A dramaturg

|

Radnai Annamária

Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg 2019. június végén, 55 évesen itt hagyott bennünket. A Színházi Kritikusok Céhe posztumusz különdíjjal tiszteleg dramaturgi és fordítói munkássága előtt, melyet 2019. szeptember 22-én adnak át. Ebből az alkalomból idézi föl emlékét kollégája, LŐKÖS ILDIKÓ.

Radnai Annamária 1964-2019         Fotó: Trokán Nóra

Van egy barátom. Már nem él. De ez nem számít.

Évtizedek óta tartó kapcsolat. Dramaturgok vagyunk.

„A láthatatlan szakma gyakorlói” – ahogy Annamari fogalmazta.

Mennyi emlék! Ha fölidézem, ha nézem a fotókat, ha keresgélek köztük.

Hosszú telefonok, nagy séták.

Ő akkor lépett be a színművészeti kapuján, mikor én ki. Akkor még négyévenként indult dramaturgosztály, ha végzett az egyik, jött a másik. De már ismertük egymást, nem, nem a szakmából, hanem a budapesti éjszakából. Egymásra mosolyogtunk, ennyi. Aztán mindkettőnknek lett olyan diplomája, amiben a végzettségnek be volt írva, hogy „dramaturg”. S mindketten elkezdtünk színházakban dolgozni, találkoztunk tévés munkáknál, bemutatókon. Tudtunk egymás dolgairól, de igazán mégiscsak egy szakmai fórum, a Nyílt Fórum hozott össze bennünket. A kilencvenes évektől decemberenként Zalaegerszegre utaztunk, ahol nagynevű írókkal, kritikusokkal, dramaturgokkal tölthettünk együtt néhány napot, sokat vitatkozhattunk, előadásokat nézhettünk, megtisztelőnek éreztük, hogy egy asztalnál ülhetünk velük, hogy meghallgatnak bennünket. Annamari színházi, filmes munkái mellett „bennmaradt” tanítani a főiskolán, úgyhogy őt kezdettől fogva körbevették tanítványai is, akiket szívesen hozott magával a Nyílt Fórumra. Abban az időben Radnóti Zsuzsa volt a dramaturg céh elnöke, Böhm György, Bereczky Erzsike, Solténszky Tibor segítette. Számunkra fontos és izgalmas volt csatlakozni hozzájuk, bekapcsolódni a munkába. Mindehhez hozzátartozott az előkészítés, amikor Budapesten találkoztunk, füstös, nehézszagú helyeken; körbejártak a friss, új drámák – akkor még papíralapon, gondos logisztikával megszervezve, hogy éppen ki olvassa, s kinek adja tovább az eleinte stencilezett, majd fénymásolt példányokat.

Egy húron pendültünk.

Balog József, Radnai Annamária és Merő Béla a zalaegerszegi Nyílt Fórumon, 2017-ben

Aztán az ezredforduló tájékán a Színházi Dramaturgok Céhének társelnökei lettünk, s majd másfél évtizedig vittük a hivatalt közösen. Ezt nem lehetett másképp csinálni, csak úgy, hogy közben barátok is lettünk. Rengeteg ügyet gondoztunk közösen. Az akkor megújuló, a Pécsi Országos Színházi Találkozóra költöző Nyílt Fórumot, a Katona József pályázatot, az Örkény ösztöndíjat, az NKA egy író – egy színház támogatását, különféle kuratóriumok munkáját, Az évad legjobb magyar drámája díjunk odaítélését. Persze mindehhez volt erős hátterünk is, többek közt olyan kollégákra számíthattunk napi szinten is, mint Radnóti Zsuzsa, Duró Győző, Solténszky Tibor, Dobák Lívia, Upor László – és a hozzánk csatlakozó fiatalok, Annamari tanítványai, Perczel Enikő, Keszthelyi Kinga, Szokolai Brigitta, Orbán Eszter, Bíró Dénes, Lengyel Anna, sorolhatnám vég nélkül. Radnai Annamarinak is köszönhetően „jól ment a szekér”. Ez az az időszak volt, mikor sokunk számára fontos volt tenni a kortárs drámáért, együtt kitalálni a hogyanokat. És talán azért is tudott hiteles lenni a dramaturg céh szervezetként, mert tagjai egyenként is elfogadott szakemberek voltak. Ahogy az volt Annamari is. Aki ugyan gyakran mondogatta, hogy ez láthatatlan foglalkozás, az ő munkáját mégsem lehetett nem észrevenni.

A legrangosabb magyarországi színházak egyikének, a nemzetközi hírű budapesti Katona József Színháznak volt dramaturgja 2011 óta – és ez alatt nemcsak több tucat előadásnak volt meghatározó közreműködője, hanem a színház sem lett volna nélküle az, ami lett. Az orosz drámákat – klasszikusokat és kortársakat egyaránt – az ő fordításában játszották, Ascher Tamás, Zsámbéki Gábor, Máté Gábor rendezéseinek munkatársaként. Közben művészeti doktori (DLA) fokozatot szerez, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az Elméleti és Művészetközvetítő Intézet vezetője, tanítja a jövő művészeit, akik számára ő egyfajta példakép. Azért „egyfajta”, mert ezek a fiatalok már más úton járnak, mint a mi generációnk – ez természetes –, más mintákat követnek, Annamari mégis meghatározó a számukra. „Rengeteget tanultam tőle – írja a 2015-ben végzett Bíró Bence közösségi oldalán Annamari halálakor –, mindig hozzá fordultam a kérdéseimmel, ezután is hozzá fogok.” Radnai Annamari belátóan elfogadta, hogy az új nemzedék már másképp értelmezi a dramaturg szerepét a színházi folyamatban, a tanítványai pedig megtapasztalják, hogy sokféleképp lehet ugyanazt a problémát megközelíteni.

Indiában, 2011-ben

Mindeközben Radnai Annamari – hiába a sikeres pálya, a sokszínű feladatok – örökké elégedetlen magával, a világgal, a közéletünkkel – és gyakran hangot is ad a véleményének. De úgy igyekszik élni, hogy ettől a világ is jobb legyen. Férjével nyaranta világutazók – ekkor Ázsiától Afrikáig hátizsákkal bejárják a Földet. Annamari mindenre nyitott, kíváncsi, tehetségét, tudását díjakkal is elismerik, Jászai Mari-díj, Bálint Lajos-gyűrű lett övé.

Van egy barátom. Már nem él. De ez nem számít. Mert mégis él.

CÍMKÉK: