Budapesti Operettszínház
Bevett szokás, hogy címmel szerepelnek a műsorfüzetben a színházi (és zenés színházi) produkciók. Egy részüknél „közismert” a szerző, mások esetében még utólag sem tudatosodik neve a nézőkben. Örök talány, milyen szempontok alapján dönt valaki amellett, hogy számára zsákbamacskával ismerkedjék.
Anne Frank naplója Fotók: Gordon Eszter
Anne Frank naplója / A képfaragó. A Budapesti Operettszínház raktárszínházi produkciójának rendre szép közönség jut (a mintegy százfős kamarateremben) – mondják, kezdetben a közönség az első rész végén távozott, teljesnek érezve a programot. Pedig utána lappangó „ősbemutató”-produkció következett, Dubrovay László táncjátéka, amelynek hangversenytermi változatban szép története van, csak épp a „lényeg”, a látványkénti megjelenítés váratott magára, mintegy három évtizedig. Anne Frank naplóját irodalmi élményként tartjuk számon, jó félévszázados zenés múltja nálunk szakmai berkekben sem közismert.
Anne Frank naplója
A tíz éve elhunyt Grigori Frid mono-operájának kamarakíséretes verziója komoly, igényes feladat az előadóknak. Az Operettszínház zenekarának tagjai Pfeiffer Gyula vezényletével biztosítják az atmoszférateremtő hátteret az énekesnek. A muzsikus-hallgató maximális elismeréssel adózik Süle Dalma teljesítményének, aki mintegy egy órán keresztül színpadi elhivatottságáról tesz tanúságot. A zenei teljesítményhez az adott keretek között változatos „játék” társul, amellyel mindvégig lebilincseli a közönséget. Komarnicki Zita fordításában magyarul énekel (a dallamgesztusokhoz nagy igyekezettel csatlakoztatva a szöveget olyankor is, ha a prozódia nem ideális), oly módon, hogy szólamában a dallamot gyakran a mondandó érzelmi felfokozásaként érzékeljük. Az egymásra következő rövid jelenetek mindegyike zeneileg kompakt egész, ugyanakkor érződik a nagyforma élet-adta íve. A látvány hatásosságát erősíti a díszletelemek többfunkciós kihasználása – így fantáziájának aktivizálásával vesz részt a folyamatban a néző. Rátóti Zoltán rendezésében emlékezetes produkcióval gazdagodtunk.
A képfaragó
A szünet után Dubrovay László táncjátékának zenei anyaga felvételről szól (a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Kovács László vezényli). A szórólap tanúsága szerint két szereposztásban kerül színre – az aktuális szereposztás ismeretében viszont harmadik beállókról is értesülünk. Az Operettszínház balettművészei és a rendező-koreográfus Vincze Balázs számára inspiráló feladat lehetett a táncjáték gondolatiságának megjelenítése. Dubrovay László táncjátéka Gáli József írásán alapul, az alkotói válságot és az abból való kilábalást jeleníti meg. Az öt táncos kamaraprodukciója számára szinte szűknek bizonyult a kis tér, a látvány-mozzanatok fantáziáról tanúskodtak, ám a zenét hallgatva, érezhetően nagyobb formátumú megjelenítésre lenne szükség. De ne legyünk elégedetlenek: miként Anne Frank sem veszítette el az élet szépségébe vetett hitét, örvendjünk azon, hogy első ízben jutott vizuális megjelenítés a műnek. És reménykedjünk abban, hogy olyan hivatásos menedzserek, műsorszervezők stb. is eljutnak a raktárszínházi előadásra, akik felismerik a gazdag szimfonikus zenekari partitúrában rejlő (s mind ez idáig benne maradt) mozdulatművészeti lehetőségeket.
A képfaragó
A monoopera és a táncjáték: két tartalmas program. Csak remélhetjük, hogy nézői-hallgatói veszik a fáradságot és megjegyzik a szerzők és előadók nevét. És azt is, hogy a gazdag fővárosi kínálatban szerényen megbúvó műsorra a muzsikus-szakma minél több képviselője rábukkan.
