Arthur Golden: Az én szobám / SZFE
Mindössze néhány, fehér berendezési tárgy teremti meg az okija miliőjét. A hosszúkás helyiséget rejtelmes tüllök határolják.
Veszelovszki Janka
Az elhasználódott szoba egyik oldalán különböző méretű és alakú tükrök a falnak támasztva, a másikon a titokzatos szekrény. A végjátékban e bútordarab fontos szerephez jut. Hatszumomo, a gésa mozdulatlanul fekve, kimonóban és a derekán piros övvel fogad bennünket.
Elek Lucia látványterve azért találó, mert nemcsak a környezetét festi Az én szobám című előadásnak, hanem előlegezi is a cselekményt. A cellában ugyanis nem lehet egyedül maradni. Valaki állandóan kukkol, ha más nem, hát a fehérre mázolt, személytelen arc vonásai merednek tulajdonosára a tükrökből. Nincs mód a szembenézés intimitására. Az én szobám egyetlen szereplője mégis megpróbálja.
A gésa ajkain ott a pingált szívecske, de már nincs mögötte az ember. A mellkasban a szív csak a testért dobog. Egy szexuális eszközt látunk, amelybe negyedóra alatt az ezért fizető férfi beleélvezhet. A felhúzható játékbaba szeretne végre életre kelni. Veszelovszki Janka összességében meggyőző alakítása Hatszumomo szerepében a szabályok által megnyomorított személyiség kitörési motivációin alapul. Nem maradt más fegyvere, csak az önigazoló beszédfolyam. Változatosan lázadó hévvel kezd neki a töredékesen homályos emlékképeinek, hogy aztán a kétségbeesetten mechanikus emlék uralkodjon el rajta.
Veszelovszki a legjobb jelenetében majd egy percig sorolja, kezdetben az engedelmes mozdulatok meg is mutatják a repertoárt, amelyet a gésának álmából felkeltve is tudnia kell. A tea szertartás merev ünnepélyessége. A játék a háromhúros hangszeren, a samiszenen. A kötelező feszesség az illemhely felé haladtában sem engedhet a tartásából. Meg annyi más összetevője a merev rendszernek. Nagyszerűen felépített, ahogy a törődött test már képtelen a ritmust tartani a kötelezettségek, a szabályok felsorolásával. A térdek próbálják imitálni a tánc ritmusát – egy ideig. Aztán reménytelenségbe fullad a hangja a lélektelenné váló felsorolás közben.
A kiüresedettség, a fájdalom szótlansága azonban nem jelenik meg kellő hangsúllyal. A kezdőkép moccanatlansága merészebb lehetne, ha több idő telne el a megszólalásig. Talán egészen addig, amíg már azt hihetnénk, hogy nem lesz szava az előttünk fekvőnek, de aztán, szétfeszítve a várakozás érdekfeszítő burkát, mégis. Olykor az indulatokon nem érződik a sokat megélt, karcos lelkű nő.
Még a kő is elkopik, ha sokan tapossák. Hatszumomo megpróbálkozik kitörni a társadalmi szerep fájdalmas abroncsából. A keretes szerkezetű előadás végén újra ott hever előttünk a gésa, de már az öv és a kimonó nélkül. A fehér port letörli az arcáról, a ruháját leveti, de a karakter örökre az övé.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem a Pécsi Országos Színházi Találkozón látott, Luigi Pirandello ihlette előadásában a szerep nem szerzőt, inkább életet keres. Arthur Golden Egy gésa emlékiratai című bestsellerét használja alapanyagként Pécz Roland megfelelő ritmusú rendezése. A regény nem a leghívebben mutatja be a gésák életét. Az alkotók pedig, nagyon helyesen, elszakadnak a kiindulási ponttól. (Dramaturg: Holczer Sára, Sahin-Tóth Sára.) Nem a romantika, a szerelem, vagy a történelem az érdekes. Csakis az utolsó kísérlet közbeni kétségbeesett állapot különféle fokozatai a téma. Ezért nem a regény mesélője a monodráma szereplője. Egy mellékfigurának, a megkeseredett Hatszumomo gésának az önmegsemmisülés-történetét látjuk negyvenöt percben.
