A kaméleon

|

Stravinsky-Ramuz: A katona története / Trafó

A nézővel szemközti falban megnyílik egy ajtó. A Budapest Sound Collective (karmester: Dubóczky Gergely) zenészei masíroznak a színre. Igen, jelen esetben semmi túlzás nincs ebben. Hiszen az előadás világában mindenekelőtt katonák, és aztán muzsikusok. Fehérre meszelt arcuk, szedett-vedett öltözékük arról árulkodik, hogy a háború nem lehet messze innen. Az ajtóban szigorú tekintetű férfit látunk. Ő nem jön be a többiekkel. Gondosan megvárja, amíg a frontot megjárt katonazenekar tagjai elhelyezkednek a székeiken, és csak utána csukja be maga mögött az ajtót.

Mácsai Pál

Igor Stravinsky és Charles-Ferdinand Ramuz A katona története című kamaraoperájának ősbemutatója az első világháború utolsó évében, 1918-ban volt. A Hársing Hilda jegyezte, mostani változatban Joszip közkatona megszökik a frontról. A fiatalember nagyon szeretné látni az édesanyját és a kedvesét, ám hazafelé tartva megkísérti őt az Ördög. Nem is sejti, hogy ki és miért vásárolja meg tőle egy könyvért cserébe a hegedűjét. Az Ördög Joszip lelkére pályázik.

A darabból készült mindenkori előadások sikere nagyban függ az Ördögtől. A Trafóban Gardenö Klaudia rendező Mácsai Pálban megtalálta az ideális színészt a szerepre. Mácsai Ördöge végtelenül ambivalens figura: nemegyszer kedvesnek, emberközelinek érezzük, de isten mentsen, hogy közel engedjük magunkhoz. A bizalomkeltés, a lappangó fenyegetés, a cselvetés, valamint a nyílt félelemkeltés árnyalatai jól megférnek a játékában.

Az Ördög változatos alakokba bújva próbálja megszerezni Joszip lelkét. Mácsai virulens szerepformálásai aggasztó érzést hagynak maguk után. Dramolettjei a hétköznapiságtól, a profántól a szorongató transzcendenciáig tartanak. Gadus Erika látványtervező az Ördög karakteréhez készült öltözeteiben legtöbbször a piros zokni, ritkábban a piros kesztyű a közös pont. A változatos ruhák a gyökeresen eltérő személyiségeket, a különböző társadalmi csoport képviselőit öltöztetik. A kaméleon Mácsai így kívül-belül hanyag eleganciával lép egyik jelenetből a másikba.

Fotó: Simon Iringó

Mácsai nem először cimborál a természetfelettivel. Fiatal színészként a Madách Színház Stúdiójában a Mario és a varázslóban Cipolla lovag alakítójaként vonta hatása alá a közönséget. Az olykor túlzottan intellektuális Mácsai modoros volt, küzdött a karakterével, egyébkor eltűnt az illuzionista szerepében és kiszámíthatatlansága okán igazán féltünk tőle. Alakításának felejthetetlen erőpróbája volt a nézőtéren helyet foglaló gimnazisták szűnni nem akaró beszélgetése. Most már csend legyen, kiáltott ellentmondást nem tűrve a hirtelenjében megszeppent tizenévesekre, akik jobbnak látták, ha sürgősen elhallgatnak.

Mácsai A katona történetében sokféle fénytörésben jeleníti meg a bukott angyalt, miközben a prózai és az operai színpad konvencióit egyaránt sikerrel működteti. Egy alakja sem igazán az, akinek hisszük, mert mindegyikük mögött van valami csúfondáros. Cselvetéseikor nemegyszer megtöri az illúziót, így cinkosává téve a publikumot. Kitekintve a nézőre elmondja valódi, ártó szándékát, ennek segítségével keres és talál magának szövetségeseket közöttünk. Igazi színészi bravúrként a játékból kizökkentő, racionális brechti effektust, valamint a magával ragadó intrikus nagyvonalú gesztusát egyszerre tapasztalhatjuk meg.

Legelőbb egy rabbi alakjában toppan elénk az Ördög. Semmi földöntúli nincsen az ártalmatlannak látszó öregúrban. Jól láthatóan ragasztva van a szakálla, mégis nyugtalanító figura. Kezdetben inkább kérlel, semmint kijelent vagy felszólít. Úgy irányít, hogy az alig lesz észrevehető. Hangsúlyain azonban egyre inkább átüt az ellentmondáshoz nem szokott ember türelmetlensége.

Az Ördög más alakokban is kimozdíthatatlan az egyensúlyából, hiába próbálkozik ezzel akár fizikailag is a megkísértett fiatalember. Egy másik jelenetben a legfőbb úr zupás őrmesterként vezényli a mesélőket (Hevesi László, Hrisztov Toma, L Nagy Attila, Lestyán Attila) és a főszereplőt, Joszipot (Bartha Bendegúz).

Minden hájjal megkent parasztasszonyként az Ördög mondatainak hátsó szándéka és rejtett értelme van. Mácsai csiricsáré parasztasszonya kötött sapkában, felső testét elfedő, színes kendőben battyog a színre. Pikareszk módon megnyúlt, fordított “V” betűre emlékeztető tekintete egy ártalmatlannak tűnő, pletykás vénségé. Mácsai megvezet minket, és nem is egyszer teszi ezt. Motyogva beszél a gyanús fehérszemély, de némely mondatait mintha jóval ifjabb ember mondaná – feltűnően tisztán. Szinte szóhoz sem hagyja jutni a katonaszökevényt. Nyilván neki is fáj valami, gondolhatjuk. Az idős nő negédessége ellenére felkelteni igyekszik rokonszenvünket, amint a jóindulatú Joszipét is. Mácsai megjátssza a hadiözvegyet. Nem lehet eldönteni, hogy paródiát látunk-e vagy sem. A jelenet legizmosabb momentuma egyben az előadás pillanata. A magát alapjaiban elesettnek, törődöttnek mutató asszony egyszeriben sírva fakad. Némileg megnyugodva vesszük tudomásul, hogy nem kellett volna gyanakodni. Ám mindjárt gyanús az egész. A danna feltörő zokogásába ugyanis nyugtalanító kuncogás, már-már sátáni kacaj hangjai keverednek.

Jelenet az előadásból

Widder Kristóf koreográfiáját bármeddig elnéznénk. A mozgás a történet mesélésében a prózával, a bábjátékkal és a zenével egyenrangú, egy jelenetben pedig a legfontosabb alkotóeleme az előadásnak. A harcmezőn szerzett sérülésekből kezdődnek a mozgássorok. A harmonikus test nem több puszta illúziónál. Kificamodott tagokból, kicsavarodott alaphelyzetből indulnak az akciók, és nemegyszer oda térnek vissza. Widder különösen a kerekesszékben ülő Királylány (Hevesi László) gyógyulását, majd szerelmét Joszippal (Bartha Bendegúz) jeleníti meg szépséggel. A precíz háttér a két öntelt, de valójában tehetetlen orvossal (Hrisztov Toma, L Nagy Attila), valamint a lányáért őszintén aggódó Királlyal (Lestyán Attila) teljes.

Jelenet az előadásból

Egy háborúban nincsenek győztesek, csakis vesztesek. Gardenö összművészeti igénnyel készült, groteszk opera áriák nélkül műfajmegjelöléssel ellátott rendezése sokszor variált tételt hangsúlyoz a mutatósra sikerült előadásban. Ám vannak közhelyek, amelyeket nem lehet elégszer ismételni, különösen igaz ez manapság. Kissé kitágítva az értelmezést az ember időtlen szorongásáról szól a mese. A befejezésben Sánta Balázs animációjának segítségével föld kerül a katonák holttesteire, majd a lelkek egyenként mennek ki a színről.  Várja őket az Ördög az ajtóban, háta mögött azzal a bizonyos vörös fénnyel, amelytől páni félelem tölti el a végső útjukra indulókat.

CÍMKÉK: