Téli Tárlat Fehérváron
Ami fogad: kis(eb) méretű képek, némi visszafogottság, van valami intimitása a felsorakozó műveknek, és mi ezt tudomásul vesszük. És figyelemmel vizsgáljuk, ki-ki (az ismerős csapatban) hogyan reagál a csöpögős-pötyörgős kis futamokra, borulatokra.
Régen hallottam ezt a kifejezést. Pedig az egykori polgári világban szalonképes címke volt. Egy nagyobbfajta kisvárosban is, mint Fehérvár. A Fehérvári Művészek Társasága szépen halad a maga régiesülő, egykori jeleneteket keltő útján, galériájában, a Pelikán Teremben. Persze, ennek is megvan a története. Volt ez az udvari, boltíves, klasszicista épület anyakönyvi hivatal, Püski Könyvesbolt és Galéria, Árgus szerkesztőség, és most már hosszabb ideje a helyi képzőművészek fő bemutatkozó helye. Nem túl nagy, de három földszintes helyiségében számos műtárgy, kép és szobor, kaphat helyet. Ahogy ez úttal is az aktuális tematika valósult meg. Sajnos, hó nincs. Pedig sokan szeretnénk, ha szállingózó hóesésben ballaghatnánk tárlatra, és bezsúfolódhatnánk a gyüldögélő tömegbe. Ám ennek a hótlanságnak is van hangulata, a hideg csípi az arcunkat, a lábunk (időnként) fázik, nem véletlenül álldogálunk valamelyik utcai boros kimérő előtt egy pohár forralt borra. Szeresére van választék, így feltöltekezve mégis könnyebben vándlizunk az eseményre.
Ami fogad: kis(eb) méretű képek, némi visszafogottság, van valami intimitása a felsorakozó műveknek, és mi ezt tudomásul vesszük. És figyelemmel vizsgáljuk, ki-ki (az ismerős csapatban) hogyan reagál a csöpögős-pötyörgős kis futamokra, borulatokra, vagyis a hótlan december ünnepeire. Péter Ágnes megadja az alaphangot: Napnövények címmel. A három, kerek, szokatlanul áttetsző, biológiai forma kinyújtózik a sugárözönben. A továbbiakban egy kis nyári nosztalgia tűnt fel, egy vidám levélféle, mókás levelezőlap, színes motívumokkal: Toszkániai útinapló és Umbriai útinapló, alkotójuk Büki Zsuzsánna. A festőnő egyébként is vonzódik a miniatűr formákhoz, szereti a tájképek motívumait lekicsinyíteni. A felrémlő minták, az apró kavalkádok az emlékezés dinamikáját követik, így válik a felrémlő dirib-darabokból üde, képzeletünket megmozgató vízió. Bárány Terézia is ezen az úton halad, érzéseit főként absztrakt formaelemekkel fejezi ki. A színes háttér előtt különféle költői alakzatok vonulnak el, de inkább lebegnek, hol egy kör, négyzet, vagy egy hétágú menóra. Hencz Teréz hasonló metodikával dolgozik. Nagyon személyes tér című munkáján. Míg Bárány művein síkban jelennek meg a motívumok, addig Hencz lapjain térszerű elképzelések valósulnak meg.
Szemmel látható az alkotók vonzódása a kis, akár miniatűrök felé tájékozódó alakzatokhoz, ahogy Paczona Márta Fellángolás című képén. Érdekessége, hogy a rejtett formák mögött realista testrészek bukkannak elő. Vegyítve a képi kifejezésmódot. Tóth Adrien kis tondóján a Zichy liget csupasz fáinak pontos látványát változtatja spiritiszta jelenéssé. Végvári Bea régóta kísérletezik a fotográfikus elemek festői megoldozásával. Itt is arcok, virágok, oszlopfők kavarognak képein, s a végül megjelenik a szoborangyal, némileg az ünnep hangulatához kapcsolódva. Kiss László marad a kis méretnél, a Szuvenír a P. előtti időkből című képén, misztikus utalást rejtve a formái mögé. Deák Balázs Vuk Tradice című művén egy fotográfikus látványból lesz valaminő spirituális jelenés a plafonra tapadó pohár rengetegből. Klotz Miklós Cím nélkül – i képe igazi fotósbravúr, amikor egy fatörzs ágait változtatja esetleges vizuális kalanddá. Varga Gábor grafikai leporellója kinyílik, lefut a magasból a mélybe, olvasási újgyakorlatot ajánlva a szemlélőnek. Végre feltűnik egy realista kép, kamasz fiú úszik egy feltűnő, kéklő medencében. Szabó Noémi Kezelés előtt és Kezelés után címmel festi meg zavarba ejtően gazdag természeti látványvilágát, amelyben technikai motívumok is megjelennek. A kis figurák, hattyú, maroktelefon, lombos ágak közt megjelenik egy csiga is, amely „énekel”.Pácser László Ég-táj címmel kék alapon húz fehér sávokat a „végtelenbe”. Szentes Ottokár Röpködünk, röpködünk címmel kis tárgyakat, jelenéseket „idéz” fel, amelyek képesek a repülés képzetét felkelteni. Mint kitáguló tér, lépcsősor, magasba emelkedő gúla.
Egy másik képén a nyuszik piros tojásokat visznek a vadászok után, de aztán – biztos, ami biztos – elszelelnek. Szegedi Csaba egy vízparti jelenetet változtat misztikus látvánnyá, amely egy asztal és szék sziluettjén át tárja fel/rejti el a maga naturalista látványát. Bauer István fekete alapon vezeti elénk absztrakt mintázatát, amik origami játékelemekre emlékeztetnek. Pinke Miklós ködös, füstös atmoszférát tár elénk, mintha egy esti napszak rejtőzne a vibráló környezet tárgyi rekvizitumainak halmazát szemlélve. Koppány Attila is leegyszerűsítette a dolgát, szőlőfürtöt, illetve bogyót nagyított fel, színezett ki kellemes, sokjelentésű elemmé. Revák István szintén az absztrakt kifejezésmód mellett döntött, A fények a régi épület falán igazán több, játékos, pazar színekben játszó festői elem elővezetésére ad alkalmat.
Plasztikákat is láttunk a kollekcióban. Vári Kovács Ágnes porcelánpoharakra varázsolta miniatűr, meseszerű figuráit, az egyiken pompás angyalkák tűnnek elő, ünnepi, karácsonyi repülést végezve. Haraszti Zsolt kis házra emlékeztető, alkalmi építménye kissé japános hangulatot kelt, Miklós János tondó alakú kerámiája/paradicsomkertje központjában az első, bibliai emberpár látszik, a Tudás fája alatt, a csábító kígyóval. Némi nosztalgiát keltve az egykori idill után. Revák Katalin három kismedvéje is jól illik a tárlat hangulatába. Szabó Anikó őszi erdőt idéz szőnyegdarabkájával, amelyen – nem lehet eldönteni – makkcsomag vagy nyuszi ürülék adja tudtunkra némi átváltozásra érett naturalizmusát.
A Téli tárlat megbirkózott a hótlansággal, kedves, szerethető, absztrakt formákkal telítette a festővásznat, motívumaival barátságos, hívogató gesztusokat keltve. Talán erre a télre eleget.