Harold Pinter: Az üvegház / Kamra
A baj csőstül jön, ahogyan mondani szokás.
Mészáros Béla, Pálos Hanna fotó: Hirling Bálint
Izzasztó és irgalmatlan délelőtt köszönt a zárt intézet munkatársaira. A 6457-es ápolt örökre lehunyta a szemét. A későbbiekben pedig kitudódik, hogy a 6459-es beteg gyermeknek adott életet. Hiába indul kutatás a részletek tisztázása sem adja az események ok-okozati láncolatát, mindössze sejtet bizonyos erővonalakat, ugyanakkor nyugtalanító kérdéseket vet fel.
A 2005-ben Nobel-díjjal kitüntetett Harold Pinter Az üvegház című színdarabjában, amelyet a Katona József Színház Kamrájában mutattak be az ápoltaknak csak a kiáltásait és a sikolyait hallani. Ascher Tamás rendezése katonai diktatúrában játszódik, ahol vélhetően nem beteg, inkább a rendszerhez alkalmazkodni nem tudó, vagy nem akaró embereket zárnak el a külvilágtól a néhai ezredes, Roots „szakértő” vezetésével.
Három nehezen felejthető arc uralja az előadást. A tekintet nem kiegészíti vagy felülírja a párbeszédet, egészen mást mesél, mint teszi a dialógus. Minél korábbi egy Pinter-darab, annál erősebb az adott szövegben a music hall hatása. Az üvegház az életmű korai szakaszában, az 1950-es évek végén íródott. A szöveg első változata közvetlenül az oeuvre oly ismert darabjai előtt keletkezett, mint amilyen A gondnok és a Hazatérés. Az üvegház esetében a mindennapi, sőt banális szituációk lényegülnek át hatalmi játszmákká. Ascher feszes ütemű rendezésében nem a zene, nem a tánc a komikum forrása, inkább az arcok panoptikuma.
A sor élére az intézményvezető úr kívánkozik. Roots SZTK-keretes szemüvege egy, a világból nem sokat értő embert rejt. A hatalom piramisának csúcsán tudnak a legkevesebbet az alant élni kényszerülőkről. Amikor Roots úgy hiszi, hogy uralja a szituációt, sőt fenyegető, akkor a legnevetségesebb, mindez fordítva is igaz. Ha a partnerére pillant Kocsis akkor sem néz rá. A rezzenéstelen tekintet, a szemüvegen olykor megcsillanó fény mögötti ásító üresség egyre többször lepleződik le. Lassanként eljut addig, hogy a Föld tán nem is gömbölyű. Kocsis a közösség irányítására alkalmatlan ember megkapó és poénos portréját rajzolja meg.
Kocsis Gergely, Vizi Dávid
Mészáros Béla Gibbs szerepében vélhetően az intézet azon kevés munkatársai közé tartozik, akik értenek a szakmájukhoz. Gibbs törekvései a párbeszédre a főnökével rendre kudarcba fulladnak. A small talk adja az alakítás humorát, hiszen Roots jelenlétében igazat, netán újat mondani értelmetlen, hazudni meg nem akar. Ezért a pókerarc főnöke szobájában rendszerint valahová a messzeségbe tekint. A türelmes Gibbs talán egyszer vezető lehet, mindenesetre rosszabb biztosan nem lesz, mint elődje. Lush-nak szinte nincs egyenes pillantása. A szemtől szemben számára nem létezik. Vizi Dávid karaktere semmi jót nem ígér. Lush résnyire szűkült szemei nem kapcsolódnak a másikéhoz, inkább minden eshetőségre készen oldalról cserkészik be az áldozatot, így mérik fel az erőviszonyokat. A szerepe szerint sunyi és számító Vizi a húsosfazék körül helyezkedő, aki a sarokba húzódva méri fel, hogy vezetőváltás esetén kihez érdemes csapódnia.
Nagyot téved az, aki úgy hiszi, hogy a férfiak a legveszélyesebbek. Pálos Hanna a rosszindulat és a manipuláció nagyasszonya. Pálos vonásai a többiekkel ellentétben nem árulnak el semmit. Az érzéki, cinóbervörösre festett körmű Cutts igazi ragadozó. Isten mentsen az ilyen és ehhez hasonló kolléginától. A hideg és kegyetlen nő nemcsak az ágyban szeret felül lenni. A hozzá címzett mondatok többször gellert kapnak. Szándékosan érti őket félre, miközben tudja, hogy mit akar(na) közölni a másik, ám az általa kifordított értelmezés szellemében válaszol partnerének. Cutts így egyszerre manipulál és követ el szándékosan súlyos etikai hibát.
Az előadás legizmosabb részeiben a merev (ál)arcok tulajdonosainak világossá lesznek a szándékai és az indítékai. Amint Roots fulladozni kezd mintha segíteni ugranának hozzá a munkatársak, valójában reménykednek, hogy főnökük végre beadja a kulcsot. A vezető szobája, az intézmény társalgója és a hangszigetelt szoba. Giliga Ilka látványtervező a helyszíneket balról jobbra vezeti a publikumot a hétköznapitól az irracionális erők, vagyis a „kezelések” poklába.
Harold Pinter színdarabjai a megnevezhetetlenről, a szorongásról szólnak, nem kivétel ez alól Az üvegház sem, amelyet Hamvai Kornél fordításában láthatunk. Sikerrel árnyalják a hatalom piramisát a Kamrában. Újdonságként a Pinter-drámák megszokott előadási módjánál jóval több humorral tálalják az „uralni, vagy túlélni” örökérvényű, manapság mind aggasztóbb dilemmáit.
