Arthur Miller: Pillantás a hídról / Miskolci Nemzeti Színház / Vidéki Színházak Fesztiválja – Thália Színház
Lukáts Andor rendezése azt vizsgálja, hogy ha az ország vezetői értelmetlenül tiltanak valamit, áthághatjuk-e az írott törvényeket.
Varga Zoltán, Ullmann Mónika, Prohászka Fanni Fotó: Gálos Mihály Samu
Azt akarom, hogy tiszteljenek, hajtogatja Eddie Carbone. A becsületét veszélyben érző dokkmunkás mindenáron szeretné megakadályozni nevelt lánya, Catherine és az illegális vendégmunkás, Rodolpho tervezett házasságát. A cél érdekében még attól sem riad vissza, hogy feljelentse az Olaszországból érkező vőlegényt a bevándorlási hivatalban.
Szerzője szerint a darab egyetlen emelkedő, intenzív cselekményvonal, amely elkerülhetetlenül vezet a robbanásszerű csúcsponthoz. Egy fiatalkori kísérlet, az Olasz tragédia sztoriján alapul a Pillantás a hídról, amelyet Arthur Miller eredetileg egyfelvonásosnak szánt. Ezért az amerikai ősbemutatón, 1955-ben még nem is volt szünet. Két évvel később Peter Brook vitte sikerre Angliában az immár két részes, újraírt változatot, amelynek azóta töretlen a népszerűsége itthon és külföldön egyaránt.
Néhány évvel később, a Madách Színházban Ádám Ottó rendezésében az élete legnagyobb alakítását nyújtó Pécsi Sándor játéka nem hagyott kétséget afelől, hogy szerepdarabról beszélünk, hiszen az esetleges siker még a szokottnál is nagyobb súllyal fekszik a főszereplő, Eddie Carbone alakítójának vállán.
A miskolci Nemzeti Színház társulatának előadása, amely a Vidéki Színházak Fesztiválján volt megtekinthető, aprólékos gondossággal mutatja be a főszereplő családi életét. Jó a felütés, szépen kidolgozottak a mikroszituációk. Eddie Carbone micisapkában, bőrkabátban, mosollyal az arcán érkezik haza a munkából. A feleségén és a nevelt lányán kívül a hintaszéke valamint a gondosan behűtött sör várja: jól látszik, hogy az odaadó nők nem felejtkeznek el semmi fontosról, amely a kényelmét szolgálhatja.
A Thália Színházban látott produkció inkább egy jól megalapozott, kissé hosszúra nyúlt zsánerképre épül, semmint az éles konfliktusokra. Az írott szöveg első felvonásának zárójelenete például átkerül a második felvonás elejére, és így sokat veszít drámai lendületéből. Arthur Miller drámájából Lukáts Andor kissé életlenített színművet rendezett, amelynek kétségtelenül akadnak szép pillanatai, ám az amerikai szerző darabja, és különösen a főszereplő ennél azért nyersebb és kétségbeesettebb.
Eleinte mosoly, később a mindinkább eluralkodó kétely komor kétségbeeséssel, végül fájdalmas düh – ez Varga Zoltán Eddie Carbone alakítójaként. Varga jobb az első felvonásban, hiszen nagyszerű a hanyagoló mozdulata, amivel nem fogadja el a lakásába lépő Rodolpho (Zoltán Áron) feléje nyújtott kezét, vagy picit később az arc, amelyet akkor vág, amikor az asztalnál a fiatalember önkéntelenül elé áll, kiszorítva őt pár pillanatig a családi körből, amely előjele is a későbbieknek. A második felvonásban kevésbé meggyőző, mert a lélek mélyére fojtott indulatok belső tüze többször nem érezhető, így a szerep megkívánta kitörések nem hatásosak, ezért a férfi erkölcsi megsemmisülése és halála nem eléggé fájó.
Eddie Carbone: Varga Zoltán
Kiváló Ullmann Mónika mint Beatrice. Olyan ez az asszony, akár a tükör, amelyben olykor felvillan Carbone jobbik énje. Kemény akarat feszül a nőben az ellentmondásra, az önérvényesítésre, de a férje iránti szeretete mindig meggyőzi arról, hogy Eddie mellett a helye. A jelenet, amelyben a fiatalok esküvője helyett a házastársa tiltásához igazodva végül otthon marad, sokáig megmarad az emlékezetünkben.
Prohászka Fanni játékában kellemes meglepetés, hogy a nem túl hálás feladat Catherine-t már a felütésben sem gondtalan csitrinek, hanem racionális, melegszívű egyéniségnek mutatja, aki körülbelül felmérte már a lehetőségeit az életben. Egy nő, akit Eddie teljesen tapasztalatlan kislánynak gondol, de ő már nagyon nem az.
Teljesen érthető, hogy miért döntöttek Miskolcon Miller darabja mellett, hiszen a Pillantás a hídról cselekménye kétféle etika mentén szerveződik, amelyek nem ismeretlenek számunkra mostanában. Az egyik az általános emberi, elvileg mindenen túlmutató morál, a másik az adott állam jogrendje. Lukáts Andor rendezése azt vizsgálja, hogy ha az ország vezetői, ahol élünk, értelmetlenül tiltanak valamit, áthághatjuk-e az írott törvényeket. Az előadás alapján azt mondhatjuk, hogy igen, de az emberi gyengeségeink, akár megbocsáthatók az utóbbiak, akár nem, sokszor erősebbek nálunk.
