A Pál utcai fiúk / Vígszínház
Ha valami, akkor a sláger örök életűvé tette a Víg előadását, a Grund világa 2016 őszén varázsolt el egy egész generációt és vált a fiatal korosztály meghatározó színházi élményévé.
Öt éve szól tapsvihar és elérzékenyült csönd kíséretében a józsefvárosi diákok dala a Vígben, már több mint háromszáz alkalommal gördült föl a függöny a Marton-rendezte sikerdarabok egyike – s egyben utolsója – előtt, töretlenül telt házas A Pál utcai fiúk.
Egyszerűen nem tudom megállni, hogy ne vonjak párhuzamot, ki kell emeljem Molnár Ferenc és a Vígszínház kapcsolatát: a nagykörúti teátrum és a szerző kölcsönösen szabták meg egymás arculatát, Molnárnak a társulatra kellett írni a darabjait, a színháznak pedig a drámaíró stílusa alapján kellett fölépíteni repertoárját. Molnár a Vígszínház házi szerzőjeként vált igazán ismertté. Most mintha megfordulna az ügy, a Molnár-regényből készült musical híre végigsöpör az országban, a Mi vagyunk a Grundból sláger lesz, Vecsei H. Miklósból tinibálvány, és minden iskolaköteles fiatal megtudja, miért érdemes leszállni a Jászai Mari téren a 4-es és a 6-os villamosról. Mindezek miatt nem szeretnék A Pál utcai fiúkról mint aktuális előadásról írni, írok inkább magáról a jelenségről, egykori megítéléséről, a történetéről, hiszen öt év nem kis idő.
Fotók: Gordon Eszter
Garantált siker. Ezt már az ősbemutatón többen észrevették, és jó érzékkel hasonlították Marton László egyéb rendezéseihez, például A padláshoz, vagy a Képzelt riporthoz, vagy a zene felől közelítve az ugyancsak Dés-Geszti közreműködésből született A dzsungel könyvéhez. „Ha minden jól megy, unokáink is látni fogják”[1] írta Orosz Ildikó a Magyar Narancsban, kiemelve, milyen régóta megvolt az igény a kötelező olvasmányok újszerű és könnyen népszerűsíthető színpadi adaptációira: „csoportszínház ez, amelynek láthatóan mindenki odaadja magát”. Az odaadás számokban is kifejezhető: 2017-ben több mint százezren látták, amivel toronymagasan az év legnézettebb előadása lett (a II. helyezett a nagyjából 68 000 eladott jeggyel büszkélkedő Mamma Mia! a Madách Színházban).[2]
Balogh Gyula a Népszavában úgy fogalmazott „nem érdemes álmok és vágyak nélkül élni, ebben a hitben erősít meg”[3] az előadás, talán elpufogtatott és szirupos üzenet, azonban minden további nélkül kijelenthető: A Pál utcai fiúk szempontjából ez volt a legfontosabb; az általános és középiskolás korosztály számos tagja olyan tartalommal találkozhatott, melyre tudtán kívül is vágyott, és amit nem adhatott meg az irodalomóra. Nemhiába vált több alkalommal ballagási nótává a Mi vagyunk a Grund. (Nem mellesleg a zenei matériában jó ellenpontot képez a dal a Vörösingesek kvázi úttörő-indulójával.)
Marton László munkáját eleve jellemzi a stílusban eltérő elemek egységgé formálása, így „a díszlet a régi városkép festett sziluettjével és a jelmezek is inkább a múlt század eleji Budapestet idézik, a prózai szövegek nagyrészt Molnár Ferenc nyelvén szólnak. A dalszövegekről viszont rögtön hallani, hogy Geszti Péter írásai.”[4] – írja Turbuly Lilla. Horváth Csaba már ismert stílusjegyei sem ütnek el a környezettől. Csáki Judit szerint „nincs konkrét idő: Grecsó történetvezetésén kívül Benedek Mari karakterábrázoló jelmezei is erre utalnak. A Pál utcaiakat a múlt század különböző évtizedeinek divatjába, a vörös ingeseket a jelenbe öltözteti, és még a társadalmi státus is ott van a ruhákban”.[5] A legfigyelemreméltóbb darab számomra Nemecsek Ernő jelmeze, Vecsei H. Miklós (és későbbiekben Dino Benjámin) mintha kereken tíz centimétert veszítene magasságából és válik esetlen, törékeny kiskamasszá.
Khell Csörsz sok funkciót betöltő díszletét többen dicsérő szavakkal illeték, egyedül Kelecsényi László jegyezte meg, hogy „a háttér egyetlen szépséghibája, hogy a magamfajta túlontúl tájékozott szemlélő nem érti, mit keresnek Zórád Ernőnek a régi, lebontott Tabánt ábrázoló képei a Józsefvárosban játszódó darabban.”[6]
Számtalanszor kiemelték a szereposztás telitalálatait: a főszereplőn túl Wunderlich József remekel Boka szerepében, ahogy Medveczky Balázs is kiköpött Csele. Fesztbaum Bélát mint egyetlen „tényleges felnőttet” érdemes még kiemelni, aki a maga csendes humorával képez ellenpontot a lelkes lázadásban, és teszi igazán kacagtatóvá a gittegylet ténykedéseit. Azonban maga a miliő a legfontosabb, melyet a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés diákjai is erősítenek. László Ferenc szerint a színészvezetés és a színészi csapatjáték eredményeképp még a huszonéves játszóknál is érzékelhető „a kamaszbáj jelenléte”, továbbá, hogy „a Pál utcai fiúk vígszínházi előadásának leghatásosabb vonulata épp ez: az együttműködés közösség- és produkcióteremtő ereje.”[7]
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy 2020 augusztusától Nemecsek szerepében Dino Benjámint láthatjuk, emellett több a szerepkettőzés és az új fiú. Mindez érthető döntés, minden prózai indok mellett félő, hogy A Pál utcai fiúkat is eléri a számos alkalommal játszottság átka: a figyelem kopik, a bejáratott forma, a gépszerű műsor miatt mindenki elfelejti, hogy ez egy színházi előadás (hiszen voltaképp fogalommá vált), hogy van, aki aznap látja először.
De komolyan nem kell aggódnunk, ha valami, akkor a sláger örök életűvé tette a Víg előadását, a Grund világa 2016 őszén varázsolt el egy egész generációt és vált a fiatal korosztály meghatározó színházi élményévé, a produkció egyvalamit einstandolt: a sikert.
[1] Orosz Ildikó, „Mi vagyunk a grund”, Magyar Narancs, 2017.02.19. https://magyarnarancs.hu/szinhaz2/mi-vagyunk-a-grund-102240
[2] Dobszay János, „Dísz lett”, HVG, 2018.10.18., 16.
[3] Balogh Gyula, „Mi vagyunk a grund”, Népszava, 2016.11.14. https://nepszava.hu/1111706_mi-vagyunk-a-grund
[4] Turbuly Lilla, „Sikerre ítélve”, 7óra7, 2016. 11. 11.
[5] Csáki Judit, „A grund a miénk”, 168 óra, 2016. 11. 15.
[6] Kelecsényi László, „Csupa nagybetűvel”, Art7, 2016. 11. 07. https://art7.hu/szinhaz/des-laszlo-geszti-peter-grecso-krisztian-a-pal-utcai-fiuk/
[7] László Ferenc, „Édes grundunk”, Revizoronline, 2016. 11. 23. https://revizoronline.com/hu/cikk/6401/des-geszti-grecso-a-pal-utcai-fiuk-vigszinhaz/?cat_id=7&first=495
