George Bernard Shaw: A szerelmesek házai / Radnóti Színház
Közvetlenül a szeretkezés befejezése után kezdődik az előadás. Az első együttlét gyakran meghatározza a továbbiakat.
Sodró Eliza és Porogi Ádám Fotók: Dömölky Dániel
Blanche és Harry éjszakája mindenesetre kiválóan sikerült. Terveket szőnek a szerelmesek. Játszanak egymással és próbálgatják a határaikat. Kóstolgatják a másik váratlanul ismerőssé és otthonossá lett testét.
A Radnóti Színház George Bernard Shaw első, 1892-ben befejezett színdarabját mutatta be A szerelmesek házai címen. Valló Péter rendezése a tett, a cselekvés irányába igyekszik tolni Shaw dialógusainak vértelen vitadrámát idéző szituációit. Az írott változatban kifejtetlen például a Sartorius házában élő két nő kapcsolata. Az előadásban Blanche, a vállalkozó lánya és Annie, az üzletember alkalmazottja és szeretője civódásai árnyaltan és ami a fő, életszerűen mutatják a hölgyek olykor viharos kapcsolatát. Az írott verzióban Annie szolgálólány, akinek szeretete, odaadása Blanche iránt, a vázlatosság miatt a dráma gyengébb részei közé tartozik.
A cselekmény középpontjába a szerelmespár kerül. Az ellenkező személyiségjegyek mellett még a pénz elidegenítő erejével is meg kell küzdeniük a fiataloknak, és persze a papáról sem feledkezhetünk meg.
Sodró Eliza izgága huszonéves lányt játszik, aki legbelül még a tinédzser éveiben jár. Blanche felületes és anyagias. Az idegen szavak használatával kikergethető a világból. Korunk igazi hősnője. Bájos, de önjáró hisztigép. A túlmozgásos kamasz és az oroszlánkörmeit próbálgató nő egyszerre van jelen az alakításban. Megszokta már, hogy a dúsgazdag papa mellett mindent és mindenkit megkap. Blanche Sartorius tehetséggel és megejtő könnyedséggel használja az embereket céljai elérésére. Ha nem elégséges a kamaszos báj, jöhet a tettlegesség, amelyet Annie-val (Martinovics Dorina) szemben alkalmaz. Mindenkinek a leggyengébb pontjára tapint a lány. Mindennek ellenére nem lehet haragudni Blanche-ra, mert Sodró a nagyon nehezen tartható színpadi arányok művésze. Soha nem sok az, amit csinál. Széles érzelmi skálán mozog magabiztosan. A toporzékoló düh mellett marad ereje a környezete befolyásolására, ezért sokszor megy át ellágyulásba az alapjaiban durcás lány.
László Zsolt és Martinovics Dorina
Harry Trench naiv és élhetetlen. Hősszerelmesünk ritkán esik a talpára. A Porogi Ádám játszotta tétova fiatalember az álmok embere. Harry először ütközik a rögvalósággal, amikor azzal szembesül, hogy a nagynevű Trench család leszármazottjaként a legszegényebbek nyomorából él. A döntésképtelen orvosnövendéktől idegenek az érzelmi kitörések, hiába is veszti el a talajt a lába alól. Porogi alakításának úgy van ironikus súlya, hogy alig van jelen. Mintha elnézést kérne már azért is, hogy érintik a lábai a padlót. A jelentéktelenből lesz a drámai karakter. Harry az egyetlen, akinek lenne esélye menekülni a pénz hatalma elől. De ebben a környezetben az álmatag lázadás csakis komikus lehet. A riadt tekintet, a semmin és senkin megállapodni nem tudó pillantásai a tapasztalatlan emberéi, aki önerejéből képtelen megbirkózni az életvitelét alapjaiban veszélyeztető erkölcsi dilemmákkal.
John Sartorius, az édesapa örökké kívülálló marad, hiszen ebben a kietlen közegben szégyellnivalók a szülei. A nyomorgóknak a busás haszon miatt szobákat bérbeadó vállalkozó hatalmas könyvtára olvasatlan. László Zsolt az uborkafára felkapaszkodott újpolgár alakítójaként viszonyítási pont. A többiek hozzá képest, pontosabban szólva az ő millióihoz határozzák meg önmagukat. Sartorius magának sem vallja be, hogy még most sem hiszi el, milyen magasra emelkedett a társadalmi ranglétrán. Ám a színész gesztusai megbízhatóan árulkodnak a milliomos titkolni kívánt énjéről. Az arisztokrata Trench famíliával kötendő üzleti és családi fúzió bonyolításakor Sartorius önkéntelenül is „öltözik”. Beül az időgépbe, hogy találkozzon azzal a bizonyos fiatalemberrel, az egykori önmagával. Ilyenkor az első igazán elegáns öltönye felpróbálásakor tapasztalt zavart örömöt éli újra. Ha a Trench név csak felmerül, ő máris villámgyorsan megigazítja a nyakkendőjét, félve attól, hogy esetleg csálén áll a ruhadarab, mint valamikor a ruhaüzletben. Majd a pedáns kezek ezzel a lendülettel végigsimítják a kifogástalanul vasalt inget a nem létező gyűrődések után kutatva, végül az elegáns karórát viselő kéz az öltönykabátot igazítja helyre. Mindeközben felenged a szokott szigorúságából az arc, hogy a pillantások leheletnyi időre örömtelien gyermekiekké legyenek.
László Zsolt és Porogi Ádám
John Sartorius elsősorban rámenős üzletember. A kamat, a pénz könyörtelen cápája nem ismeri az irgalmat a tárgyalóasztalnál. A logikus pénzembert az érzelmei csak hátráltatnák az aktuális ügymenetben. László Zsolt nyugtalanító színészetének az alapja (nemcsak ebben az előadásban), hogy nem tud annyira érzéketlen lenni, hogy ne látszódjon az ember. De nem tud annyira ember sem lenni, hogy a részvétlenségét ne érezzük. Első jelenetében rajtakapja lányát annak udvarlójával. Nincs visszaút a fiatalember számára, gondolhatnánk. Pedig dehogynem, hiszen a pénz, a társadalmi rang minden mást felülír. Amiről John eddig csak álmodozhatott, tehát a rang, a végső befogadtatás a felső tízezerbe, az most, a lánya házasságával, az ölébe hull. Ha veszélyeztetve érzi a tervét, kiabál, hogy aztán annál gyorsabban rendezze sorait. Elvégre a harmonikus külső az arisztokráciának ezen a szintjén megkerülhetetlen követelmény. A szerepformálás komoly erősségeként mutatódik meg a különbség az üzletember, a szerető és a családapa között. Johnnak érzéki a viszonya Annie-val, a munkatársával. Mikor a lány bácsinak nevezi kedvesét, a jó karban lévő, ötvenes férfi élénken tiltakozik. Annie sebét érzéki csókkal gyógyítja Sartorius. Elhisszük, hogy a test vágyai tartják össze kettőjüket. Az egyetlen kapcsolat az előadás világában, ahol a pénz talán hanyagolható. A lányával közös jeleneteiben (a látszat ellenére) az ellentmondani nem tudó apa a hangsúlyos. Egész világot épít a gyermeke köré, ha kell, színházat játszik neki. Játékosan túlzón szenvedő arccal, lassítottan fájdalmas mozdulatokkal ereszkedik a kanapéra a lánya mellé. Ez a másik Sartorius. Mintha a magát színésznek képzelő amatőr adná elő magánszámát, hogy ő, Sartorius rosszul van, éppen ezért a levegőváltozás miatt utazniuk kell.
Jelmeztervező: Benedek Mari, díszlettervező: Izsák Lili
George Bernard Shaw a színpadi aszexualitás apostola. Az érzékiség gondolati síkon jelenik meg az ír szerző drámáiban. Ezért nem könnyű nőnek lenni Shaw darabjaiban. A Radnóti Színház előadása azonban ágyjelenettel kezd, mert Kovács Krisztina és Péterfy Gergely ihletetten bátor műfordítása kiindulópontnak használja az írott változatot. A cselekmény egyben maradt, ám mind a szituációkat, mind a figurákat továbbgondolták. A keserűen romantikus komédia a pénz mindent lebíró hatalmáról szól. A szerelem sem kivétel az előbbiek alól. Az előadás nem rest megmutatni a szereplők visszataszító és kegyetlen arcát. Az alkotók mindezt ízléses díszpapírba csomagolták, így vélhetően sok estén élvezheti A szerelmesek házait a közönség.
