel ruházza fel (némelykor Brechtnek is ellenállva) a szöveget. Mikor a forradalom vezére a népszipolyozó kormányzót átkommendálja a másvilágra, a felesége (minden magával hurcolt színpadi lózungot levetkőzve) a gyermeke helyett nem a vagyontárgyaival van elfoglalva. Simán csak eszméletlen, mikor kimentik a lángoló városból. A csecsemőt megmentő nincstelen Gruse fent idézett, emblematikus mondata – s vele a teljes színpadi jelenléte – szintén új értelmet nyer. Valójában azt jelenti, hogy nem vagyunk jók. De megkísérthet minket a jóság szelleme…

Katona Kinga és Szarvas József

A színésznő.

A grúz rendező nagy erénye, hogy jó társra lelt a Grusét alakító színésznőben. Azokon a szereplőkön túl, Szűcs Nellitől Szarvas Józsefig, akik anyanyelvükként beszélik Varszimasvili színházi nyelvét, a Grusét játszó Katona Kinga egyenesen a színpadi lét sztereotípiáit feszegeti. Önnön színészi lényét a végsőkig háttérbe szorítva már-már paradox módon rendeli alá magát a szerepnek. Színpadi mivolta minden földhözragadt prózaiságával, szimbolikusan teátrális gesztusával, lehengerlő ritmusú, dallamosan grandiózus megnyilvánulásával az általa teremtett figura örökkévalóságának a képzetét sugallja. A csecsemőnyi batyunak tejet kolduló színpadi alak velőig ható fájdalma belénk ég örökre…

Trill Zsolt.

A második részben új történet kezdődik. Sztori a sztoriban. Köszönhetően annak a dramaturgiai döntésenek, hogy az előadás hű marad az eredeti szöveghez, azaz pontról pontra végigkíséri a falu bolondjából bíróvá avanzsáló Azdak ide-oda cikázó történetét. A Trill Zsolt formálta őrült figuráét, aki mint olyan, a maga bizarrul földhöz ragadt, ugyanakkor etikátlanságában is etikus világlátásával a brechti világegyetem emblematikus alakja. Trill nagyszabású berobbanásával a színpadra a néző könnyekig ható érzelmi hullámzása is új fordulatot vesz.

Elcsendesedik.

Jelenet az előadásból

Azdak története prózaibb, pimaszabb, a maga napi politikummal átszőtt kesernyésségével együtt – a felszínen – vidámabb is. Ám bármennyire kötődik a szokásosnál is szorosabban a grúz történelemhez, a soha nem szűnő polgárháborúk pitiánerséggel terhes, globális léptékű zanzáját látjuk, az örök emberit, az állandó forradalmak ügyeskedésben és kisstílűségben jártas hőseivel együtt. Hogy aztán visszatérjünk a tragédiába sápadt Gruse és a vér szerinti anya – a Szász Júlia formálta, szótlanságba burkolózó kormányzóné – egymásnak feszülő fájdalmához. Ahhoz a krétával rajzolt körhöz, amely a békét hivatott megteremteni, de soha nem oldhatja föl az emberi létezés mélyen háborgó indulatait.

CÍMKÉK: