Bálvány és bábu

|

L. Frank Baum: Óz, a csodák csodája / Vígszínház

A Vígszínházban bemutatott Óz többszintű előadás. Szól azoknak, akik most olvassák L. Frank Baum klasszikusát és azoknak, akik már elfelejtették.

22 151021_1362xxh (3)

Szilágyi Csenge

És azoknak is, akik nem olvasták soha, de látták a filmet vagy legalábbis hallottak róla. Igazi családi darab, mondhatnánk. Tudni lehet előre, mit várhat tőle az ember. Így aztán ami az előnye, az a hátránya is.

Az előadás hosszú úton jutott el a Szent István körút 14-ig. Az 1900-as meseregényt 1939-ben Hollywood tette világhírűvé, a musicalt a Royal Shakespeare Company részére 1987-ben dolgozta át John Kane. És ezt az átdolgozást mutatta be 2015 végén Marton László rendezésében a Vígszínház.

Így érdemes lenne végignézni, hogyan változott át az állítólag az aranyfedezet gyakorlata ellen írt didaktikus közgazdasági történet mesévé, majd miként lett színpadi mű, illetve film. De még inkább azt, mit mond egy kansasi parasztlány története 2015-ben egy európai nagyvárosban? Mi érdekelheti egy ilyen hosszú út után egy amerikai mesében a budapesti közönséget?

Eltelt több mint száz év, és Budapest nem Párizs ugyan, de Kansas tényleg az isten háta mögött van. Mi a közös a kansasi rónaságban és a magyar pusztában? Itt is élnek manók? Itt is vannak jó és rossz boszorkányok? Itt is vannak igaz barátok, mint a Madárijesztő, a Bádogember és a Gyáva Oroszlán? Ezért nem kellene Kansasig menni. De lehet, hogy a mesék birodalmába Kansasen át is vezet út. A valóságba visszakanyarodva pedig itt is könnyen kiderül a varázslókról, hogy jó esetben esendő emberek, rossz esetben egyszerűen csalók.

151021_1247xh

Az Óz klasszikus mese

Az Óz tehát egyrészt klasszikus mese, amely végigvezeti hősét és nézőjét a felnövés fázisain: a csalódáson, hogy az undok Miss Gultch törvénye erősebb lehet a kedvenc kutya szabadságvágyánál, ráadásul azon is, hogy a családja, sőt a barátai sem védhetik meg mindig az embert. Hogy két egymást tükröző világban kell egyszerre élni: a valóságban is élő gonosz öregasszonyok között, és ott, ahol megtörténhet, hogy a butából okos legyen, érezzen a szívtelen és bátor legyen a gyáva. S ha ezt megtanulja a kansasi kislány és a budapesti felnőtt, akkor talán átjárható is lesz a két világ.

Másrészt az előadás musical: látványosan csillogó, könnyen fogyasztható és happy end felé halad. S mivel a mese és a musical szabályainak is eleget tesz, minden egyszerre ismert és újszerű. Ez pedig meghatározza a nézői elvárásokat is. Judy Garland után Szilágyi Csenge (a második szereposztásban Pájer Alma játssza a szerepet) nincs könnyű helyzetben. Bár igyekszik egy új Dorothyt eljátszani, de a daloknál szükségszerű az összevetés, s ez nem mindig a magyar versenyző javára dől el. S Emmy néni-Glinda kettős szerepében Hegyi Barbara is csak lassan talált hangot. A Madárijesző-Hunk Telekes Pétere, a Bádogember-Hickoryt alakító Wunderlich József és Csapó Attila Gyáva oroszlánként-Zekeként azonban jól énekel, és mozgásukkal is mindhárman hitelesen építik fel a figurát. Kútvölgyi Erzsébet Miss Gultch mások örömét tönkretevő öregasszony és a félelmetes Nyugati boszorkány egyszerre. Ez utóbbi szerepben az előadás legjobb dalbetéte is hozzá fűződik. Sőt, a nem reprezentatív mintavétel alapján a megkérdezett tizennégy év alatti népesség válaszadói is őt preferálták: magyarul a kritikus gyereke is őrá emlékezett a legjobban. Lukács Sándor kettős szerepe is hiteles: Marvel professzor csodadoktora és Óz varázslója az emberi nagyravágyás példái, de ebbe a mesébe még az illúzióvesztés is belefér. Tahi Tóth László viszont sem Henry bácsiként, sem a Smaragdváros őreként nem nagyon találja a helyét.

151021_1894xxh

A látvány az előadás egyik legnagyobb erőssége

Az előadás egyik legnagyobb erénye a színpadi nyelvek keverése: a monológokat és párbeszédeket bábjáték, tánc, ének egészíti ki. Így a nyilvánvalóan legfontosabb közönségréteg, a gyerekek nemcsak jobban élvezik a két és fél órát, de egyben a színház sokszínűségét is megtanulják. A Kentaur díszletéből és Benedek Mari jelmezéből összeálló látvány az előadás egyik legnagyobb erőssége. A színpadkép kiemelendő része az oldalakat díszítő órák és fogaskerekek: az idővel való szembesülés a felnövés folyamatának, és így minden mesének az alapja. Juronics Tamás koreográfiája lehetne bátrabb és gazdagabb, Hoffer Károly bábjai viszont nagyon látványosak, csakúgy, mint a Szilágyi Lóránd és Huszti Adriennt dicsérő animáció és videotechnika is. A szcenikus Czechmeister László pedig remekül fogja össze az egészet. Ez az előadás már azoknak szól, akik filmvásznon vagy képernyőn találkoznak legtöbbet mesével.

151026_2668xh

Fotók: Gordon Eszter

Ez az Óz-előadás egy hatalmas és látványos mozgó szobor és az azt kezelő esendő ember kettőse. Itt minden néző azt kapja, amit vár. A gyerekek, tapasztalataim szerint, szájtátva nézik a csodát, de olykor éppen a látványt tartották túl soknak, mondván ilyen csak moziban van. Azoknak is tetszik, akik a tánc, a zene, a látvány miatt mennek színházba, de ha valaki a Smaragdváros strázsájának és a kafkai törvény kapuja őrzőjének párhuzamát akarja látni, az a magasabb kulturális régiók felé is megtalálja a kapaszkodókat.

Szóval megéri megnézni. És ne hagyjuk otthon a gyerekeket. Mert ez a mese nekik szól. De nemcsak nekik.

/A szerző irodalomtörténész, kritikus/

CÍMKÉK: