A farönk, a balta és az obligát laptop

|

Csehov: Ványa bá / Weöres Sándor Színház / Vidéki Színházak Fesztiválja – Thália

Miközben mi a világvégét vizionáljuk, Csehov elnézőbb a létezéssel. Nála a régi helyébe egy új világ jön, mit jön, már ott is lapul, csak éppen jóval fantáziátlanabb, kegyetlenebb és prózaibb mint a régi…

144662

Nagy Cili, Hartai Petra, Orosz Róbert, Mertz Tibor         Fotók: Mészáros Zsolt, Weöres Sándor Színház

 

„Részemről lemondtam a boldogságról.”

Indít Tyelegin valahol az elején és aki látott már valaha Csehovot, gyaníthatja, hogy ebben a történetben még így is az övé a legvonzóbb életmodell. Bár az esküvő napján elhagyta az asszony (lelépett a szeretőjével), valami mégis megmaradt közöttük. Egy hamvába holt érzelem emléke és a jóérzés, hogy élethossziglan támogathatja.

Az otthonosság érzése, amelyre mindig rátalálunk Csehov otthontalan lelkű figuráiban, ezúttal is átsugárzik a történeten. Hatalmába kerít a nosztalgia, amelyet Csehov alakjai a múlt iránt táplálnak és a jövőbe vetett, bár egyre lankadó hit – a vágy egy biztonságosabb, kiszámíthatóbb létezésre.

A sztori maga, Csehov Ványa bá címen újrafordított sztorija (ha szólhat valamiről elsősorban) elsősorban az öregségről szól. Elveszett öregekről és korai öregségre ítéltetett fiatalokról. Mindent belengő öreges szplínről. Elveszett, elvesztegetett érzelmekről. A szerelem korai haláláról. A szenvedély kiélésének a lehetetlenségéről, az egykedvűség alatt rejtőző, görcsösen visszafojtott, majd hisztérikusan kilökődő érzelmekről… Ványa bácsi, az idős édesanyja, valamint elhalt nővérének leánya, Szonya a városban élő öreg professzor, Szonya apjának boldogulásán fáradozik éjt nappallá téve a birtokon. Az ő boldogtalanságuk az ára a kétes értékű tudományos munkáiba temetkező Szerebrakov és ifjú felesége boldogulásának. Kudarcos életprogram, kudarcos napi létezés. Ezt vonja jótékony bűvkörébe Csehov fájdalmasan melankolikus, valamiképp mégiscsak vonzó érzelmi világa… S innentől akár benne is hagyhatjuk a sztorit a felszínen békésnek tűnő orosz vidéki mocsárban, hisz úgy is a (mindenkori) mának szól. Az emberi psziché mélyében zajló folyamatok, mindennapi viszonyaink tűpontos föltérképezése teszik örök érvényűen modernné.

És ha hiszünk Csehovnak, nem lehet nagyot tévedni.

144673

Ha hiszünk Csehovnak, nem lehet nagyot tévedni

Amíg a szombathelyiek előadását rendező Réthly Attila hagyja Csehov modernségét érvényesülni, addig jól elvan a történet, amint rápakol valami tőle távolit, látszólag oda nem illőt, megbicsaklik… A nézőtér jelentős dramaturgiai pontokon való megszólítása csak simán didaktikus (mélyen a nézők szemébe nézve, miközben a nézőtér kivilágosodik), a hordozható kisrádió (időben félúton Csehov és közöttünk) s a végén előkerülő laptopok (…megérkeztünk a mába) valamint egy addig háttérben maradó földgömb fölrobbanása viszont már erőteljesebben igyekszik a szánkba rágni valamit.

Ennek jegyében születik az utolsó kép is. Ványa bá és Szonya (az örök Ványa bá meg az örök Szonya) mint a létezés mindenkori lúzerei, visszasüppedve a megalázó napi létezésbe, a professzorék viharos távozása után rendíthetetlenül skríbolja tovább a birtok éves elszámolását. Kézzel, laptopon, végül már érintőképernyőn. És ez így is marad, ameddig a világ világ, de legalábbis ameddig föl nem robban az íróasztalon lévő glóbusz.

Ám miközben mi kényszeresen a világvégét vizionáljuk, Csehov elnézőbb a létezéssel.

Ő egy adott kor lassú, fájdalmas elhamvadását mutatja – empatikusan belemélyedve figurái lelkivilágába. Nála a régi helyébe egy új világ jön, mit jön, már ott is lapul, csak éppen jóval fantáziátlanabb, kegyetlenebb és prózaibb mint a régi…  De bárhogy is, egy történet modernségét nem feltétlenül az obligát laptop jelzi, sokkal inkább a szóhasználat (fordító: Hamvai Kornél), a gondolkodásmód újszerűsége, az, hogy a sztori a fejekben lezajlott radikális változások ellenére is korszerű marad.

Ebben az időtlenné tett környezetben a figurák kézzelfogható realitása a legmegbízhatóbb kapaszkodópont.

Közülük is a fiatal nők vágyának tárgya, Bajomi Nagy György Asztrovja a legerőteljesebb. Alkatra olyan, mint Harag György 1981-es újvidéki, hasonlóan rövidre húzott Ványa bácsijának korpulens orvosfigurája. Mackósan vonzó, távlatokban gondolkodó, ugyanakkor érzelmileg zárt, sérelmeit alkoholba fojtó típus. Ezzel együtt sistereg körülötte a levegő. Mertz Tibor reménytelen szerelmet dédelgető Ványa bája egy kedélyeskedő ugrabugra, akinek abban rejlik a tragédiája, hogy bárhogy is szeretné, képtelen magát komolyan venni. És ott a „nagy kizsákmányoló”, Trokán Péter nyavalygó öregemberre vett Szerebrakovja, aki fiatal felesége mellett egyenesen matuzsálemnek tűnik. Ehhez képest elég elgondolkodtató, hogy az anyósát játszó Vlahovics Edit nem akar (mer/tud) a szerepéhez öregedni. Vojnyickaja a veje iránt érzett vonzalom meghatóan groteszk megnyilvánulásaként a végén menyasszonynak öltözik. Csak épp a kontraszt hiányzik a ruha és a figura kora között.

A kontraszt, amely líraivá avatná a gesztust.

Nagy Cili Jelenája minden ízében olyan szép, mint ahogy állítják róla. Maga a kiüresedett szépség. Ám néhány megejtő gesztustól eltekintve jobban érdeklik a szépség keservei, mint a figurából áradó végtelen üresség miértje. Ellentétben Hartai Petrával, aki nem csupán a csúnyácska Szonyát mutatja, de vele egy világot is, amely minden jó szándék ellenére szép lassan kiüresedik. Jó nézni, ahogy Orosz Róbert Tyeleginje a háttérből követi az eseményeket. Dada híján ő az, aki minden sutaságával együtt egyfajta rég elvesztett biztonságot sugároz a kozmikus bizonytalanságban.

Merthogy dada nincs. Kihúzva. Ez a világ nem pesztonka.

144711

A szombathelyi társulat kortalan bája megindítja a nézőt

És nincsen kert se, csupán a kopott falak, a bizarr bútorok, a soha nem használt zongora. (Díszlet/jelmez: Takács Lilla.) Pontosabban a kert helyett a színpad elején egy farönk. Hasznos darab. Ha valamelyik figura haragra gerjed, fogja és a mellette heverő baltát dühödten belevágja. Elgondolkodtató mozzanat. Mintha ez a vissza-visszatérő aktus egy későbbi Csehov-darabra kínálna megoldást. Mintha nem szorgos emberkezek, hanem a temérdek háborgó indulat, a tehetetlen düh és az elfojtott szenvedély vágná ki a békés múlt jelképét, a cseresznyéskertet.

Akárhogy is, a szombathelyi társulat kortalan bája megindítja a nézőt. Óvatos letargiába hajló világlátásuk friss és egyedi. Izgalmas a Csehovjuk is. Mert Csehov az Csehov. Megannyi haldokló történelmi korszak, elhalt érzelmek, lágy nosztalgia és lelket felőrlő melankólia…

Mindent egybevetve szép este.

*

A Ványa bá a legjobb előadás díját nyerte el a Vidéki Színházak Fesztiválján. 

CÍMKÉK: