Izgalmas, új tárlatokkal
A járványügyi korlátozások enyhülésével újra megnyitják kapuikat a közgyűjtemények. A Szépművészeti Múzeum május 12-től, a Magyar Nemzeti Galéria pedig május 13-tól lesz újra látogatható a nagyközönség számára.
A Magyar Nemzeti Galéria egy igazán különleges nemzetközi nagykiállítással várja látogatóit, a Vágyott szépség című londoni Tate Britain preraffaelita mesterműveiből válogatott tárlattal, május 13-tól. Az angol művészeti mozgalmat bemutató első nagy magyarországi kiállításon közel száz preraffaelita alkotás látható augusztus 22-ig. A londoni művek mellett a Galériában a művészcsoport magyarországi hatását bemutató kiállítás is látható lesz, Az utópia szépsége címmel.
Emellett május végéig látható a Nemzeti Galériában tavaly októberben megnyílt Sean Scully Átutazó című retrospektív kiállítása is, amelyet a korlátozások miatt csak rövid ideig láthatott a közönség. Szintén májusban, 26-tól látható ugyanitt Gedő Ilka Félig kép, félig fátyol című tárlata is.
A május 13-án nyíló Szépművészeti Múzeum első időszaki kiállítása, a Leonardótól Miróig – 150 éve rajzok és grafikák bűvöletében június 3-án nyílik majd meg. A Szépművészeti két tagintézménye, a Vasarely Múzeum és a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum szintén május 13-án nyitja meg kapuit állandó kiállításaival.
A múzeumokat a vonatkozó kormányrendelet értelmében a 18 éven felüli személyek csak védettségi igazolvánnyal látogathatják, 18 év alattiak pedig védettségi igazolvánnyal rendelkező személy kíséretében. Emellett maszkviselésre és az ajánlott másfél méteres távolság betartására ösztönzik látogatóikat.