Ágnes, báránykám – Farkas Franciska, Bodor Géza
Egy apácazárdában történt csecsemőgyilkosság és három, súlyos titkokat és traumákat hordozó nő. John Pielmeier ismert drámájának ez a kiindulópontja. A krimibe ágyazott, pszichothrilleres elemeket is tartalmazó történeten Farkas Franciska, Gazdag-Kötél Orsi és Pásztor Edina vezeti végig a nézőt a FÉM Színházban. Vajon háborús időkben mennyivel kapnak nagyobb hangsúlyt a léttel foglalkozó kérdések? Van-e jelentősége ma a hitnek, a szeretetnek? És az anyaság szerepköre mennyire meghatározó egy nő életében? Ilyen kérdésekről is beszélgettünk a gyilkossággal megvádolt Ágnes szerepében színre lépő Farkas Franciskával, valamint a rendezővel, Bodor Gézával.
Farkas Franciska
Szerencsés-e, hogy egy erősen női történetet három női szereplővel férfi rendez meg?
Bodor Géza: Valóban, ezeknél a témáknál jól jön a nőknél sokkal erősebben jelen lévő és előforduló empátia, az a fajta ösztönös megérzés, ami a darab világra jöttét is segítheti. Ugyanakkor ez egy színészközpontú darab. Itt is az a dolga a rendezőnek, hogy ne álljon a színészek útjába, inkább próbálja az előttük lévő akadályokat félresöpörni, hagyja őket dolgozni. Ennyi a dolgom. Segítenem kell őket abban, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból. Ezt pedig pasiként is meg tudom tenni.
Farkas Franciska: Én nem csinálnék ebből genderkérdést. Nem gondolom, hogy egy férfi ne tudna női dolgokat megérteni vagy akár ezekkel foglalkozni. És fordítva is. Nem gondolom, hogy bármilyen szempontból meghatározna a nemünk. Viszont mégiscsak ebben a világban élünk. Amikor először olvastam a darabot, nagyon megörültem annak, hogy a nyomozó is nő. Igaz, mindhárom szereplő nő, de általában a „komolyabb” szerepeket, pozíciókat inkább férfiakra írják, ők játsszák: a bírók, a rendőrök stb.
Nagyon jó Gézával együtt dolgozni, mert színészbarát minden instrukciója, hiszen ő maga is elsősorban színész. Tudja azt, milyen egy színésznek a színpadon állni, ezért a viselkedése mentes mindenfajta rendezői allűröktől. Tényleg csak a munkára koncentrálunk, nem okoz felesleges görcsöket bennünk.
A rendező feladata nem minden esetben az, hogy akadálymentessé tegye a színészek próbáját, szerepkutatását?
B.G.: Ennél a darabnál nem a látványon vagy a nagy tánckaron van a hangsúly. Minimalista rendezésre kell számítani, ahol a hangkulisszák és főként a színészi játék adja a gerincét. Engem az érdekel a színházban – ahogyan az életben is -, hogy mi történik valakiben. Az embert szeretem látni a színpadon. Ha porhintést látok, az előbb-utóbb untatni fog. A hitelesség érdekében a színésznek a lehető legmélyebben kell belebújnia a karakterébe. Itt azért is fontos ez, mert a FÉM-ben a közönség másfél méterre ül a játszóktól. Muszáj, hogy a színész minden egyes rezdülése lenyűgözze a közönséget, hogy a nézőket is érdekelje, mit is akar az adott szereplő, miért csinálja azt, amit. Ezért is szükséges egyfajta filmes színjátszási mód, amiben Franciska igazán profi!
Erős atmoszféra lengi körül a történetet, egyszerre krimi, pszichothriller és dráma. Viszont ti inkább filozófiai síkon dolgoztátok fel Pielmeier művét.
F.F.: Számomra az elgondolkodtatás fontos. Nem a válaszok, amelyeket megad, hanem a kérdések, amiket fölvet.
B.G.: Bennem is folyton felmerül, hogy tulajdonképpen miért is ezt a darabot választottam? Túl az emberi sorsok iránti érdeklődésemen nekem kevés, ha egy művészeti produktum csak az érzelmeimre hat. Szeretem, ha megdolgoztatják az agyamat is. Az Ágnes, báránykám ezt nagyon ügyesen, nem szájbarágósan teszi. A felszínen ez a történet egy elég komoly nyomozási ügy, a megfelelő dramaturgiával. Az alapszál azonban felfejti a második réteget is: léteznek-e ma egyáltalán csodák? Lehet-e, hogy egy magzat racionálisan meg nem indokolható módon fogan meg? Belső harc, emberi dilemmák jelennek meg a színpadon, amelyek a hétköznapjainkban is előfordulnak: tudományba vetett hit vs. vallásosság, racionális vs. transzcendens. És társai.
Pásztor Edina
A darab pedig nem hoz ítéletet. Bárki, aki ide beül, egyenlő részt fog haza vinni az előadásból, oldaltól és értékrendtől függetlenül.
Franciska, te azért eddig és mindig is jól meggondoltad, milyen felkérésre mondasz igent. Itt mi indokolta a pozitív választ?
F.F.: Ágnes sérült lélek, bár mentális problémája nincsen. Engem pedig már régóta foglalkoztatnak az ilyen karakterek, örültem, hogy most alkalmam nyílt ennek megformálására. Nem akartam elnagyolni, nem a nevetségesség volt a célom. A közönség Ágnes reakcióiból érzékelheti, hogy valami nincs rendben. Ő egy erősen traumatizált lány, aki el volt zárva a világtól. A traumákból következik az is, hogy hangokat hall. Ez a szál is lebegtetett az előadás során, ezért nem is akarom eldönteni, hallja-e azokat a hangokat vagy csak elképzeli. Szociális munkás a végzettségem, dolgoztam gyerekotthonban is, így elég sok nehéz sorsot láttam, ezekből tudtam meríteni.
Nem mellesleg szeretem a kamaradarabokat, az az igazi közegem.
Más jelentést nyer-e egy itthon, magyar közönségnek játszott, eredetileg azonban amerikai szerző tollából származó, ott szerzett impulzusokkal átitatott darab?
B.G.: Woody Allenes értelemben nem igazán amerikai ez a darab, nincsen benne annyi geg. Inkább univerzális. Kicsit visszatérve Franciska válaszára: mindannyian sérültek vagyunk kicsit. A színészeknek arra kell figyelniük, hogy az elszenvedett sérüléseket feltárják és megjelenítsék. A sérülések és az azokra adott válaszok is felépíthetik a személyiséget. Azt, hogy hogyan reagálunk egy helyzetre, hogyan viszonyulunk egymáshoz.
Ágnes pedig már-már szentként ártatlan… Elképesztően naiv, mintha hat vagy nyolc éves kisgyerek lenne. Franci pedig ezt embertelenül jól hozza, mintha a saját gyerekeimet látnám! De amikor meghalljuk, mivel vádolják ezt az ártatlannak tűnő teremtést, az vérfagyasztó. Ezért is érezhetjük azt, hogy Ágnes hozzáállása a világhoz inkább egyfajta betegség tünete, mintsem természetes. De erről döntsön el a néző!
A próbafolyamat kezdetével szinte egyidejűleg robbant ki az orosz-ukrán háború. John Pielmeier műve pedig az Isten-hit lényegéről, emberi viszonyokról, a saját magunkhoz való viszonyról is szól. Más súlyt kaphat-e ezen körülmények között az előadás?
F.F.: Aktuálisabb, mint valaha. Úgy látom amúgy, hogy mostanában több darab is foglalkozik ezekkel a témakörökkel, mintha jobban keresnénk ezeket. Vágyunk arra, hogy az alapértékeket még hangsúlyosabbá tegyük a magunk számára.
B.G.: Ráadásul ezek az emberiség belső kérdései is. Az ókor óta gondolkozunk az azon, mi is a valóság.
És sosem kapunk rá választ.
B.G.: De sosem adjuk fel! (nevet) Újból és újból feltesszük magunknak, örökké velünk maradnak ezek a létkérdések. Az egyik szereplő úgy fogalmaz: a tudományban nem azok a válaszok a fontosak, amiket megtalálnak, hanem azok a kérdések, melyeket ezek a válaszok felvetnek.
Pásztor Edina és Gazdag-Kötél Orsi
Ha már lét és valóság: szimbolikus jelentősége van annak, hogy a nyomozás éppen egy csecsemőgyilkosság kapcsán indul el?
B.G.: A darab legmélyebb szinten az anyaságról szól. Nem véletlenül hívják Anyának az apácazárda főnökét is, noha általában nővérként szólítjuk az apácákat. Mindhárom nőnek különleges viszonya van a saját anyjával.
F.F.: Tulajdonképpen a szeretet, a gondoskodás van a főszerepben. Tudom, hogy közhelyes, amit mondok, de tényleg hiszem, hogy mindenkihez van kapcsolódási pont, mindenkit meg lehet érteni, csak nyitott szívvel kell járnunk az életben. Ebben a darabban pedig mindenki nyílt szívvel és lélekkel jár.
