Varró Dániel: A szomjas troll
Cseri Hanna rendezésében a faműves és műhelye ideális fiktív keretet nyújt Varró Dániel három, álskandináv meséjének.
Fotók: Piti Marcell
Még javában szedem ki a fehér papírfecniket, akarom mondani, a hópelyheket a hajamból, amikor az Ország Lili Stúdióban a kicsi, zsúfolt asztalos műhely egyszer csak elsötétedik a színpadon, és hátulról belép az ajtón Teszárek Csaba narrátor, aki a Faipari alapismeretek I. tárgyat szeretné leadni az ott összegyűlő közönségnek. Azonban A szomjas troll című előadásban a tanítást „meghiúsítják” mindenféle lények – trollok, törpék, sellők -, akik inkább a saját történetüket szeretnék elmesélni a gyerekeknek. Teszárek pedig készségesen és elképesztő színészi és bábozó technikával kelti életre a szomjas trollt, a kelekótya óratörpét és a bugyborékoló sellőfiút is.
Cseri Hanna rendezésében a faműves és műhelye ideális fiktív keretet nyújt Varró Dániel három, álskandináv meséjének, amiket kezdetben úgy igazán a helyszín, a szereplők élőhelye, a fjordok havas vidéke, a tengerek és a korán sötétedés világa köti össze. Gimesi Dóra dramaturgiai munkája során ezt a három történetet úgy fűzi egybe, hogy a végén meglegyen a csattanó, miszerint a helyszínnél azért több kötődési pont van közöttük. De ezt olyan elegánsan és Varró költői szövegének tiszteletben tartásával teszi, hogy talán a legszemfülesebb néző számára is csak nehezen vehető észre korábban a csavar. Gimesi munkáját külön dicséri, hogy olyan intellektuális, a felnőttek által érthető, de a gyerekek számára sem zavaró humort is benne hagy, minthogy az éneklésben nem kiemelkedő hablegény hat nővérét keresve érzi, hogy valami bűzlik Dániában.
Cseri koncepciójának fő varázsát is a kötődési pontok biztosítják: Szondi György gondos fénytervezői munkájának köszönhetően az éles fényekkel és más praktikákkal imitált kinti hideget ellensúlyozza a zsúfolt, jól berendezett, meleg színekkel megvilágított műhely, ahol szintén minden meseszereplő felbukkan. A sellőkre utal a velük illusztrált naptár, a sarokban ott áll az óra, a hátizsákból lesz a troll. A bármilyen műhelyben megtalálható eszközök egyszer csak meseszereplőkké lesznek magától érthető módon.
Teszárek a gyerekekkel is kontaktáló játéka során nemcsak az egyes történeteket, hanem a műhely különböző részeit is megismerhetjük és újradefiniálhatjuk magunkban: így lesz szentély a tűzhely, a szerszámokból flipper készül, a fiókokból pedig emeletes házak. A színész minden felbukkanó szereplőnek más hangszínt és hangmagasságot kölcsönöz, segítve ezzel az átélést és a mesék közötti határt is. Más hangon dörmög a troll vagy a szörpöt ellopó manó; kedvesen bugyborékol a hablegény; a bányatörpék székely nyelvjárásban marasztalják a kissé affektáló óratörpöt; és még a hat sellőnővér is más-más hangon szólal meg a nagyon magastól a nagyon tenyeres-talpasig – van ugyanis duci sellőlány is! Nem beszélve a Keresztapa módon imitált óramanók öregapjáról. Sőt, a Cseri Hanna jegyezte hangulatfestő és fokozó zenei világ is szerves részét képezi Teszárek Csaba hangszertudása. Gitárral, ukulelén, cajónon is megszólaltatja a hol thrilleres, hol rockos, hol pedig vicces westernes dallamokat. Még az óra ketyegésének ritmusára is készül külön dal az óramanó munkájáról!
Varró Dániel jó ritmusú és frappáns rímekkel teli szövegét az előadás kiegészíti és alátámasztja, éppen ezért is tud működni ez a megfelelő dinamikájú 55 perc. Hoffer Károly a tervezés során nemcsak a látványban, hanem a bábtechnikában is a sokféleségre törekedett. A szomjas troll történetében a tárgyanimációé a főszerep, a hátizsákból lett címszereplő mellett fahasábok, naptárlapok és még Teszárek bal válla is megszólal egy troll-lány tetoválás képében.
Az óra működését szeleburdiságból elrontó óramanó csuklóra rögzíthető fafejből és Teszárek ujjaiból áll össze, félig kesztyűs bábként. Itt ráadásul a gyerekek még az alkotás „folyamatának” is részesei lehetnek, ugyanis a színész előttünk „faragja” ki az óratörp fejét egy fakockából, még a forgácsok is repkednek szerteszét. Érthető, hogy ebben a történetben a fabábok dominálnak inkább, külön bravúr, ahogyan Teszárek közösen pengeti gitárját a kezéből is álló óratörppel.
Az énekelni nem, csak bugyborékoló tudó hablegény már bunraku, a fókák csak a fejüket mozgatni tudó, bólogatós szereplők, ahogyan a simlis rák is szépen kidolgozott figura.
Noha a bábtechnika és bábművészet sokszínűségét jeleníti meg az előadás, a három történet során érződik egyfajta egyszerűsödés, könnyebb kivitelezés a látvány tekintetében, ami leginkább a kis hablegény meséjének megjelenítésén érződik. A tengeri világ talán egy kicsit kevésbé kidolgozott, egyszerűbb fény- és bábtechnikákkal tárul a közönség elé, mint amilyen precizitással és részletességgel történik ez az első két mesében. De ezt nem a gyermeki, hanem a szőrszálhasogató kritikusi énem mondja csak, a gyermeki a tengeri világnak is lelkesen adja át magát.
Cseri Hanna és alkotótársai profin, szakértelemmel és koncentrált munkával minőségi világot és adaptációt készítettek Varró Dániel meséinek. A szomjas troll a maga kedves és színpadi manőverezésekkel teli világa ismét rámutat a bábművészet első és legfontosabb varázsára, ami a gyerekek sajátja egy bizonyos korig, a felnőttekre meg hat: a mese, a történet, a szereplők körülöttünk vannak, a szobában, az utcán, mindenhol. Csak észre kell vennünk őket, egy csipetnyi fantáziával.
