Változatok az érintésre

|

Balettest három részben Magyar Nemzeti Balett, Eiffel Műhelyház

KON-TAKT(S) címmel három koreográfiát állított színpadra a Magyar Állami Operaház október végén.   Ebből Wayne McGregor Chroma című előadása premier volt, a másik két korábban bemutatott mű most került vissza a Magyar Nemzeti Balett repertoárjába.

CHROMA         Lee Yourim, Cottonaro Gaetano          Fotók: Rákossy Péter

A Bedroom Folk 2015-ben készült a Holland Táncszínház (NDT 1) számára. Sharon Eyal és Gai Behar munkáját egyöntetű lelkesedés fogadta a premieren és később is, amikor a darab elkezdte önálló életét a nagyvilágban. A műben, ahogy a kritikák jellemzik, valóban van egyfajta „misztikusság”, mivel többféle értelmezés is közelíthető a látványhoz, de ahogy Olivia Ancona, a darabot Budapesten betanító balettmester is nyilatkozta, Eyal nem egy konkrét narratíva kedvéért alkot, hanem egy adott térre és érzelemvilágra reflektál. Ezt a teret pedig a Bedroom Folkban egy minimalista, sötéten derengő látvány mintázza meg a színpadon, melyet a hátsó fekete takarófal felemelkedésével a háttér mély, könyörtelen vörössége lélegez át időről-időre. Ori Lichtik zenéje körülveszi a szereplőket, folyamatos rugalmasságra késztetve a mozdulatokat. A megtévesztően, csak első hangzásra monoton zene finom kitörésekkel fejlődik, mint a tánc maga is, melyben a szereplők mozdulatai egymást követik, míg be nem következik egy változás. Ezek a kiszámíthatatlan egyedi kísérletek szintén a csoportdinamikát erősítik: szabadon megtörténhetnek és a szereplők időről-időre magukba szívják az eltérő mozdulatok lényegét. Ez a mozgásdramaturgia egy élő harmóniát érzékeltet.

CHROMA

Az est másik régi-új darabja az Episode 31, amelyet Alexander Ekman eredetileg a New York-i The Juilliard School végzőseinek készített 2011-ben. A nemzetközileg elismert koreográfus vizsgaelőadása a fiatal művészek szenvedélyes öndefiníciója: a magány intimitásától a kirobbanó energiáig. A budapesti előadás dupla szereposztást rendezett egybe, így ezek az amplitúdók még hatásosabbak. Rónai András és Kiyota Motomi duettje kiemelkedő része a koreográfiának, azért is, mert nem zenére, hanem csöndre és szövegre épül. Egy verset hallunk, majd egy hang emlékeztet újra a szöveg színeire, amelyekkel a történés tárgyait megfesti a szerző. Ehhez kapcsolódik a férfipáros tánca, amely lendületes kontrasztját adja a lírai szövegnek.

Wayne McGregor tudományok találkozási pontjává teszi a táncművészetet. A nemzetközileg elismert angol koreográfus kíváncsisága a mozdulat iránt egy egyre szélesedő elméleti horizontot szólít meg, amikor táncosok és képzőművészek mellett közgazdászokkal, antropológusokkal és neurológusokkal értelmezi újra színpadi tapasztalatait. Munkáiban egyfajta testgondolkodásra ösztönzi a művészeit, hogy koreográfiáin keresztül kommunikálni tudjanak és érezhető mozdulatokat hozzanak létre. 1992-ben jött létre a Random Dance Company, ebből nőtte ki magát később a Studio Wayne McGregor, amely az előadásokat létrehozó kreatív és tudományos csapat alkotóműhelye. 2006 óta a londoni Királyi Balett állandó koreográfusa, az első, aki a kortárstánc világából jön. Több mint húsz előadást koreografált már a társulatnak, a Chroma bemutatója 2006-ban volt, amely elnyerte a legjobb táncprodukciónak járó Olivier-díjat.

Bedroom Folk

Ahogy McGregor nyilatkozta, ebben a munkájában nem egy már meglévő koncepcióhoz keresett közreműködőket, akikkel aztán tovább tesztelte, provokálta volna a témát, hanem első lépésként olyan alkotókat keresett meg, akik inspirálták és akikkel szeretett volna együtt dolgozni. A koreográfus nagy tisztelője John Pawsonnak, akinek lecsupaszított, lényegi tisztaságú építészeti stílusát szívesen látta volna díszletként a színpadon, így megkérte, hogy tervezzen a Chromához egyet. A feladat egy olyan tér megálmodása volt, amely felerősíti önmagát: létrejött egy fehér puritán doboz színpadkép, melynek hátsó keretén keresztül érkeznek a táncosok a játékba. Ez az átjáró ad erősödő volument a térnek, mivel minden, ami áthalad rajta maximalizált energiákkal éled fel. A világítás segítségével (világítástervező: Lucy Carter) a folyamat még plasztikusabbá válik, ahogy az átjáró két oldala viszonyba kerül egymással. Joby Talbot zeneszerzőt szintén a koreográfus kereste meg, miután meghallgatta Hovercraft című művét, amelynek csak az ötperces hossza okozott problémát. Végül azonban egyéb saját művek mellett a White Stripes amerikai rockzenekar dalainak „erős, ösztönös és erőszakos” áthangszerelt változatai is bekerültek a táncmű zenei anyagába. McGregor ezzel ütőképes akusztikus kontrasztot talált a puritán színpadképre.

Episode 31

A Chroma mint cím a szó két lehetséges jelentése közül: színtelítettség és a „fehértől való szabadulás”, az utóbbival áll kapcsolatban. A szereplők kiválnak a fehérségből, szenvedélyükbe a feszes arcok és mozdulatok eleganciája vegyít folyamatos feszültséget. McGregor munkája lebilincselő, mert miközben ismerős kötődéseket, viszonyokat látunk, az egyedi és kiszámíthatatlan forma végig izgalomban tart. Kifogástalan művészi provokációról van szó: mintha a koreográfus egy mozdulatsort a lehető legtöbb építőelemére bontana, hogy aztán ezeket a részleteket testi interpretációkkal cserélje ki, melynek eredményeként létrejön egy végletekig újragondolt mozdulatsor, melyben sosem tudjuk, mi történik a következő pillanatban. A Chroma tíz táncosa „önelvű” jelenség, akiknél érezhető a csoportdinamika, de az együttlét mégis mintha különélő szólókból álló összkép lenne. McGregor extatikus duetteket, tercetteket teremt, melyekben negyed ritmusokkal elcsúsztatott mozdulatvisszhangok és érintések erősítik a feszültséget. Hivalkodó szólók követelik maguknak a teret, majd lebegésszerű lírai kettősök jönnek létre. Tíz szólamú kánonjában pedig látszólag szabadjára engedi a szereplőket, de valójában párhuzamosan működő szólókba, duettekbe, csoportokba osztja őket, amelyek egy rövid öntörvényű együttműködés után újra visszatalálnak az egész egységes szólamába. A Chroma kivételes feladat, mert kivitelezhetetlen a legmagasabb szintű táncművészi felkészültség nélkül. Most olyan társulatok után, mint a Holland Nemzeti Balett és a moszkvai Bolsoj Balett, a Magyar Nemzeti Balett kiemelkedő előadásában látható.

 Chroma

Koreográfus: Wayne McGregor. Zene: Jack White III, Joby Talbot. Zenei összeállítás: Joby Talbot. Hangszerelte: Christopher Austin A Chester Music Ltd. beleegyezésével. Díszlettervező: John Pawson. Jelmeztervező: Moritz Junge. Világítástervező: Lucy Carter. Színpadra állító balettmester: Jessica Wright. Vezető, betanító balettmesterek: Antoine Vereecken, Odette Hughes. Próbavezető balettmester: Rujsz Edit. A díszlettervező munkatársa: Catherine Smith. Világítástervező munkatárs: John-Paul Percox

A Magyar Nemzeti Balett produkcióját kettős szereposztásban Jessica Wright betanításában, Rujsz Edit próbavezető balettmester irányításával, Antoine Vereecken felügyelete mellett Furuhashi-Huber Inès, Lee Yourim, Pokhodnykh Ellina, Wakabayashi Yuki, Cottonaro Gaetano, Kekalo Iurii, Rónai András, Morimoto Ryosuke, Bourg Théo, Taravillo Mahillo Carlos, valamint Omarova Adema, Sorokina Nadezhda, Földi Lea, Takamori Miyu, Palumbo Valerio, Kovács Noel Ágoston, Molnár Dávid, Okajima Takaaki, Yamamoto Riku és Berardi Federico táncolják.

CÍMKÉK: