Gogol: A revizor / Szigligeti Színház, Nagyvárad
Szokatlan helyeken és utakon-módokon tűnnek fel a bankók és az iratok. Nem is csoda, hiszen szorosan összetartoznak.
jelenet az előadásból fotó: Vígh László Miklós
Mindkettőt eltüntetni igyekeznek a polgármesteri hivatal alkalmazottai. Egyrészt a mindennapi működéshez elengedhetetlenek a hivatalos papírok, másrészt tanúsíthatnak ügymeneteket, amelyeket jobb lenne meg nem történtnek nyilvánítani. A bútorok réseiben látni bedugva az iratokat, vagy éppen sejteni őket az aktatáskák mélyén lapulva. Csak zavarják a munkatársakat a doksik. Mintha gyújtóbombák lennének a szamárfüles dossziék irgalmatlanul törődött papírjai: a nem létező, vagy legalábbis az átmenetileg kiiktatott lelkiismeretek rekvizitumai.
Kovács D. Dániel a nagyváradi Szigligeti Színházban rendezte meg Gogol A revizor című vígjátékát. Szilágyi Ákos fordítását Fehér Balázs Benő dolgozta át.
A Florina Bellinda Vasilatos tervezte színpadon az iratoknak és az ügymenetnek semmi jövője. A kisváros csúnya és kényelmetlen polgármesteri hivatala egyetlen, hatalmas iratmegsemmisítő. A két oldalról középre lejtő „gépben” már eddig is rengeteg papír tűnhetett el, hát még most mennyi fog, amikor konkrét fenyegetettség okán a helyi notabilitások ezirányú kreativitása nem ismeri a határokat. Vízbe áztatott, összegyűrt galacsinként vagdossa a falhoz a bűnjeleket az elszánt csinovnyik. Hivatalnokszolga görnyed hétrét az akták súlya alatt, sőt valósággal eltűnik alattuk és mögöttük. A fantáziadús életképek dinamikus körképe alapozza meg a baljós történetet, amely a városi elöljárók bukásának elkerülésére szolgáló stratégiákat tematizálja.
A jobbnál jobb színészi alakítások erejét az adja, hogy a groteszk alakok néhol gyarlón emberinek, már-már szerethetőnek tűnnek.
jelenet az előadásból
Az ellenőrnek hitt Hlesztakov nem lelkiismeretlen gazember, mindössze kihasználja a többféle területen kínálkozó lehetőségeket. Ha csak rajta múlna megfektetné a polgármesternét és annak lányát, Marja Antonovnát (Kocsis Anna) is. Természetes, hogy nem veti meg az ölébe hulló pénzt sem. Sebestyén Hunor a fiatalember jelleméből a tékozló fiú motívumát hangsúlyozza. Az apai elvárások alatt roskadozó Hlesztakov szeretne végre felnőni és haza(t)érni az atyai házba, de ez nem lesz egyszerű feladat, mert, képletesen fogalmazva, nem a jó úton indult el.
Luka Lukics Hlopov, iskolaigazgató alakítójaként Tőtős Ádám a kommunikációra, bármiféle vezetői pozícióra alkalmatlan egyéniség szuggesztív portréját adja. Hiába, ahhoz is kell a belső tartás, hogy gazember légy. Tőtős ritkán szólal meg, ám vékony, elkínzott teste megbízhatóan beszél helyette. Előre fésült haja, aggasztóan iránytalan tekintete akár Boris Karloffé a Frankenstein- filmekben. Amikor először látjuk Hlopov zacskóból ragasztót szív, azonban elvéti az adagot, így hányás jelenik meg ajka szélein. A rettegő tanerő idegrendszere felmondja a szolgálatot a Hlesztakov lepénzelését célzó jelenetben, amikor is izzadtságban úszva, egész testében remegve látjuk. Vélhetően semmivel sem csalt kevesebbet, mint hivatalbeli kollégái, de a többiekkel ellentétben némileg sajnáljuk az iskolaigazgatót.
Most mi jövünk, mondja a polgármesterné. A hatalom akarása mögött sokszor nem húzódik meg konkrét ideológia, ahogy pártállás sem. Kizárólag a feltétlen uralom és behódolás megélésének szándéka mozgatja az asszonyt. Tasnádi-Sáhy Noémi monológját a határtalan bírvágy fokozása teszi felejthetetlenné. Mit Anna Andrejevnának, hogy reményei szerint családjával a fővárosba költözik. Kisvártatva kiderül, hogy ez csak az alapja férje, Anton Antonovics Szkvoznyik-Dmuhanovszkij polgármester (Balogh Attila) hirtelen lendületet vett karrierjének. A polgármesterné nem szeretne sokat, csak éppen mindent: a világot akarja magáénak tudni. Amikor azt hinnénk, hogy vágyai felsorolásának vége, jön az újabb meghódítandó terület. Hősnőnk előtt bonyodalmak sora áll, már most is, amikor gondolatban éli meg a jövendőbeli, mesés gazdagságát. Fel kell készülnie a tévéműsorra, amelyben a mélyszegénységben élők problémáiról mesél. Meg kell akadályoznia, hogy a birtokán a tigris meg ne egye a páviánt. Tasnádi-Sáhy szinte lélegzetet sem véve a karakter fantáziájának elképesztő magaslataira tör. Elméletileg fokozatosan emelkedne el a valóságtól és lenne groteszkké a monológ, ám a jelen magyar közéleti viszonyok ismeretében, semmi ilyesmi nem érezhető.
Tasnádi-Sáhy Noémi, Sebestyén Hunor
A revizor világában egyaránt bizonytalan az Isten, a haza és a család. A falhoz támasztott, olykor ismeretlen erők mozgatta fakeresztek bizonyos pillanatokban a padlóra dőlnek, akár a bábuk a tekében. A nemzet nincs kisegítve inkompetens elöljáróival és az enyves kezű hivatalnokaival. Nem feltétlenül a férj a vér szerinti apja az általa nevelt gyerekeknek. Kovács D. Dániel rendezése nem kis részben a régóta szunnyadó lelkiismeretek különféle ébredéseiről szól. A nagyváradi Szigligeti Színház meggyőző produkciója egy leválthatatlannak tűnő vezetés lehetséges bukását járja körül.
A kritika a 2026. március 29-én, az Örkény István Színházban látott vendégjáték után készült.
