Mike Leigh és az Abigail bulija
Mike Leigh darabja pontosan ábrázolta a középosztály hetvenes években kirajzolódó differenciálódását, de a látszólag semmitmondó társasági beszélgetésekből felsejlett a korabeli brit társadalom egésze.
Mike Leigh Fotó: Wikipedia
A hetvenes évek brit filmiparát sújtó válság egyik nagy vesztese Mike Leigh volt, aki több mint egy évtizedre jóformán teljesen kiszorult a filmgyártásból, tévéfilmekkel, rádiójátékokkal és színházi rendezésekkel vészelve át az amerikai tőkeelvonás következtében kialakult helyzetet. Leigh védjegyévé vált, hogy a szereplőkkel való rögtönzésekből formálja karaktereit, az improvizációk hozzák a dialógusokat, a konfliktusokat, és bizonyos fordulatok a megfelelő reakciók érdekében az utolsó pillanatokig rejtve maradnak még a szereplők egy része előtt is, ennek következtében viszont nincs előre olvasható forgatókönyve, ami aligha segítette az ekkoriban minden korábbinál kockázatkerülőbbnek mutatkozó producerek meggyőzését. Így a Hard Labour (1973), a Nuts in May (1976) vagy ritka stúdiódarabjainak egyike, az 1977-es Abigail’s Party a BBC legnagyobb hatással bíró kortárs drámasorozatában, a Play for Todayben voltak láthatók. Komoly csapásnak tűnhet, ha egy olyan kaliberű rendező, mint Mike Leigh tizenkét év alatt egyetlen független játékfilmet forgathat csak, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a szigetországban ekkor vált tömegmédiummá a televízió, és vette át a mozi szerepét a tömegszórakoztatásban. A Katona József Színház előadásának alapjául szolgáló Abigail’s Party (1977) egyetlen este leforgása alatt 16 millió nézőhöz jutott el a brit köztévé jóvoltából, a felvételt megelőzően pedig a londoni Hampstead Theatre-ben már több mint száz alkalommal játszották telt házzal a darabot, mely azóta is gyakran szerepel a világ különböző színházainak repertoárján.
Rezes Judit, Kocsis Gergely
Az Abigail bulija Essexben játszódik a hetvenes évek végén, Beverly (Rezes Judit) és férje, Laurence (Kocsis Gergely) kertvárosi házának a legújabb lakberendezési trend szerint kialakított nappalijában. A címben szereplő Abigail, az est egyik vendégének, Sue-nak (Ónodi Eszter) tizenöt éves lánya, egyszer sem jelenik meg a színen, mégis az események katalizátorának tekinthető. Az ő bulija miatt fogadja el Sue Beverly és Laurence invitálását, hogy az ő, illetve egy másik, náluk valamivel fiatalabb pár, Angie (Jordán Adél) és Tony (Ötvös András) társaságában töltse az estét. Abigail bulijának egyre erősödő hangzavara, mely jóformán az első pillanattól az utolsóig kíséri az eseményeket, semmi ahhoz képest, ahogy Beverlyék nappalijában felszínre törnek az érzelmek és indulatok. Látszólag pedig nem történik semmi, csak az italok fogynak – nem véletlen, hogy a Dallas mellett az Abigail bulija a partik legnépszerűbb ivójátéka –, a gátlások oldódnak, és a felszínes társasági beszélgetésekből kiderül, mi rejlik valójában a tehetős kertvárosi élet mögött. Leigh darabja a két házaspáron keresztül tartott tükröt a korabeli brit társadalom egy jelentős szegmensének: a hetvenes években formálódó, a társadalmi ranglétrán gyorsan szerzett vagyonának köszönhetően előrejutó „új középosztálynak”, szembeállítva azt a második világháború után Nagy-Britannia meghatározó társadalmi rétegévé váló „régi középosztállyal”, melyet a darabban Sue képvisel.
Mike Leigh darabja pontosan ábrázolta a középosztály hetvenes években kirajzolódó differenciálódását, de a látszólag semmitmondó társasági beszélgetésekből felsejlett a korabeli brit társadalom egésze, anélkül, hogy akár egy pillanatra elhagyta volna Beverlyék házát. Az eredeti mű legfőbb erénye a Katonában látható változat egyik nagy buktatója. Az újgazdagok sznobságának és felszínességének a műveltséggel és társadalmi jártassággal való szembeállítása persze így is sokszor mosolyra fakasztja a nézőt, de a hetvenes évek brit társadalmi vonatkozásainak nagy része teljesen elsikkad, és a darab így pont olyan sekélyessé lesz, mint amilyenek a figurák és az általuk folytatott dialógusok.
Miközben az Abigail bulijában megfogalmazott társadalomkritika csak részben jön át a magyar változatban, az itt látható kapcsolatok működésképtelensége és boldogtalansága mindenki számára ismerős lehet. Mike Leigh még véletlenül sem kívánja az összeillő párok kertvárosi idilljének illúzióját táplálni, szereplői megjelenésével és minden egyes megszólalásával azt erősíti, hogy az itt látható házasságok a mennyország helyett a kényelem vagy a kényszerhelyzet szülte kompromisszumok mezején köttettek. Nem a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” mesevilága ez, hanem „a pokol a másik ember” (Sartre) tanúbizonysága.
Az est résztvevőin kívül legalább olyan fontos szereplő Beverly és Laurence modernül felszerelt otthona, mely a háziasszony megjelenéséhez hasonlóan a jó ízlést mellőző hivalkodás iskolapéldája. Khell Zsolt díszlete a hetvenes évek angol designja, de a narancssárga műbőr kanapé, a bárpult vagy a könyvespolc a retrókultusznak köszönhetően ma sem hat idegenül. Ezt a terepet uralja Beverly, aki egy személyben testesíti meg mindazt, amit a fogyasztói kultúra ronthat egy emberen. Leopárdmintás, meredeken felsliccelt ruhája és piros tűsarkúja (jelmez: Szakács Györgyi) a karakterhez mérten kihívó, de mégis tévedésnek mondható. A Mike Leigh-féle tévéváltozatban Alison Steadman (Leigh akkori felesége) által viselt narancspiros selyemruha a hangsúlyos kiegészítőkkel nemcsak viselőjük erotikus kisugárzását hangsúlyozta, de azt is, hogy Beverly divatban való jártassága és anyagi helyzete is messze lekörözi az est résztvevőit. Rezes Judit öltözete leginkább azt harsogja: olcsó, ami ebben a kontextusban komoly hiba. Beverly csak viselkedésében közönséges, megjelenésének elsősorban a magabiztos nőiességet, a legfrissebb divattrendet és a pénzt kell sugároznia, hogy vonzereje és anyagi háttere teljes tudatában, az est királynőjeként ugyanúgy magáénak tudhassa az egyetlen férfivendég, Tony sóvár tekintetét, mint a nők irigy pillantásait. Beverlynek mindenben szöges ellentétben kell állnia a másik két hölgyvendéggel: a gyermetegen naiv Angie-vel és az ultrakonzervatív megjelenésű Sue szürkeségével.
Ónodi Eszter, Ötvös András, Rezes Judit Fotók: Gordon Eszter
Sue a darab szerint egy régi világhoz tartozik, építész exférje révén abba az értelmiségi középosztályba, mely a társaság többi tagjának szemében már pusztán egy letűnt kor maradványa, és leginkább csak megmosolyogtató, mivel „az építészet jól fizet, de sokat kell hozzá tanulni, és manapság könnyebben is lehet pénzt keresni”. Sue nemcsak megjelenésével, de illemtudásával is igencsak kilóg a társaságból. Ő az, aki még tudja, hogy a vendégségbe egy üveg bort illik vinni, ami véletlenül sem a hűtőszekrénybe való, ahogy azt Beverly gondolja, és az esti meghívás időpontjából fakadóan vacsorát feltételez, nem véletlenül érkezik – vesztére – üres gyomorral. Az utca „régi házainak” egyikében lakó Sue társadalmi jártassága, hagyománytisztelete és műveltsége hivatott arra, hogy még jobban kiemelje a környék újonnan épült otthonaiba költözött két házaspár, és általában a gyorsan meggazdagodó középréteg sekélyességét, ízlés- és műveltségbeli hiányosságait. A szinte a felismerhetetlenségig elmaszkírozott Ónodi Eszter játékának és az ellenpontjaként szolgáló Rezes Judit harsány magakelletésének köszönhetően a magyar változatban is remekül átjön ez a kontraszt még akkor is, ha a magyar színészek meg vannak fosztva az eredeti darab legerősebb fegyverétől: az angol beszéd azon sajátosságától, hogy az első megszólaláskor elárulja a regionális és társadalmi hovatartozást, és csalhatatlanul tükrözi az iskolázottságot és műveltséget. Nem véletlen, hogy Leigh színészei, különösen Alison Steadman hosszú hónapokig jártak beszédórákra a megfelelő dialektus kialakítása érdekében.
Mivel a darab végig egy helyszínen játszódik, és jóformán semmi sem történik benne, nincsenek fordulatok vagy kiélezett konfliktushelyzetek, így különösen sok van a szereplőkre bízva, akiknek a felszínes particsevejjel kell előrevinni az estét folyamatosan tükröt tartva a nézőknek. (Rendező: Ascher Tamás.) Aki látta Alison Steadman ikonikus alakítását, annak némileg csalódást hoz Rezes Judit karakterformálása, pedig Rezes próbál derekasan helytállni „a dög” szerepében, amihez a legjobb asszisztencia számára a férjét alakító Kocsis Gergely, valamint Ötvös András a szomszéd férj szerepében. Jordán Adél színészi alakítására nemigen lehet panasz, Angie szerepéhez viszont előnytelen ruhája és sminkje ellenére is túl csinos, ami miatt sokat veszt a figura a hitelességéből. Az est legeltaláltabb karaktere és legkiemelkedőbb alakítása minden kétséget kizárólag Ónodi Eszterhez köthető, aki nőfiguraként talán sosem volt ilyen formátlan, színészileg viszont a legjobb formáját hozza.
A hatvanas évek angol újhullámának nyomdokain haladva Leigh előszeretettel foglalkozik a kora társadalmát érintő kérdésekkel, de mindig a családból, a családtagok és barátaik egymáshoz való viszonyából indulva ki. Ahhoz képest, hogy az Abigail bulijának cselekménye kizárólag a szereplők párbeszédeiből, a nappalit el sem hagyva bontakozik ki, Leigh megtalálja a módját, hogy kora társadalmának szinte minden fontos jelenségét beemelje a diskurzusba. A színen soha meg nem jelenő Abigail kapcsán kerül szó a punk robbanásról, a kertvárosi konformizmussal szembeni lázadásról, a tinédzserek korai szexuális éréséről. Kapunk utalást bőven a gazdasági recesszió sújtotta hetvenes évek ingatlanhelyzetéről, a kozmopolitizmusról és az indiai éttermek felszaporodásáról is, ami azért is lényeges, mert pont a rossz gazdasági helyzet következtében növekedett meg ebben az időben a bevándorlókkal szembeni ellenérzés a szigetországban. Beverlyben testet ölt az ideális fogyasztó, azaz a tehetős, gyermektelen és boldogtalan kertvárosi háziasszony. Megjelenik a darabban a családok szétesése, a válások számának növekedése valamint az egyedülálló anyák gondjai, nem utolsósorban pedig a vállalkozói réteg már nem kilenctől ötig tartó, hanem állandó készenlétet igénylő munkarendje és annak egészségkárosító hatása is, aminek Laurence is az áldozata lesz.
A Katona József Színház előadásából viszont mindennek csak a töredéke jön át és így az egész sokkal súlytalanabbá válik. Helyenként szórakoztató, de összességében sekélyes.
