A tárgyak más(od)ik élete

Új szerzemények – Vasarely Múzeum, Budapest

Vasarelyt nézni, újra meg újra nézni kell. Üdítő az a friss szellemiség, amivel minden kétdimenziós tárgyat a harmadik dimenzió felé tágít.

A szerző felvételei

Új kiállításokat láthatunk a Vasarely Múzeumban. Victor Vasarely (1906-1997) 1982-ben adományozta műveit a Szépművészeti Múzeumnak, amelyből összeállított kiállítást 1987 óta láthatott a közönség az óbudai Zichy-kastély térre néző szárnyában. Az épület azóta a művész nevét viseli. A közelmúltban száznál is több alkotás került az intézménybe, s megújult az állandó kiállítás is. A régebbi művek más helyre kerültek, a képek máshogy elrendezettek, s a fő műveknek nagyobb rálátást engedélyezett ez a koncepció. Most nagyobb hangsúlyt kaptak azok az alkotások, amelyek a művész szerigráfiai (szitanyomat) munkásságát emelik ki. Vasarely az op arttal nemcsak az akkori kor életérzését vizualizálta az optikai illúziók formarendszerével, de előre vetített valami nagyon fontosat. Akkor még nem sejthettük, hogy nem telik el pár évtized és nemcsak vizuálisan, de nagyot változik a világ, átértelmeződik minden, ami kép, és minden, ami látvány.

Vasarely 1930-ban telepedett le Párizsban és 91 évesen Annet-sur-Marne-ban hunyt el. Világpolgár lett magyar gyökerekkel és francia lelkülettel. Az Osztrák-Magyar Monarchiából indult és multikulturális vizuális nyelvezete felfrissítette mindazt, amit a látványról gondolhatunk. Ő ugyanis Bortnyik Sándor Bauhaus szellemiségű magániskolájában tanult, és ez alapozta meg grafikai tervezői világát. Ez a műfaj végigkísérte egész életét, s a reklám figyelemfelkeltő indulatával fogott táblaképeihez is. Életművében kiemelkedő jelentőségű a sokszorosítás. (Hol volt még akkor az internet!) Korkövetelmény lett az, hogy az egy példányból művészi igénnyel sok legyen. A szerigráfia, a szitatechnika tette ezt lehetővé számára.

„A művészeti alkotás fogalma eddig a kézműves alkotási folyamattal és az »egyedüli példány« mítoszával kapcsolódott össze, mára azonban rekreáció, multiplikáció és expanzió lehetőségével írható közül”- fogalmazta 1955-ben a Sárga manifesztumában. Szándéka volt, hogy ne legyen elitista a művészet, hanem széles társadalmi rétegek jussa legyen. Az ő munkássága a művészetnek a közösségbe való integrálásáról szól. A nagy példányszámú nyomatok készítése, a művészet demokratikussá tétele, Vasarely központi eszméje most itt, az újjárendezett kiállításon kellő hangsúlyt kapott. A közönség előtt kevéssé ismert szürrealista, illetve az 1945 és 1960 közötti időszakban készült fekete/fehér műveket is nagyobb számban láthatunk. Nemcsak a művek, de a hozzájuk készült tanulmányok, a dokumentumok, a magyarázó szövegek is a megértést, a közel kerülést segítik.

Nemcsak az átrendezett állandó kiállítási anyag az újdonság. Láthatjuk azokat a műveket is – száznál több alkotást – amelyekkel a gyűjtemény a közelmúltban gazdagodott. Ezeket egymástól függetlenül, a művész egyik gyűjtője, egykori munkatársa és egy közeli barátja ajánlotta fel a múzeumnak. Az újjárendezett állandó kiállítás mellett a Zichy-kastély földszinti, ideiglenes kiállítóhelyein ebből látunk bemutatót. Robert Zussau (harminc évig volt a művész asszisztense), és a szintén francia Bruno Fabre (személyesen nem ismerte a művészt, de lelkes gyűjtője lett) adományai mellett fia, Jean-Pierre Vasarely (művésznevén Yvaral) képeivel is találkozhat a közönség.