A lélek legszebb éjszakája / Örkény Színház, Stúdió
Az emberi gyarlóságot, az ember okozta pusztításnak, pusztulásnak, mások és önmagunk rombolásának értelmetlenségét fogalmazza meg Polgár Csaba rendezése finoman kegyetlenül, (ön)iróniával és maró humorral.
Ficza István és Nagy Zsolt
Polgár Csaba Molnár Ferenc drámája után ezúttal Jászberényi Sándor nemrég megjelent, Libri-díjas novelláskötetét, A lélek legszebb éjszakája címűt állította színpadra. A Szabó-Székely Ármin dramaturg által befogadható módon, monológszerűen színpadra adaptált mű egyensúlyoz a megdöbbentés és a nevetés, az irónia és a torokszorító érzés, az álomszerűség és a tények között. A nyugtatók és a kábítószerek okozta delírium, valamint a puskaropogással, kairói utcalányokkal és keserűséggel teli valóság között imbolygó libikóka két végét pedig Nagy Zsolt és Ficza István mozgatja.
A novellák ̶ és ily módon az előadás ̶ főhőse javarészt Maros Dániel, aki haditudósító a Közel-Keleten. Felesége és kisgyermeke visszautazott Magyarországra. Elhagyták őt. A munkába öli bánatát, megfűszerezve egy kis alvászavarral. Fotókat készít véres hullákról, fegyveres nőkről, teherkocsi platóján lábat lógató gyerekekről. Mindeközben elvegyül az ottaniak között, issza a jó kis egyiptomi alkoholt, szívja magába a puskaporos levegőt ̶ vagy éppen egy kis ópiumot.
Fotók: Horváth Judit
Maga Jászberényi Sándor is haditudósító volt. Az ő atmoszférateremtő – az eldobott műanyapoharakkal és gyógyszeres levelekkel teleszórt színpadképet kiegészítő – felvételei jelennek meg a hátsó LED-falon (díszlet: Izsák Lili). Egy-egy kép olykor meg is „szólal”: az egyiptomi utcalányok néhány, arc nélküli fotója hol Takács Nóra Diána, hol Zsigmond Emőke hangján beszél. De Kókai Tünde, Dyssou Bona, és Vilmos Noémi is közreműködik hangjával.
Az emberi gyarlóságot, az ember okozta pusztításnak, a pusztulásnak, mások és önmagunk rombolásának értelmetlenségét fogalmazza meg Polgár rendezése finoman kegyetlenül, (ön)iróniával és maró humorral. Az elmondott és a megtörtént, a megélt és az elképzelt között imbolygó előadást szürreálisnak ható színpadi megoldások, illetve hol bejátszott, hol a két színész által előadott, nagyon is a kontextusba vágó dalrészletek (például Michael Jackson You are not alone, valamint Beyoncé Single ladies című slágere) teszik teljessé. A két férfi duettjei, a szánalmasan humoros párbeszédek a guminővel, a LED-es fénycsövekkel való játék ̶ mind-mind a témától való távolságtartást, a rálátást szolgálják, amelyek segítenek annak felfogásában és elviselésében. Hogy ne roppanjunk össze a szörnyűségek láttán és hallatán, hanem a kapott ingereket, információkat be tudjuk fogadni.
Hiszen az ilyen és ehhez hasonló eseményekről a tévé képernyője és/vagy a számítógép monitorja révén értesülünk. Jobb esetben. Ha éppen nem tetszik az adott hír vagy kép, mindkettőt ki tudjuk kapcsolni. Ám most, amikor A lélek legszebb éjszakáját nézzük, nem tudjuk ezt megtenni. A színpadon elszórtan elhelyezett, régi típusú, színes vagy fekete-fehér televíziók bekapcsolva maradnak. Nemcsak a LED-fal, hanem ezek a tévék is az arcunkba tolják Nagy és/vagy Ficza premier plánját, Jászberényi képeit vagy a kábszeres, homályos felvételeket, esetleg az egyik YPJ (Női Védelmi Egység) katonát, aki éppen arról beszél, miért jó és érdemes a nőket is a harcra és a gépfegyver használatára kiképezni az Iszlám Állam ellen.
Természetesen a két színész harmonikus összjátéka is segít, hogy a tények, az ingerek ne ránk ömöljenek hirtelen, hanem kisebb-nagyobb adagokban váljanak részünkké. Ficza és Nagy alapvetően egy emberként játsszák Maros Dániel kétféle személyiségét. Megnyilvánulásaik alapján Nagy Zsolt a tépelődőbb, melankolikusabb alkat, sokszor megbotlik a nyelve, Ficza István a gunyorosabb és ironikusabb. Ám előfordul az előadás folyamán, hogy egyikük a lengyel kollégaként beszél tovább, a másik arab drogcsempészként. Majd az egyik faggat és vallat, a másikat faggatják és vallatják. Egymás mondatait befejezve, egymás jelenlétéből táplálkozva, egymás szavait felerősítve. Már Izsák jelmeze is az egységüket hirdeti, noha a földes-keki színű ing és nadrág máshogyan áll a két férfi eltérő alakján. Ők mégis egyek. Intenzitásuk feszültséggel tölti meg az Örkény Stúdió kis terét.
Zavartan ülünk a széken, mert úgy érezhetjük, mi csak akkor kezdünk valamit a Közel-Keleten (és amúgy a világban) folyó állapotokkal, ha Polgár Csaba és a többi alkotó érzékletessé, tömörré, vizuálisan izgalmassá és „testközelivé” teszi azokat. Máskülönben (már) immunisak vagyunk rá, mondván: ez messze van, minket úgysem érint.
Ám Ficza és Nagy kb. másfél órás viharos, xanaxszal, táltosokkal és arab mítoszokkal, átkokkal teli „keringője” az érdektelenségtől egészen az érintettség felé visz bennünket. Hiszen mindannyian benne vagyunk. Mert emberek vagyunk. És amíg embertársaink ilyet tesznek a világ bármely pontján, felelősek vagyunk értük is. A bántókért és az áldozatokért egyaránt. Különösen most, hogy a Jászberényi alkotta Maros Dánieltől, az ő történetén keresztül nagyon is hiteles híreket kaptunk az ott történtekről. Plasztikusan és finoman arculcsapóan.
