Sok beköpése szállóigévé vált. Holtában is élő legenda.
Hofi, született Hoffmann Géza, mindig aktuális. Több mint 19 éve nincs köztünk, de változatlanul középpontban maradt ő is, és az is, amit csinált.
Örökzöld. Klasszikussá nemesedett, ami a kabaré nagyon is aktuális poénokra építő műfajában szinte lehetetlen. De ő kiállta az idő próbáját. Az internetre felkerülve is rekord letöltéseket ér el. Fiatalok ugyancsak nézik és hallgatják. Sok beköpése szállóigévé vált. Gesztusai, gumimódra változó, kifejező arca, összekacsintó szemhunyorításai, epés, gunyoros éllel kiejtett megjegyzései, egész fizimiskája beégett a köztudatba. Holtában is élő legenda. Meglátásai passzolnak a mai állapotainkra is. A bizonyos mértékig visszaforgatott idő kereke nekünk nem kedvez, de neki igen, mert azok a jelenségek, visszásságok, emberi gyarlóságok, hatalmi játszmák, amiket egykor ostorozott, sajnos többnyire ma szintén jelen vannak.
Csak bámulhatunk, hogy mi mindent mennyire pontosan látott. Sas- és röntgen szeme volt. Tényleg vesébe látott. Kőbányai múltja, szegény sorból, alulról jöttsége a kisember békaperspektíváját adta számára akkor is, amikor már nagy sztár volt. Végigjárta a műsoros lokálok, zajongó vállalati rendezvények, zűrös haknik iskoláját. Ezeken a helyeken tanult meg, bármi is történjen, villámgyorsan reagálni. Igencsak edzette az improvizációs készségét, amit tovább növelt a debreceni színészbüfében, ahol a kollégáit, köztük Szendrő Józsefet, szeretett igazgatóját és Latinovits Zoltánt is szórakoztatta a meglehetősen jó emberismeretről tanúskodó paródiáival.
Hofi 1979 Fotó: Fortepan, Szalay Zoltán
A színházban epizódszerepeket játszott, hamar kezdett világossá válni, hogy nem a színészet lesz az útja, hanem az, hogy áll a közönség előtt, és mondja és mondja a magáét. Tulajdonképpen, Sándor Györggyel együtt, a stand up előfutára volt nálunk. Komlós János, a Mikroszkóp Színpad igazgatója, jó érzékkel meglátva benne a kolosszális lehetőséget, szerződtette a társulatba. Tanítgatta. Abba az irányba terelgette, hogy az amúgy fergeteges, a publikumot szinte a szék alá röhögtető számai ne csak elementáris poénáradatok legyenek, hanem tartalmuk, politikai élük is legyen. Hofi eljátszotta például, hogyan vetkőzik le sztriptíz közben egy nő. Ez jó varietészám volt, amit előadott külföldi lokálokban is, de nem volt benne semmi több. Komlós vette rá arra, hogy nagyobb értéke van ennek, ha valami mást is kifejez. Ezután azt csinálta, hogy szétbontotta középen a melltartót, az egyik kosár Kelet-, a másik kosár Nyugat-Németországot jelképezte. Próbálta újra összekapcsolni a két fél melltartót, de nem ment, mert egy piros gyöngy ott volt középen, és megakadályozta. Ugyanez a szám ugyebár manapság nem némethonról, hanem netán a sok tekintetben kettészakadt országunkról szólhatna, és így szintén igencsak megállná a helyét.
Persze igaz, ami igaz, Komlósnak volt egy híres mondata, amit Hofi is átvett tőle, hogy „lehet röhögni a rendszer mellett is”. És bizony a Mikroszkóp nem ritkán képviselte azt, hogy fölül minden rendben van, valahol középen viszont eltolják a dolgokat. Miközben Hofiról elterjedt, hogy neki sok mindent szabad, amit másoknak nem. Egyszer, már a rendszerváltás után, beszéltem vele erről. Azt mondta, eltúlozná a saját jelenetőségét, ha azt állítaná, csak neki engedtek meg bizonyos dolgokat. Úgy gondolta, hogy akik tehetségesek voltak, azok régebben is kiharcoltak maguknak valamit. És feltette a kérdést, hogy akiknek akkor soha semmilyen írását nem adták ki, miért nem nyúlnak be a fiókba, miért nem veszik ki diadalittasan a műveiket, hogy végre eljött az ő idejük. Kifejtette, hogy az esetében netán egy-két mondat hangvétele furcsa volt. Kemény téma után néhány lágyabb mondat következett. Kellett valami, ami jelzi, hogy azért nem haragszik annyira.
Furcsa módon egyébként, az „átkosban”, minden jelentős műsora látható volt a képernyőn. A Magyar Televízió megbocsájthatatlan bűnei közé tartozik, hogy a Madách Kamaraszínházban való fellépéseinek utolsó időszakát, nemhogy nem sugározta, de még csak nem is rögzítette. Ez bizony az utókor számára fehér folt, bár hangfelvételt készített a Magyar Rádió, de hát az mégsem ugyanaz, mint amikor láthatjuk is.
Hofi Géza Fotó: Fortepan, Szalay Zoltán
Nem szűnik iránta az érdeklődés. Ezt mutatja az is, hogy a Kossuth Kiadó Nádori Attila és Papp Sándor Zsigmond szerkesztésében megjelentette a Hofi naplója című nagy alakú könyvet, ami a formátuma miatt, és amiatt, hogy temérdek fotó van benne, akár színvonalas kiállítású albumnak is nevezhető. A naplója nem hagyományos, sajátosan egyedi. Csaknem száz nagyméretű rajzlapból áll, amelyeknek mindkét oldalát fényképek, újságkivágatok, hivatalos és magánlevelek, szerződések, gratuláló táviratok, színlapok töltik ki. És mindezt Hofi karikaturisztikus rajzai, kollázsai egészítik ki. Saját kezű írás alig található rajtuk. A rajzokon is átsüt a kajánul ironikus humora. A napló az 1950-es évek derekától, vagyis a nehézkesen induló színpadi karrier kezdetétől, a beérkezésig, két évtizedet ölel át. Ahol pedig véget ér a napló, ott a kötetben átveszik a szót a művésztársak, újságírók, és persze Hofi második felesége, utolsó éveinek társa, Ildikó. És ő maga is megnyilvánul néhány egykori interjúval, amiről tudható, hogy nem volt a kedvenc műfaja, hiszen, ha nem színpadon volt, gyakran a sérülékenysége, zárkózottsága került előtérbe.
Spiró György például azt írta róla a hetvenes években, hogy „ezt az arcot az isten is komikus mimikára teremtette… Valamennyi grimaszának közös jelentése: az elképedéssel vegyes kételkedés. – Hát ennyire őrültek volnánk, emberek? – kérdezi minden grimasza.” Rengeteg fellépésének társa, énekes duójuk egyik tagja, Koós János, aki persze fotókon azért szerepel, sajnos már nem tudott róla emlékezni a kötet számára. De Malek Miklós, aki muzsikusként számtalan fellépésén kísérte, és írásában anekdotát anekdotára halmoz, fölöttébb érdekes történeteket mesél róla. Köztük van az a híres eset, amikor Győrben Hofi abbahagyta a műsorát. Olyan színpadon kellett fellépnie, ahol közte és a nézőtér között ott volt a Rába vize, tele mozgó csónakokkal, bagózó, piáló, hangoskodó emberekkel. Akik ingyencirkuszba kezdtek a vízen, direkt fel-alá csónakáztak, bekiabáltak a műsorba. Többször bemondták, hogy kérik szépen a vízen lévőket, hagyják el a színpad előtti részt, de a fülük botját sem mozgatták. Hofi egy ideig küszködött, majd azt mondta: „Megtanultam a műsorom, és eljöttem, hogy elmondjam, – nem sikerült, ha majd megtanultok viselkedni, visszajövök!” De nem tette, soha többé nem volt hajlandó Győrben fellépni. Az esetből pedig botrány lett, jókora vita kerekedett abból, faképnél hagyhatja-e a publikumot ilyen esetben a művész. Hofiról Müller Péter is szépen, érdekesen ír, Kalmár Péter szintén, aki többször rendezte a tévében.
Hofi&Koós: Macskaduett
Önálló intézmény és önálló műfaj is lett, a műfaja a Hofi volt. Olyan erejű markáns, egyéni humorista, előadó, amilyen csak ritkán születik. A halálukkor sokakról elmondjuk, hogy itt maradnak velünk. Ez valójában általában nincs így. De Hofi tényleg itt maradt velünk, hivatkozási alap, viszonyítási pont, biztos szórakozás. (Első közlés: Mix Magazin)
