Stohl András az Őrült Nők Ketrecében
Albin többet nyújt a száz százaléknál. Gyereket nevel(t), háztartást visz, esténként pedig a színpadon pőre önmaga. Az Őrült Nők Ketrece nevű lokálban esténként felragyognak a fények, ahol az ő kabarészáma a fő attrakció.
Fehér Balázs Benő, Parti Nóra, Stohl András fotó: Puska Judit
Feltételek nélkül szereti az élettársát és tiszta szívvel ragaszkodik hozzá évekkel a megismerkedésük után is. Lelkes figyelmének köszönhetően kényelmes otthont teremt és szeretet ad. A transzvesztita Albin a meleg Georges-zsal (Hevér Gábor) él együtt. Közösen egyengetik az útját az utóbbi gyerekének. A már fiatalember Jean-Michel (Fehér Balázs Benő) esküvőre készül Aristide Bouteille (Mihályfi Balázs) konzervatív képviselő lányával, így a furcsa pár megszokott élete fenekestül felfordul.
A profán nagyasszony kifejezés sugallta úri, arisztokrata miliő hiányzik a háttérből, mégis előkelő jelenség Stohl András az Átrium Az Őrült Nők Ketrece című produkciójában. Albin a szfinx nyugalmával tekint a világba. Stohl azt játssza, hogy elvileg sohasem veszíti el a nyugalmát, de ha igen, akkor nagy a baj. Éppen ezzel provokálja a nemi identitásunk polgári kliséit, mert férfiasan jéghideg és nőiesen érzékeny, sőt olykor érzéki. Változó arányban és módokon ugyan, de mindannyiunkban ott a nőket mielőbb legyűrni akaró, ám valahol a szeretetre vágyó alfahím és a tavasz rügyeinek fakadására számító, hódítani akaró lány, mint ahogy a kiélt kurva is. A bennünk lakozó nemiségek szélsőségeit, illetve azok közbülső állomásait Stohl nem eljátssza, hanem átéli. Elsőre megközelíthetetlennek tűnik, mert valójában már régen nem a szexuális közeledésre vár, csak a szóra, a mozdulatra, amellyel a megkérdőjelezhetetlen odaadását (f)elismerik.
Stohl András
Albin merev arca, ha a családban elfoglalt vezető pozícióját veszélyben érzi, azonnal változik. Micsoda? Nem lehet ott, amint a nevelt fia bemutatja a jövendőbelije szüleit? A csendes méltatlankodást hangos felháborodás követi. A gyorsuló gesztusok után a nyugalom járja át. Legalábbis látszólag, hogy belül mit játszódik le, csak sejthetjük. Mintha nem is hinné el, amit néhány pillanattal azelőtt hallott. Pedig éppen ellenkezőleg. Nagyon is. Vérig sértődött. A drámai szüneteket megtartja a csattanó kedvéért. A kérdő hangsúlyok fenyegetően a mondatok első felére esnek, hogy aztán a továbbiak szenvtelenül tempózó irama radikálisan növelje a sértettsége fokát. Vicces és félelmetes egyszerre. Stohl alakítása a színpadi alázatról is szól. Albin kabarészámában könnyedén tereferél a nézőtéren ülőkkel. Bárhogyan is van, ki kell szolgálni a többieket, jegyzi meg a nézőnek, aki a többiekkel ellentétben, talán nem vevő a humorára. Ezzel teszi egyértelművé, hogy a transzvesztita mindenekelőtt elhivatott művész, akinek a közönség szórakoztatása a legfontosabb.
Nincsenek szerepköri korlátai, szokás írni egyes színészekről. Micsoda fellengzős közhely ez, és nem is igaz. Határai mindenkinek vannak. Nem kivétel ez alól a módfelett változatos színészi arculatú Stohl András sem. Alakításait még csak előszámlálni is nehéz, nemhogy górcső alá venni. Nehéz elkerülni a sommás megjegyzéseket, mert annyira sokrétűek a szerepei. Stohl színpadi lényében leginkább a dinamizmus a megunhatatlan, ebben valóban nem ismeri a lehetetlent. Izgága, állhatatlan karakterek sokaságát játszotta el. Kohlhaas Mihály (Tasnádi István: Közellenség), Darry Berryl (Sean O’Casey: A kezdet vége), Csörgheö Csuli (Móricz Zsigmond: Úri muri), Denny Lombardo (Keith Huff: Jó zsaru – rossz zsaru), John Proctor (Arthur Miller: A salemi boszorkányok / Istenítélet). E szerepeiben a határozottságát a hiperaktivitást súroló, férfias erő jellemzi. Viszont nem ezek az igazán ütős teljesítményei. Akkor válik emlékezetessé, ha a körülírható nyugtalan iránya a definiálhatatlan nyugtalanító felé tart.
A zaklatott művészi energia megkapóbb, ha lappang a lendület, és nem primer, folytonos velejárója az alakításnak, inkább az érzelmi sűrítettség lankáit és lejtőit kíséri elemi erővel. Stohl András színészete a palástolt elbizonytalanodás művészete. A sebezhetőségé ez a színpadi művészet, amely a keménységet a titokra váltja, amelyhez nem találni a kulcsot. A színész pályájának első megmászott hegycsúcsa A nevető ember egészen megrendítően emberi arcú farkasa, Homo. A Müller táncosaiban egy őrült pillanat alatt gyilkossá váló Báró. A Walpurgis-éj, avagy a kővendég lépteiben az alkoholelvonón a szétesettségében tanácstalanul topogó, majd rohangáló Sztaszik, vagy az enyhén értelmileg akadályozott, a faluja dühének kitett Abram a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című előadásban. Aztán ott van a társra vágyó, roppant érzékeny Asztalos úr az Illatszertárból. A Bűn és bűnhődés Porfirij Petrovics vizsgálóbírója, akit Stohl nagyobb bűnösnek láttat a baltával nőket gyilkoló diáknál, vagy a szótlan, zsigeri rettegés ritkán látható vesszőfutását megjáró Antonio A velencei kalmárból. A pálya koronája Tevje, a Hegedűs a háztetőn című musical főszereplője. Az énektudás mellett az agyondolgozott, a családjáért mindent feláldozó tejesember belső rezdüléseit, reményeit, kétségbeesését hajszálpontosan közvetíti ezrek(!) előtt a Papp László Budapest Sportarénában. Ennek a rendkívül színes arcképcsarnoknak a maradandó figuráihoz csatlakozik most a transzvesztita Albin.
Stohl András, Hevér Gábor
A távol-keleti történetben a földre rajzolt körből kell magához ragadnia a gyermeket a kicsit féltőn gondozónak, illetve a vér szerint édesanyának. A Jerry Herman, Harvey Fierstein és Jean Poiret jegyezte musical alapján készült Az Őrült Nők Ketrece című produkcióban, ebben a zenés komédiában az anya meg sem jelenik. Alföldi Róbert frenetikus humorú rendezése az Átriumban azt sugallja, hogy történjék bármi, azé a gyerek, aki szeretettel felneveli, ahogyan az az ősi kínai parabolában olvasható.
Az írás 2018-ban készült.
