A Rómeó és Júlia a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Ülnek a nászi éj után a díszlet magasában, Rómeó cigarettára gyújt, Júlia is kap néhány slukkot, tűnődnek, boronganak, boldogok, boldogtalanok, mert szerelmüket hamar beárnyékolja a kétely.
Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka
Prózai előadást színre vinni mindig kockázatos a szegedi szabadtéren. A grandiózus nézőtér előtt elterülő hatalmas színpad, háttérben a dóm monumentális tornyaival, megköveteli az erőteljes, felfokozott játékmódot, a vizuális gazdagságot, a mozgalmas csoportképeket. Jól tudta ezt Hegedűs D. Géza, az idei prózai előadás, az elnyűhetetlen Rómeó és Júlia rendezője is.
A Rómeó és Júliával szinte mindig biztosra lehet menni, örök klasszikus – fiatalnak, idősnek –, amiről mindenkinek van valamilyen emlékképe. S azt is érdekelheti, aki csupán szórakozni vágyik, meg azt is, aki minőségi színházat keres a nyári palettán. Ha egy előadáshoz adva van Rómeó és Júlia ihletett megszemélyesítője (mint ahogy most Szegeden adva volt), már nagy baj nem lehet. Kellenek persze a többi játékosok, a dajka, Lőrinc barát, Mercutio s kellenek a hatásosan mozgatott csoportok, például az egyik nyitó képsor báli forgatagához, amelyen megsebzi Rómeó szívét a gyönyörű Júlia.
A rendező, Hegedűs D. Géza láthatólag arra törekedett, hogy zenével, táncokkal, hullámzó tömegekkel, a látvány erejével dúsítsa fel a Shakespeare-tragédiát. Kézenfekvő megoldást választott, amikor is Shakespeare megzenésített szonettjeivel kötötte egymáshoz az epizódokat, s azokkal kommentálta, narrálta a halhatatlan szerelmesek játszmáit. Csinos csoportok vonultak fel gyakran a színen, olykor a díszlettorony magasában is harlekinruhás fiúk és lányok zengték a shakespeare-i dalokat.
Fotók: Dusha Béla
Az előadásban Mészöly Dezső klasszikusnak számító, több mint hatvan éve született fordítását használták. Az alkotói döntés mellett legalább annyi érv szól, mint ellene; ám a szépséges költői nyelv ma már sok helyütt archaikusnak hat, s megnehezíti a befogadást. „Robogjatok, parázs patájú mének!” – mondja, kiáltja a tornacipős Júliát érzékenyen, érzékletesen megjelenítő Mészáros Blanka, s lehetne hosszan idézni a nemesen emelkedett nyelvezetű sorokat. Mészöly 1953-as fordítása óta született számos kitűnő magyarítás, például Nádasdy Ádámé, amely nyelvileg is friss és eleven.
Rómeót Vecsei H. Miklós, a fiatal színészgeneráció egyik legizgalmasabb egyénisége játssza: karizmatikusan, sugallatosan, mégis könnyedén. Vecsei játszotta már Rómeót pár éve egy debreceni előadáson, színészi eszközei azóta érettebbek lettek, színei elmélyültek, ifjúi lendülete, robbanékonysága, koboldszerű dinamizmusa, csibészes sármja megmaradt. Mondhatni: eszményi Rómeót formál, egyszerre intellektuális és érzéki alakot. Mészáros Blanka sportos, tinédzser Júliájával üdítő párost alkotnak, a lobogó ifjú férfi, a kislányból épp hogy nővé serdülő fiatal szerelmes Júlia illúziót keltően mutatják fel a világirodalom legszebb szerelmi párosát.
Ülnek a nászi éj után a díszlet magasában, Rómeó cigarettára gyújt, Júlia is kap néhány slukkot, tűnődnek, boronganak, boldogok, boldogtalanok, mert szerelmüket hamar beárnyékolja a kétely; a félelem, a lopakodó tragédia előérzete. Sokféle arcát látjuk Rómeónak az előadásban: mikor a tűzrőlpattant dadus érte jön, hogy kisasszonykájának vigyen hírt a fiú szándékáról, lazán lesmárolja a dadát, aki nem tenyeres-talpas reneszánsz asszonyság, hanem maga is sistergően izgalmas, viruló nő. Szűcs Nelli dadája kész energiabomba, nemcsak dinamizmusa, erotikus vonzása lehengerlő, hanem humora is. Ő csillogtat meg talán legtöbbet Shakespeare virgonc humorából, amely az író tragédiáinak is nélkülözhetetlen alkotóeleme, kiapadhatatlan forrása; a „népi zsánerjelenetek”, a bohóctréfáig tágított epizódok mind-mind ellenpontozni hivatottak a tragédia sötét árnyait.
Jelenet az előadásból
A szegedi Rómeó és Júlia kétségkívül minden ízében nagyvonalúan látványos, és Antal Csaba monumentális, reneszánsz építményekre hajazó, sokféle mozgásra képes, szépen tagolt emeletes díszlete mindehhez kitűnő keretként szolgál. Átlátható tér, mégis elrejti a szereplőket, ha kell. Külön érdekessége az előadásnak, hogy Rómeó és a veronai aranyifjak bandája gyors robogókon furikáznak körbe-karikába, a herceg és fényűző udvartartása csillogó automobilon érkezik, csak szegény Lőrinc barát karikázik rendre elszántan biciklin a színre. Trill Zsolt Lőrinc barátja furmányos férfiú, szenvedélyes és empatikus, aggódó és játékos kedvű. Az előadásban nagyszámú statisztéria szerepel, olykor háttérbe is szorítva a szerelmesek, a háborúzó veronai családok cselekedeteit, s élő zenekar is felvonul időről időre a színen. (Zeneszerző: Márkos Albert.) Hajduk Károly kitűnő Mercutiójának kakaskodása, majd halála szépen koreografált tömegjelenetekbe ágyazódik (koreográfus: Juronics Tamás), láthatunk pompás vívójeleneteket is, ahogy dukál, Tybalt (Orosz Ákos) és Rómeó asszója kiváltképp magával ragadó.
Capulet: Szabó Győző
Hegedűs D. Géza precízen bontja ki színészeivel a tragédia ívét, stációit – és talán túl sokat bíz a színpadi sokaság jelenlétére. Jócskán kapunk érzelmeket, könnyeket, meg focizó gyerekeket, akrobatikus mutatványokat és atyai agressziót is (Szabó Győző Capuletje duhaj, dúvad férfi, derékszíjával ütlegeli az akaratával szembeszegülő lánykáját).
Eljátszották hát a tragédiát Szegeden, szárba szökkent a szerelem, és hamvába is halt, ahogy írva vagyon. A premieren végig „lógott az eső lába” – s a hosszú, hűvös éjszakában köpenyekbe burkolózva szurkolhattunk a beteljesülésért, boronghattunk és könnyezhettünk a halhatatlan szerelmesekkel, ha kedvünk épp úgy diktálta.
