A Bábjátékos

|

Balázs Zoltán újra Magyarországon rendez

A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen és a Maladype Színház közös produkciója a Holokauszt 80 emlékév tiszteletére

A Bábjátékos, Balázs Zoltán

Balázs Zoltán régóta a nemzetközi színházi kultúra meghatározó alkotója, mégis fontosnak tartja, hogy időnként Magyarországon is rendezzen. Most éppen Gilles Ségal A Bábjátékos című abszurdját állítja színpadra a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban. A Maladype Színházzal koprodukcióban megvalósuló magyarországi ősbemutatóra 2025. január 10-én és 11-én kerül sor Debrecenben.

A Holokauszt 80. évfordulója alkalmából január 27-én Budapesten, a Rumbach Zsinagógában is bemutatásra kerülő sokrétű mű olvasópróbáját a sajátos színházi látásmódjáról ismert rendező november elején tartotta a Csokonai Fórum, Kóti Árpád Termében. A produkcióban résztvevő művészek figyelmét a Romániából emigrált zsidó származású francia szerző irracionális világrendjére irányította, amelyben meghatározó jelentőségű a komikum védelmező ereje.

A Bábjátékos, Balázs Zoltán

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, valamint több külföldi partnerintézmény és fesztivál együttműködésével létrejövő összművészeti esemény – kiemelt figyelmet fordítva a holokausztot előidéző antiszemita nézetekre és a hasonlóan veszélyes (tév)eszmékre – a béke és az emberi méltóság felbecsülhetetlen értékét kívánja hangsúlyozni. Célja minél több emberhez eljuttatni a múlt figyelmeztető üzenetét és a megbékélést sürgetni a világon. A különleges dramaturgiával megalkotott dráma ijesztő időszerűségét a modernkori pusztítások, a népirtások, a háborúk okozta poszttraumás stressz kényszerű átélése és az antijudaizmus egyre erősödő szélsőséges megnyivánulásai adják.

A Bábjátékos, Balázs Zoltán

Az Eugene Ionesco nyomdokait követő francia író őszinte, humoros és lírai vallomása egyszerre teremt kegyetlen és mulatságos színpadi univerzumot a hőseinek. Így, a báb-, a zene-, a mozgás- és a képzőművészet által inspirált rendezői koncepcióban kibomló cselekmény egy olyan több dimenziójú, asszociatív és generációkat megszólító gesamtkunstwerk-jellegű előadásban tud kiteljesedni, ahol az intenzív összjátékra épülő színpadi látomás változatosan megnyilvánuló verbális, akusztikus és vizuális ingerek révén teremti meg a játszók virtuóz jelenlétének egyedi rendszerét. Balázs Zoltán ezúttal is rendhagyó felfogásban, az alkotótársak művészi igényességének és a színészek atipikus játékának, továbbá a díszlet, a jelmez, a mozdulatok és a zenei szerkesztés összhangja által teszi az előadást univerzálisan érthetővé és átélhetővé.

A Bábjátékos, Balázs Zoltán

A Sámuel Finkelbaum tragikomikus élete alcímet viselő színmű egy rendkívüli férfi és művész története, aki képtelen elfogadni családja elvesztését és aki a valóságot fantáziájának alkotóerejével próbálja ellensúlyozni. Az Istennel is dacoló képzeletbeli aktus keretében újraértelmezi saját életét és feltámasztja szeretteit. Az egykor nagyra becsült művész, aki a háború utolsó napjaiban szökött meg a koncentrációs táborból, öt évvel a nácik legyőzése után sem hajlandó előbújni rejtekhelyéről, mert szilárd meggyőződése, hogy a háború még mindig tart. Bár környezetéből többen is kísérletet tesznek rá, hogy az általa állandósított elhárító mechanizmust megbontsák, a mindennapi hírektől elzárkózva egy berlini padlásszoba magányában alakít ki önmagának stresszállapotot transzformáló alternatív valóságot, amelyet csak egy a múltból előtűnő titokzatos barát képes feloldani.

A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen és a Maladype Színház közös előadása a magyarországi bemutatókat követően hamarosan nemzetközi turnéra indul.

A Bábjátékos, Balázs Zoltán

Gilles Ségal: A Bábjátékos
– Samuel Finkelbaum tragikomikus élete –
(Fordította: Rideg Zsófia)

Szereplők:
Sámuel Finkelbaum: Kiss Gergely Máté
Ruchele: Ruth Nache Lopez / Elise Paris Turco
Tulajdonosnő: Újhelyi Kinga
Popov/Spencer/Weissfeld/Doktor/Schwarzkopf: Mercs János

Alkotók:
Rendező: Balázs Zoltán
Dramaturg: Juraszek Zsuzsanna
Díszlettervező: Balázs Zoltán
Jelmeztervező: Németh Anikó
Zeneszerző/Zenei vezető: Kovács Adrián
Korrepetítor: Tóth Kinga
Mozgás: Balázs Zoltán
Rendezőasszisztens: Ozoroczki Erika
Kreatív producer: Huszár Sylvia
Produkciós vezető: Balázs Katalin

Bemutató:
2025. január 10. és 11. Csokonai Nemzeti Színház Debrecen, Kóti Árpád Terem
2025. január 27. Rumbach Zsinagóga, Budapest

Támogatók: Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány, Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alap

A Bábjátékos plakát, Balázs Zoltán

CÍMKÉK: