Émile Ajar: Előttem az élet / Rózsavölgyi Szalon
Nagy Mari nyílt tekintetű, játékosságában bölcs Momója elemi mese- és közlésvággyal fordul a külvilág felé. Gesztusaiban, a világ felnőtt dolgait firtató kérdéseiben bájosan és állhatatosan rajzolja meg a kiskamasz karakánság- és igazságérzetét.
Lukács Sándor, Nagy Mari, Csomós Mari, Jordán Tamás Fotók: Éder Vera
Másodjára rendezett Alföldi Róbert Romain Gary (Émile Ajar álnéven írt) Előttem az élet című ’75-ös kultregényéből kamaraelőadást a Rózsavölgyi Szalonban, ezúttal a tavaly elhunyt, korábban a főszereplő Momót játszó Margitai Ági emlékének dedikálva.
Momo, a magát tizenegy évesnek gondoló arab kisfiú „nevelőanyjával”, az idős, korábban prostituált Rosa mamával él, aki illegális kurvagyerek-bömböldét üzemeltet a hatodik emeleten. A többi gyerekért már régen eljött az anyjuk, vagy örökbe adták őket, az egyre gyengébb, agylágyulásban szenvedő Rosa mama egyetlen támaszául már csak ő maradt. Alföldi rendezése kettejük végtelenül egymásra utalt, szeretetteljes, inverz felnőtt (szülő) – gyerek kapcsolatát emeli az előadás középpontjába a koherens regény szerteágazóbb szálai közül.
Csomós Mari
Nagy Mari nyílt tekintetű, játékosságában bölcs Momója elemi mese- és közlésvággyal fordul a külvilág felé. Gesztusaiban, a világ felnőtt dolgait firtató kérdéseiben bájosan és állhatatosan rajzolja meg a kiskamasz karakánság- és igazságérzetét. Csomós Mari Rosa mama gyors szellemi és fizikai leépülését olyan elemi erővel, természetességgel, magától értetődő fájdalommal és keserűséggel mutatja meg („Az élet lehet nagyon szép is. Csak azt még nem találták ki.”), amely nemcsak az egyetlen díszletelemként (díszlet és jelmez: Cselényi Nóra) használt fotelját, hanem az egész színpadot kitölti. Kettejük erős együttlétezése-lélegzése, életközössége viszi magával az előadást, annak a keserédessége, amilyen természetességgel Momo segíti Rosa mamát második gyerekkorába, holott neki egy sem jutott.
Lukács Sándor a maga nemében páratlan Lola asszony szerepében finom ívet fest, a szomszéd transzvesztita prostituált harsánysága mögött egyre többet és többet mutatva meg annak emberségéből, jó szívéből, a magától értetődő segítségnyújtásból. Lola női(es)sége nem a magas sarkúra és kacér csipkére építkezik, hanem a gondoskodás ösztönös vágyára és a családalapítás fájó hiányára.
Nagy Mari, Csomós Mari, Jordán Tamás
Jordán Tamás mint Juszef Kadír, Momo régen eltűnt (elmegyógyintézetbe zárt) apja erőteljes színfoltja az előadásnak. A keményfejű, zavart arab apa képtelen elfogadni, hogy fiát Rosa állítása szerint zsidónak nevelték, egyre hajtogatja, hogy ő arab gyermeket hagyott itt, arab gyereket is szeretne visszakapni. Különben is, van elég baja, nagyon szenved, a zsidók most már ne sajátítsanak ki minden szenvedést. Látogatása (látszólag) könnyedebb, energikus pontja az előadásnak, Momo így tudja meg, hogy valójában tizennégy éves, ennek pedig örül, mert ez azt jelenti számára, hogy kvázi felnőtt, úgyhogy stricinek állhat. Minden meg van oldva. Rosa mamának pedig annak köszönhetően, hogy elvesztheti kedvencét, kitisztul a feje, és foggal-körömmel, rafinériával, hazugsággal harcol azért, hogy utolsó támaszát maga mellett tudhassa.
Az előadás szerkezete és tempója a monológok-párbeszédek egyensúlyának elbillenésével nem kiegyenlített. Kezdetben Momo monológjain keresztül ismerjük meg helyzetét, melyeket néhány, Rosa mamával váltott szó, gesztus tör meg, majd (különösen Lola látogatásai során) a dialógusok kerülnek túlsúlyba. Azonban a kisfiú, aki különben narrálja nekünk az egész életét, már nem reflektál élesen minden eseményre, nem tudjuk meg, milyen hatással van rá nevelőanyja fenyegető elvesztése: egyrészt csak egy határig enged be minket a szívébe, fejébe, másrészt az sem felejthető el, hogy egy regény adaptálásánál (színpadi változat: Lőrinczy Attila, dramaturg: Vörös Róbert) – amelyen nem is tisztességes számon kérni a teljes alapművet – óhatatlanul áldozatul esnek szálak, szereplők, valamint olyan szövegrészek is, amelyek segítik a befogadót abban, hogy komplex képet kaphasson, illetve alakíthasson ki magának.
Nagy Mari, Lukács Sándor
Az előadás, szerkezetének köszönhetően így lavírozik az inkább érzelmekre ható jelenetek és az intellektusra és emóciókra egyaránt ható szövegmondás, hangoskönyviség között.
Momo gyermeki, koraérett őszintesége így is szinte teljes és nem éppen hízelgő képet közvetít az őt körülvevő világról, Európáról, görbe tükröt tartva a társadalmi előítéletek, a nemi sztereotípiák, a szociális helyzet elé, de a kisfiú világa kissé az egyoldalúság felé billen az előadásban, a közepébe Rosa mamát állítva. Az egyetlent, akivel számíthattak egymásra.
Émile Ajar: Előttem az élet. Rózsavölgyi Szalon, 2015. november 3.
