Algoritmus. Szürrealista bolyongások az emlékezetben – Észak-Görögország Nemzeti Színháza – Kolozsvári Fesztivál
Az agy algoritmusként pörgeti az eseményláncot az aprólékosan kidolgozott előadáson.
Az Észak-Görögország Nemzeti Színházának előadásával kezdődött az UTEFest20 Kolozsváron. Az Algoritmus, szürrealista bolyongások az emlékezetben című performance-ban két nő: A. és E. dialógok-monológok segítségével kalauzol bennünket a 20. század nagy történelmi eseményein. Alexandra Kazazou és Eleana Georgouli az előadás és a szereplők megformálói egy steril, fekete-szürke-fehér színvilágú térben beszélik el nekünk a történéseket, mintha szemtanúi lettek volna. Ám a szövegek súlyossága, hatása mellett felmerül egy kérdés Alexandrától: „Tényleg megtörtént, vagy csak képzelődtem?”
Fotó Biró István
Az összjáték érdekes, illetve a nézőben eltérő hatást ér el az, hogy hol a határa a valóságnak, illetve mikor mutatkozik meg a valós történetek és a képzeletben lezajló fantazmagória éles szakadéka. Az agy algoritmusként folyamatosan pörgeti az eseményláncot az aprólékosan kidolgozott előadáson.
Alexandra Kazazout és Eleana Georgoulit, a rendezőpárost láthatjuk a színpadon. Saját megélt eseményeiket és mások történeteit vetítik ránk nézőkre, egy sejtelmes, ködös emlék-erdőben. Felidézik a balkáni háborút, partizán nagyanyáik gyötrelmes életének sötét pillanatait, és múltbéli, bizarr erotikus élményeikről is szó esik. Az elbeszélés története túlmegy a volt Jugoszlávián és eljut egészen Libanonig, miközben a kubai diktatúra is beleszövődik a történetbe, valamint a női lét állandó dilemmái is megjelennek: gyerekvállalás, „kurvaság”, jó párkapcsolat, megcsalás, házasság stb. A történetek súlyosságát gyengéd, finom humor oldja fel, mert másképpen nem is igazán lehetne túljutni a nyomasztó beszédeken. Ezt az eredeti szöveget Eleana Georgouli alkotta meg, és a koncepcióban nagyban segítette őt Alexandra Kazazou.
Az összjátékot a világítás felerősíti, hiszen már az előadás kezdete előtt megragadja a néző tekintetét a reflektor, a minitévé alakú világításkupac. A fény erőssége lüktetően, mintha szívdobogás lenne, nyomatékosítja az előadás fajsúlyos mondatait, pillanatait. A fénytervet Karol Jarek készítette, aki erősen hangsúlyozza a Christos Laskaris és Vasilis Chatzopoulos díszletei által megidézett, meghökkentő elmevilágot. Giannis Aggelakas eredeti zenéje festi alá az elbeszélések játékát, és ez adja nézőnek a keretet, hogy hol választódik el a valóság és az elképzelt elmesélés határa. Ugyanis az emlékek közti kiszámíthatatlan kalandozásban kibontakozik egy képzeletbeli múlt, illetve jövő is, amelyben bármi megtörténhet.
