Johann Wolfgang von Goethe: Faust I-II. / Katona József Színház
…nem lehet szó nélkül elmenni Schilling és a nemi szervek viszonya mellett.
A francba, essünk ettől transzba…
Goethe (?)
Faust egy g… Gátlástalan gazember. Hirdeti maga a színlap. Szó mi szó, kell a nézőnek valami fogódzó. Horribilis vállalkozás a teljes Faustot színpadra tenni. Nem azért, mert két estén át nyomja a színház, sokkal inkább, mert a gondolatisága, filozofikus eszmefuttatásai, már önmagában a szöveg mennyisége, melyen Goethe kisebb-nagyob megszakításokkal közel hatvan éven át dolgozott, elriaszthatják a közönséget.
Máté Gábor, Kulka János
Az idősödő, némileg életunt Faust egyezséget köt az ördöggel. Ha teljesíti minden óhaját, halála után átengedi neki a lelkét. Feltéve, ha csak egyetlen pillanatra is boldognak érzi magát. Hm. Lehet tippelni. A mű első változatát, az Ős-Faustot Goethe a Wertherrel egy időben írta 1773-ban. A Faust első része harmincöt évvel később látott napvilágot.
A teljes szöveget a halála előtt fejezte be.
„Negyvenévesen már van annyi tapasztalat, elkövetett hiba, annyi szarság a múltamban, hogy megérinthet a Faustban a korral való küzdelem, az idő múlásából következő megkeseredés, a cinizmus, az öregedéstől, a haláltól való félelem, a nagy kérdés, hogy mennyi maradt az ifjúságból, merünk-e szembenézni még magunkkal?” – nyilatkozta az Origónak Schilling Árpád, az előadás rendezője.
Azon kívül, hogy a két estésre húzott színpadi változatban megharcolt a mű gondolatiságával, sokat megtett, hogy a néző ne unatkozzon. Alkalmanként túl sokat is. Némileg csapongó, nagyszabású feldolgozás. Csapong maga a mű is. Eszméjét maga Goethe sem tudta megfejteni, nem is akarta. „Megfejtés”, ha van, (nincs), az a történet elemeiben rejlik, a tragikus Margaréta-szerelemben, az újrakezdés eleve elrendeltetett kudarcában, a föld, a menny, a pokol erkölcsileg megnyugtató hármasában, a goethei való világ egymásra tükröződő darabkáiban, a valóságon túlra kalandozó konstruált valóságban, az álmodó delíriumban, a kortársnak idézett antik világban, a kénye-kedve szerint csapongó, elszabadult térben, kusza időben, a valóságot rettentő álomvilágokra váltó Faust legbenső érzéseiben, gondolatainak apró rezdüléseiben. A lényeget a részletek homálya fedi, kinek-kinek magának kell fölfedezni. Amit tisztán látunk, az a nincs. Az élet élhetőségének a hiánya, az emberi értelem kudarca, a fölgerjedt szerelem semmibe hulló pillanatai…
A nincs az első rész legfontosabb eleme.
Mephistopheles: Kulka János
Maga Faust, az orvosdoktor egy sikereibe fáradt alakot mutat. Máté Gábor figurája ebben az első részben mintha kívülről szemlélné önmagát. Akár a nagy gondolkodók. Hedonizmusa a testé, az öröm még ördögi segítséggel sem vidítja fel bölcselettől megcsömörlött elméjét. Fölcsiholt szexusa kényszer, a fiatal Margarétát fáradt nyűggel becsteleníti meg. Az öröm elillan, a pillanatot nincs miért megállítani, nyerésre áll az ördöggel szemben. A mátéi fáradtság, ez a fáradt akarás, amely majd a második részben teljesedik világszemléletté, a fausti figura alappillére. Heroikus az út, amit Máté az egyik estéről a másikra megtesz… De ne menjünk előre.
Még csak ott tartunk, hogy a világból kiiratkozó Faust enged a csábításnak, és egy mocskos üzletben igent mond az élet úgynevezett örömeire. Ezen fölbuzdulva Kulka János ördögi mivoltát emberré formáló Mephistophelese egy mellbeverő jelenetben teszi alkalmassá ezekre az örömökre. Az idősödő Faust libidójának föltámasztására szánt boszorkányfőzet kavargatása közben ember formájú állatok lóbálják – egy kanmajommal az élen – agyament méretű nemi szerveiket, csikarnak életet belőle. Ami a dolog jellegéből adódóan azt is jelenti, hogy…
…nem lehet szó nélkül elmenni Schilling és a nemi szervek viszonya mellett.
A darab rendezőjeként nyilván mérlegelte, hogy a néző ily módon való megszólítása olyan elemien hat, olyan erős impulzusokat ad, hogy akaratlanul is rátelepedhet a történet egyéb mozzanataira. De legalábbis eltolja az arányokat. Mindenesetre nem könnyű a Katona nagy klasszikusáról beszélni, miközben ne próbálnánk értelmezni a trágárság helyét ebben a fajta művészetben… (A határokat feszegető obszcenitást Schilling egyéb kommunikációiba is beépíti. A színház csak hangyafasznyi része az állam rendszerének – jegyzi meg, amúgy lényeglátóan a már idézett interjúban.)
Filológiai indokot is találni.
Magyarázat lehet a nagy német költő életútja, szexuális túlhajszoltsága, erotomániája, melynek több helyütt írásos nyomát is adja. Részletekig menő levelezést folytat kenyéradójával, Károly Ágost weimari herceggel legintimebb szerelmi életéről, (e levelek elvesztek az utókor nagy bánatára), gyűjti mások szerelmesleveleit – szerez egyet Rousseau szeretőjétől is – s ha ez nem lenne elég, alkalmanként hangosan felolvassa őket decens társaságok szórakoztatására.
Műveitől sem idegen a trágárság. Kedvét leli benne. Első nagy közönségsikert aratott művében, az 1773-as Götz von Berlichingenben egyenesen tobzódik a profán részletekben, bár saját bevallása szerint így sem ment el a végső határig. (Verses formában sajnálkozik, hogy a közízlés miatt vissza kellett fognia magát: „De obszcenitásra ne vetemedjünk / R i p ő k legyen a fosfej, h á t s ó a seggünk.” /ford. Tandori Dezső/) és alig tartja vissza magát a farsangi játékaiban, szatíráiban.
Kell-e mondani, amennyire a szerző életéhez hozzátartozik a szexusa, annyira Faustéhoz is.
Közben gyereksereg fut ki-be. Vékony gyerekhangocskák lengik be a teret. Tudjuk is, nem is, mire ez. Lényeg, hogy valamifajta életadó ártatlansággal borít be körülöttünk mindent. Keresztes Tamás Waltere egy idióta géniusz, szintén a jövő nemzedéke. Esetlen figurájába a jövő lúzerét ugyanúgy belelátni, mint az agresszív zsenit. És ott van még a fiatal Margaréta rémült tekintete az ágyjelenetben. Beleég a nézői agyba, ha akarjuk, ha nem. És…
Máté Gábor, Mészáros Blanka Fotók: Táborosi András
Mészáros Blanka érzékeny komolysággal formált Margarétája még ennél is tovább megy.
Márton László fordítása remek. Rímei pengenek. Szabad, bátor, szellemes, kellemesen és lázadóan mai (az első részé húsz éve született), nem borul térdre feltétel nélkül Goethe nagysága előtt. Hát, ettől essünk transzba…
(folyt. köv.)
