Arkagyina: Nagy-Kálózy Eszter
Mi a titka?
Stohl András és Nagy-Kálózy Eszter Fotók: Dömölky Dániel
Régi színházi emlékek villannak föl. Az első opera, A trubadúr az Erkelben. Az első dráma gimista osztállyal a Nemzetiben, még a Blahán. Julius Caesar: Ungváry, Brutus: Básti, Cassius: Sinkovits. Az oroszlánok vagy ősbölények? Még a leszúrt lábú játékmód idején. Nem mondok évszámot.
Aztán újabb pillanatok: Kovács Károly egy Bábel-darabban, még a régi Tháliában, Nagy Attila és Szabó Gyula, mint Kartárs és Kedves kartárs egy Mrożek-abszurdban. Na és Várkonyi A fizikusok elmegyógyintézetében, amint beleül a felfordított kerekasztal közepébe, és Möbius monológját nyomja, olyan átélhetően, hogy utána végigvitatkozzuk a Nagykörutat akkori legjobb barátommal az ezüstvasárnapi forgatagban a művészet és a tudomány felelősségéről, tizennyolc évesen, álmokkal, ábrándokkal telve.
Nagy-Kálózy Eszter és ifj. Vidnyánszky Attila
És teljes előadások, felejthetetlenek! Kornis Hallelujája, már a Játékszínbe száműzve, az erkély második sorából, a lengyelországi Jaruzelski-puccs vasárnapján, mikor is a hosszú első felvonás alatt a szűk széksorban egy középkorú házaspár feszeng és nyugtalankodik. Nem a darab nem tetszik nekik, az se, de ők elnézték a jegyüket, a délutáni előadásra jöttek, a Kaméliás hölgyre, Hernádi Jucussal. És a Stílusgyakorlatok, Bán, Dörner, Gáspár triója a Katonában, többször is. És Ascher A három nővérrel, ahogy szegény Balkay Géza nézi a földön a búgócsigát.
S most egy színésznő csodája. A Sirály. Előző este otthagyom a Katonában az Apák és fiúkat. Ascher ez egyszer biztonsági kűrt futott. Bocs, magánvélemény. De magánvélemény az is, hogy másnap korszakos előadást látok a Vígben, Hegedűs Gyula, Várkonyi Zoltán, Latinovits, Darvas, Ruttkai, Börcsök teátrumában.
Csehov, nem porosan, nem unalmasan, nem szépelegve. Bele a képünkbe, vadul és szenvedélyesen. Ahogy kell. Nyomot hagyva a lelkünkben. Nem írok színikritikát, megjelent már róla ezen az oldalon egy jó írás. Színész-szakos vagyok, imádom a színészeket, talán ismeretlen színjátékos apám génjei munkálnak bennem. Amit ebben az előadásban produkál a társulat, az felülmúlhatatlan. Különösen a nagy trió, Nagy-Kálózy, Stohl és a kis Vidnyánszky (mit kis? lassan már őt kell nagynak nevezni!).
Nagy-Kálózy Eszter és ifj. Vidnyánszky Attila
A régi harmadik felvonás, előbb anya és fia párosa, a kötözés jelenete. Szeretet és szeretetlenség, hiány és követelés, gyűlölet és kiszolgáltatottság, egymásra utaltság és összekötözöttség. Színésznőt (színt, észt és nőt) így látni szerepben nagy ritkaság. A lélek meztelen. Mindent megmutat a játékos. Egy törékeny nő felemelkedik és betölti az ezer személyes nézőteret, kitágul a tér, már a Szent István körúton vagyunk, pedig ő nem rohan ki, mint némely más szereplő. Nem vagyok pontos: nem kívül tombol a szeretethiány, bennünk, odabenn. S nincs vége, mert jön Stohl, aki oly jól álcázza eredendő macsóságát, hogy előre-hátra átírja a róla alkotható hamis képet. Egy nagy színész vezekel, nem jogi, hanem szakmai vétkeiért. Aki ezt tudja, miért csinál mást is?! Eszter és András párosa, a középkorú nő féltékenysége, a középkorú férfi kacsingatása a friss hús felé, örök játék, örök téma. Ők ketten megcsinálják, hogy életbevágó kérdésnek lássuk ezt a hétköznapi gondot.
Az igazgatói páholyban Ingmar Bergman és John Cassavetes álmélkodik. Erland Josephson, Ben Gazzara – ugyan már. Ők kellenek. Thulin, Ullmann helyett ez a törékeny asszony, aki a lehetetlent is tudja, amit ezek az idegen urak nem láttak: eljátszotta hitelesen és izgalmasan Karády Katalint.
Mi a titka?
Nagy-Kálózy Eszter
Állítólag Kodálytól származik a gondolat: a remekmű legalább a ruhatárig megváltoztatja a nézőket. Maradnék még a házban, de a büfé bezárt, haza kell menni.
Aztán felvillan egy jó húszéves emlék. A Holnap Kiadó könyvbemutatóján ülünk együtt. A színésznő mellettem nemsokára fel fog olvasni egy Krúdy-kötetből. Valami különöset érzek. Melegség jár át. Mintha egy hősugárzót kapcsoltak volna be, pedig május van odakinn. Ha lenne nálam Geiger-Müller számláló, talán annak a mutatója is kilengene.
Esküszöm, Nagy-Kálózy művésznőnek radioaktív kisugárzása van. Ezt a hetedik sorban is éreztem azon a decemberi estén.
Anton Pavlovics Csehov: Sirály. Vígszínház, 2021. december 19. Fordította: Kozma András. Rendező: David Doiasvili.
