15 éves lett a Thália Tanoda

|

Ünnepel a színitanoda

Seszták Szidónia tizenöt évvel ezelőtt létrehozta a Thália Tanodát, ahol ma közel háromszáz diák tanul színjátszást.

A Thália tanoda 2010-ben egy táncteremben indította el az első tíz fős osztályát, ma pedig egy szakközépiskola teljes szintjén saját színházteremmel, szinkronstúdióval és többszáz diákkal büszkélkedhet.

„A Tanoda hitvallása, hogy mindig őszinték legyünk a diákokkal. Senkit sem hitegetünk álom szerepekkel és álommunkával. Profi képzést kapnak tőlünk, amit szeretettel és egymásra figyeléssel, alázattal adunk át, egy meghitt családias légkörben. Mindenkiből azt szeretnénk kihozni, amiben ők a legjobbak, mi a tehetséget szeretnénk támogatni, építeni és felemelni.” – Mondja Seszták Szidónia a Tanoda alapítója és igazgatója.

Trokán Péter, Gali László, Zsurzs Kati, Sztarenki Pál, Háda János, Szurdi Miklós, Gulyás Buda, Fehér Adrienn, Kökényessy Ági, Dózsa Zoltán, Walla Ervin, Bakó Gábor koreográfus, Farkas Zoltán (Batyu) Magyar érdemes és kiváló művész, Harangozó Gyula díjas néptánc mester, Bartha Alexandra, Fejes Szandra, és Sinkó Réka is a tanári kar tagja.

„Büszkeségünkre sok diákunk szerepelt már a médiában, kőszínházakban, és vannak, akik rendszeresen szinkronizálnak is. Babos Fehér Nóra, aki Kökényessy Ági színész osztályában végzett, nemrég főszerepet kapott a Győri Nemzeti Színházban. Tette hozzá az igazgató.

CÍMKÉK: