Vojnich – másképp

|

Vojnich Erzsébet: Párbaj / Artus Stúdió

Kiállítás a rozsdanegyedben: ember mint veszélyes anyag, színek száműzve, történet nincs, a nagy festészet viszont felszippant.

Vivók szürkében

Vívók szürkében          A szerző felvételei

Emelet a gyárépületben, a lépcsőházban A4-es cédula: Artus és egy nyíl, hogy merre; lépcső mellett egy 19. századi zongora, vájdling, rajta furnérvalami. Lépcsőfordulóban egy nagy maci (félelmetes-mulatságos: négy kerékre állítva áll, ki tudja, mióta), a falon 380 voltos ipari kapcsoló, drót kibelezve. Végre az emeleti gangon, óriási vasajtó mögött a tér. A kiállítótér. Amúgy rend van.

A tér. Hatalmas belmagasság, billegő talaj, valamikor gépterem. Benne Vojnich Erzsébet kilenc képe. Az óriási teremben szinte semmi. És csak ez van, a roncsterepen, csak ez a kilenc kép. De nagy festészet, mert óriási újítás: Vojnich másképp.

Mert a korábbi kiállításai illedelmes termekben (például Ernst Múzeum, Millenáris – kerengő) voltak. Most itt a rozsdatelep szétfutó terében közepes nagyságú vásznak – de ember-alakok. Korábbi kiállításain, az óriásvásznakon üres terek látványán szorongtam: például Aluljárón, vagy csak félhomályos (fenyegető) lépcsőn, szürkében tartott végtelenített folyosón (Európa II). Vagyis korábban hiába volt az embermentes, üres tér, a benne evokált atmoszféra fenyegetést sugallt. Most: ember-figuráktól kell félni, bejöttek ide a rozsdanegyedbe megmutatkozni. Absztrakt tér-nélküli lények. De: emberek.

Most értettem meg, hogy miért itt, e lepusztult ipartelepen állított ki a művész. Ez a festői váltás felütése. Emberek ócskavasba idézve. Korábban nem voltak emberalakok kép-anyagként – legalábbis nem domináltak. Most a figurák köré absztrakt tér borul, valahol a végtelenben találkoztak mondjuk a Vívók szürkében című képen (85×105 cm, olaj, vászon) – sisak, tőr, kesztyű és dolgoznak egymáson. Illetve: épp csak állnak egymással szemben: tőrhegynyire sem. De hogy hol, miért, mit – azt neked kell átélned. Ember-lét. Vagyis Vojnich nagyot váltott: embereket mutat – és ehhez a váltáshoz pompás ambience-ot választott ezzel az egykori gyárteleptérrel.

Ezeken a képeken figurákat látsz – de az az érzésem, hogy itt az ember mint veszélyes anyag szerepel. A kiállítás címe: Párbaj – az alakok többször is egymással szemben állnak, vívnak, vagy szumó műfajban birkóznak. És ha jobban megnézed a Vívók című 2013-as képet (144×178 cm, o., v.), láthatod, hogy a tőrök hegyesek, nincs rajtuk „gomb” – itt csak látszatra állnak sportszerű békében a versenyzők, szerintem életre-halálra megy a játék. (By the way: hosszú szoknyában, századfordulós nő-vívók – cseppnyi feminizmustörténet és szürrealizmus.)

Nizsinszkij(1)

Nizsinszkij

Az ember mint veszélyes „anyag” – ilyenek a táncosok is (itt három képen láthatod őket). Őket, akik maguk teszik kockára életüket. A képen: Nizsinszkij (125×170 cm, o. v.) – a legendás táncfenomén, meg Pina Bausch szomorú leheletvékony teste, inkább grafika, de mégis festmény. A tánc – Vojnich felfogásában – ugyanis halálos művészet: gondold csak meg, hányszor hal meg az itt vászonra került harmadik táncos, Dominique Mercy – egy-egy produkciójában? (A kép 2012-ből, 150×119 cm, o., v.) S bár az alakok itt nem táncolnak, Vojnich mégis ezt a halálközeli pillanatot rögzíti áttetszően felvitt festéknyomaival – mert a táncosé ez a kevesek által érzékelt sors – a halállal kokettáló lét –, és nem a tánc erotikus megszállottsága. És Vojnichot ez érdekli. (A képen Dominique Mercy csak ül, szék nélkül, absztrakt térben, „túl jón és rosszon”, kabátban. Haláljelenet.)

Holt tenger2-2015(1)

Holt tenger

Kiemelt helyen – ha van ilyen ebben az ipari térben – a Holt tenger című képe (2015-ből, 90×112 cm, o., v.). Férfi és nő szalmakalapban, hátulról látjuk őket – kettős portré. Előttük – a kép kétharmadán – szürke homály, tán párás vízi táj. Találgathatnám, hogy kik ezek, nem lenne nehéz a megfejtés – nem élek vele. E kettős kvázi portré a kiállítás egyetlen nyugalmas pontja: szürke és sárga ing, együtt vannak, a kalapok „beszélgetnek” – ők: összetartoznak –, vannak. És mindegy, hogy amit néznek, az az igazi Holt-tenger, vagy csak a kép címét asszociálod.

Vivók_2013(1)

Vívók, 2013

Itt lettem figyelmes a képek visszafogott színvilágára – a majdnem szürke dominanciájára, a grafikát közelítő ábrázolásmódra: itt nincsenek színek (Dominique Mercy-n csak valami sárga sálféleség az egyetlen szín). A Vívók szürkében – ahogy a kép címe is mondja: valami kékbe játszó háttérben vadul szürke plasztronokban (kardvívás), sisakban. Feltehetően egy férfi velünk szemben, és egy nő, félig támadóállásban, a nő karján nincs plasztron, így színfolt a kar és a sárgába játszó kesztyű. És hangsúlyos a férfi kezében a kard kosara, ami nikkelsárgán csillan. A szumó birkózók, valamint a Holt-tenger színes – egyébként az alakokon csak nyomokban villan szín (például Pina Bausch rémült feje még szürke-fekete, alig-ruhája kap egy sárgás leheletet). Nizsinszkij szürkében van tartva, talán valami rejtett színezés itatja át keleti ruháját.

A színtelen ember, aki téren kívül létezik. Kemény ítélet – persze csak akkor sejted ezt a diktumot, ha a Holt-tenger című képhez érsz: ott, ha visszafogottan is, de a kalapok és a férfi inge sárgával játszik, szinte az összes többi kép kontrasztjaként: vedd már észre, hogy szürke vagy, szürke térben, elszürkülő lélekkel, szürke világban.

Vojnich Erzsébet: Párbaj

Kiállítás az Artus Stúdióban, Budapest XI., Sztregova utca 7.

A kiállítás megtekinthető 2016. május 3. és. június 2. között.

CÍMKÉK: