A 17. VIDOR fesztivál
Ha egy városnak 17 éves fesztiválja van, akkor az már beépült, összenőtt, egybeforrt. Fesztiválszervezők és fesztiválközönség megismerték egymást. Ideális esetben nem múlt el a kíváncsiságuk, és arra is képesek, hogy meglepetést szerezzenek egymásnak.
Molnár Ferenc: A hattyú – Örkény Színház Fotó: Horváth Judit
Az idei VIDOR-on – hogy egy példát mondjak a kölcsönös meglepődésre –-, amikor Caramel koncertjét elképzelhetetlenül nagy tömeg várta, akkor a kevésbé fürgék, jellemzően az idősebbek, oda sem fértek a nagyszínpad területéhez. Hátrább szorultak, aztán így találkoztak a kisszínpadon játszó Bekvarttal, amely a maga radikális rockjával vagy lenyűgözte, vagy elriasztotta a közönséget. (Is-is.) Egy VIDOR-on bármi történhet az emberrel, csak talán az nem, hogy szomorkodik. (A fesztivál műsorfüzetében dr. Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter a Biblia utalásaival és preszókratikus filozófusok véleményével támasztotta alá a nevetés, a zene, a tánc gyógyító hatását.)
A VIDOR-ról elmondható, hogy a gazdag könnyűzenei kínálaton, a filmvetítéseken, a válogatott színházi előadásokon túl is egész napos kellemes elfoglaltságot kínál bő egy héten át a fesztiválozóknak. Minden vár itt mindenkire. Több mint háromszáz program: villámsakk kupa és limerickverseny (közel 500 beérkezett versenyművel), utcai mutatványosok, gólyaláb, emberszobor és óriásbáb, tűzzsonglőr, karikaturista, pantomimesek, buborékfújók, alakreform-edzés, színészzenekarok, jazz játszótér, Krúdy Gyula humoros írásai, felsorolni is nehéz. Személyes érdeklődésünk elsősorban a színházi programok felé irányított bennünket, és már a kezdet kezdetén megállapíthattuk, hogy a VIDOR-on minden úgy megy, ahogy kell. Ha az ember az első bejáratnál a kifestett arcú, csíkos pólós, cilinderes Stubnya Bélába ütközik, akkor rögtön tudhatja, hogy megérkezett, jó helyen jár.
A VIDOR fesztivál színházi kínálatát a sok éves tapasztalat alapján megbízhatónak, sőt irányadónak tekintheti a látogató. Tudni lehet, hogy ide a szórakoztató színház minőségi produkcióit hívják meg, akár bulvárszínházban születtek, akár művészszínházi alkotások, akár a független színház izgalmas bugyraiban jöttek létre. A meghívott 18 előadásból 17-et láthattak a nézők. A Veres1 Színház nyíregyházi bemutatkozására nem kerülhetett sor: a Jó estét, Mr. Green! Székhelyi József főszereplésével örökre elmaradt. A színészről posztumusz életműdíjjal emlékezett meg a zsűri és a fesztivál.
Görög László és Czakó Julianna – Játék a kastélyban
Molnár Ferenc bizonyult reprezentáns szerzőnek idén, akinek három vígjátéka is közönség elé került. Mindhárom előadás magán visel némi kísérleti jelleget. A Miskolci Nemzeti Színház a Játék a kastélybant hozta Mohácsi János rendezésében, aki egyszer már hozzányúlt ehhez a darabhoz a maga módján, Kaposváron 2010-ben. Persze Mohácsiék nyilván avval a szándékkal mennek neki ollóval és irónnal Molnár Ferenc szövegének, hogy világot ábrázoljanak, és embert benne, olyat, amelyikben nincs erkölcsi érzék. De ez a mondanivaló (engem személy szerint) egyáltalán nem kárpótol azért, hogy közben elvész a vígjáték ritmusa, könnyedsége, eleganciája, csillogása, virtuozitása.
A színészek az első felvonásban mintha azt próbálgatnák, hogy milyen hosszú csendeket lehet tartani, mennyire mondhatják laposan a szöveget, hogyan lehet eltüntetni – ha a poénokat nem is, de – a dialógusok dinamikáját. Mutatóban felvillan az eredeti stíl, ez a Dvornicsek lakájt játszó Szegedi Dezső érdeme. Ugyanakkor a harmadik felvonásban szép sikerrel mutatják be színészi fegyvertárukat a főszereplők: Görög László Turait, Szatmári György Gált, Gáspár Tibor pedig Almádyt adja ambiciózus nekirugaszkodással. Jó szívvel megemlékezem itt a három fiatal szereplőről is: Czakó Juliannáról, aki elragadó röpködéssel forszírozza túl Balogh Annie művésznőt. Kapott ehhez Remete Krisztától egy szép nagyestélyit; gyönyörű a fedetlen háta benne, s ezt mint (színész)női eszközt Annie-nk tudatosan alkalmazza. (Csak az első felvonásbeli borzalmas, kínaiszerű papucsát tudnám feledni!) Feczesin Kristóf a becsapott fiatal zeneszerző képében megható, szenvedélyes azonosulással esik egyik érzelmi állapotból a másikba, Simon Zoltán pedig bájos szögletességgel és gátlástalan odaadással állítja elénk a titkár figuráját.
Az üvegcipő – Erdélyi Tímea és Sipos Imre
A dunaújvárosi színház Az üvegcipővel kapott meghívást a VIDOR-ra. Az előadás már az első jelenetben világossá teszi, hogy Czajlik József rendezőnek szándéka a ritmus megbontása. A díszlet ugyanis úgy helyezi el Adél panziójában a Sipos Lajos szobáját és a konyhát – vagy legalábbis a konyhakredencet –, hogy az Irmát játszó Erdélyi Tímeának a darabot indító terítés közben folyton körbe kell szaladgálni a fél színpadot, hogy a díszletet megkerülve eljusson egyik pontból a másikba. Ez értelemszerűen avval jár, hogy az egész jelenet tovább tart az optimálisnál. Sipos szobája egy pódiumon áll, aminek akkor lesz jelentősége, amikor a második felvonás végén a szerelmi sokszög szereplőit szimbolikus mozgóképbe rendezi Czajlik József. Ha erre ment ki a játék, nem érte meg a szereplők akadályoztatásába fektetni az energiákat – gondolom fancsali képpel.
Erdélyi Tímea Irmaként akkor a legmeggyőzőbb, amikor a második felvonás drámai lakodalmi zűrzavarában háttérbe szorul a kislányossága. Sipos Imre bútorrajzolójában felfedezhetők a szükséges Sipos-elemek, sőt a színész a figura mogorva, nyers és savanyú mivolta mellett bizonyos meggyőző férfierőt is mutat. Kovács Vanda Adél szerepében az asszony keménységét helyezi előtérbe – bár időnként a nő lágyabb vonásait is jó lenne látni. Vasvári Emese a harmadik felvonásban Roticsnéként ízelítőt ad abból, hogyan lehet jó ízlésű, pompás magánszámot kreálni a legjobb hírű rosszhírű ház tulajdonosának fellépéséből a rendőrségi váróban. Az előadás vége felfénylőn szép. „Mindig én fogom vinni a bőröndöt”, mondja a kokottnak megbukott Irma, mire Sipos Lajos bőröndöstül felemeli a lányt és kiviszi.
Tenki Réka, Takács Nóra Diána és Csákányi Eszter A hattyú előadásában Fotó: Horváth Judit
A harmadik nyíregyházi Molnár Ferenc-előadás igazi polgári színház – Polgár Csaba rendezte. Ínyencség A hattyú, részint az Izsák Lili tervezte különleges, bizarr látványvilág miatt, részint pedig az Örkény Színház nagyszerű színészeinek jóvoltából. A Benedek Miklós által elnökölt, nézőkből álló zsűri nem is bánt szűkmarkúan a produkció díjazásával: a commedia dell’arte figuráiról elnevezett díjak közül négyet is odaítéltek A hattyú alkotóinak, a legjobb előadás és a legjobb rendezés mellett a legjobb epizódalakítást Für Anikónak és legjobb díszletet és jelmezt Izsák Lilinek.
Az Orlai Produkciós Iroda szintén dicsőséggel szerepelt az idei nyíregyházi fesztiválon: a Párterápia lett a legjobb kamara-előadás, Az oroszlán télen főszereplői pedig a legjobb női és férfi főszereplő díját vehették át Kirják Róberttől, a Móricz Zsigmond Színház igazgatójától. Hernádi Juditot most másodszor jutalmazták a VIDOR-on, tehát kétszeres Colombina-díjas színésznő. Gálffi László ugyancsak másodszor kapott Arlecchino-díjat, sőt neki már egy Pantalone-díja is van ugyaninnen.
Kivettem a fejemből egy gömböt – Roszik Hella Fotó: Vidor Fesztivál
A nagyszínpadon bemutatott szórakoztató produkciók a hagyományos színdarabok többé-kevésbé hagyományos előadásai közé sorolhatók, mint például a Játékszín sikerkomédiája, a Legyen a feleségem! Ebből leginkább Nagy Sándor rokonszenves humorát, valamint Kovács Patrícia már-már túlhabzó játékkedvét emelhetjük ki. A kisebb terű, emberközelibb Krúdy Kamaraszínház programja értelemszerűen több ismeretlent, váratlant, kortársit, szerzőit kínált. Ott volt például a Rusznyák Gábor rendezte Kivettem a fejemből egy gömböt: a Nézőművészeti Kft. abszurd zenés kabaréja Danyiil Harmsz írásaiból, Darvas Kristóf zenéjével, Roszik Hella és Katona László sötét, groteszk, elegáns előadásában. A kamarában bukkant fel két Tasnádi István-darab is, a székesfehérvári Vörösmarty Színház által játszott Kartonpapa és az Átrium Majdnem 20 című bemutatója. Ez utóbbi a néhai Bárka Színház bezárása kapcsán született, emberi fájdalmat kis adagokban tartalmazó utópia. Egyfajta termékeny gyászmunka. A Vidovszky György rendezte előadás résztvevői – Bárdi Gergő, Blahó Gergely, Császár Réka, Egri Bálint, Farkas Dénes, Kovács Gergely, Molnár Áron, Sipos Viki – talán nem is mind kötődtek a Bárka Színházhoz. Ám ettől függetlenül teljes személyességükkel alkotó résztvevői az ön- és közvizsgálatnak, a parancsnokot felszabadult erővel és szuggesztivitással játszó Molnár Áron vezetésével. Attól, hogy nagyon ott voltak a szereplők, muszáj volt a nézőknek is nagyon ott lenniük. Gondolkodtam utóbb ezen, azt hiszem, arról szól a Majdnem 20, hogyan vesztjük-vesztegetjük el a demokráciát, miként hajlunk be uralom alá. Fokról fokra, közönyből, vagy félelemből, vagy önfelmentésből, vagy megideologizált önkéntességgel. Majdnem 8, hogy milyen indokkal.
