Senki nem az, akinek látszik
Agatha Christie legendás Az egérfogó című krimije a színháztörténet egyik legnagyobb szenzációja. Több mint hetven éve fut megszakítás nélkül Londonban, és 2025-ben ünnepelték a harmincezredik, jubileumi előadást.
jelenet az előadásból fotó: Prokl Violetta
Egy külvilágtól elzárt panzió, egy naiv feleség, egy gyanakvó férj, egy excentrikus fiatalember, egy rejtélyes idegen, egy furcsa nőszemély, egy hűvös, nyugalmazott őrnagy, egy zsémbes, idős hölgy, egy lelkes, fiatal nyomozó és egy titokzatos gyilkosság – Agatha Christie Az egérfogó című krimije műfajának csúcsa, ahol mindenki gyanús, és senki sem az, akinek látszik. A Ralston-házaspár panziójában a feszültség tapintható, a telefonvonal elvágva, a múlt árnyai pedig mindenkire rávetülnek. A szerző mesterien vezeti félre a nézőt: minden szereplőről elhisszük, hogy ő lehet a gyilkos, de a végső leleplezésig senki sem lehet biztos semmiben. Két és fél órás elmejáték, ahol a legnagyobb csapda az, ha azt hisszük, már tudjuk a választ. Az egérfogó egy színházi klasszikus, ahol a titok a nézők között marad.
Erdős Lili, Danis Lídia
A készülő előadással kapcsolatban Crespo Rodrigo az alábbiakat mondta el:
„Az első bemutatónk, a Bűn és bűnhődés az új évad programadó előadásának is tekinthető. Olyan, különböző műfajú, könnyedebb és súlyosabb darabokat kerestünk mellé, amelyekben valamilyen módon szintén felmerül a Dosztojevszkij-regény alapdilemmája: a bűn, a lelkiismeret és a büntetés kérdése. Ilyen a Pillantás a hídról vagy a Liliom is, a könnyedebb műfajból pedig a hazugságra épülő Főfőnök. Kézenfekvő volt, hogy legyen krimi is a kínálatban. Agatha Christie színdarabja már sokszorosan bizonyított, ez az egyik legtöbbet játszott krimi a világ színpadain. Londonban, a West Enden az 1952-es bemutatója óta folyamatosan műsoron van. Fontos szempont volt az is, hogy a szerepei jól kioszthatók a társulatunkban. A színészeknek kiváló játéklehetőséget kínál, hiszen nagyon jó, egyenrangú szerepek vannak benne. A szerző pontosan leírta azt a jellegzetes angol miliőt, ami a műveinek az egyik vonzereje, de nem hiányzik a darabból a humor sem. A nézőt folyamatos „nyomozásra” készteti, hiszen azt hiszi, hogy látott valami fontosat, ami közelebb viszi a rejtély megoldásához, de aztán kiderül, hogy mégsem, hiszen a szerző újabb nyomokat és ezzel újabb kérdéseket szőtt a darabba. Ugyanakkor a műnek van egy súlyosabb vonulata is: a szereplők mély, fájdalmas titkokat rejtegetnek, és nekünk azt kell megmutatnunk, hogyan hordozzák magukban ezeket a titkokat, hogyan hat rájuk a környezet, ez a hótorlaszokkal a világtól elzárt panzió, ahol szembe kell nézniük önmagukkal. És hogy a titok a leendő nézőknek is titok maradjon, a színházak azt szokták kérni a nézőktől, hogy ne árulják el, a szereplők közül ki volt a gyilkos. Most még azt sem árulom el, ki lesz az áldozat.”
