Trombitás Tamás megnyitója
Szüts Miklós: Most boldog vagyok
Tisztelt Megjelentek!
Ez egy bizonyos értelemben rendhagyó kiállítás, két híres, szeretett művész kiállítása olyan helyen, amihez nem szokhattunk hozzá. ennek megfelelően rendhagyóan szólnék én is néhány szót, helyszínről.
Először is a Káli-medencéről. Nem is annyira a természeti szépségéről, hanem a kultúrához való viszonyáról. A hatvanas években Jancsó Miklós forgatott itt ikonikus filmeket. Felkeltette kollégái figyelmét, akik szépen fokozatosan megjelentek a környéken. A film, a színház emberei elkezdték benépesíteni a kiüresedő falvakat. Volt, aki ide költözött volt, aki itt regenerálódott, de mindenképpen elkezdődött valamilyen folyamat. Azután érkeztek az ipar és főleg a képzőművészek és így tovább…. Operaénekestől esztétáig, filozófusig.
Szüts Miklós: De Profundis
Volt olyan idő, amikor egy nagy berlini kortárs kiállításra 2 kamionnal szállították a műveket Berlinbe. Az egyik Budapesten vette fel a kiállítási tárgyakat, a másik a Káli-medencében.
Ki kell mondani lassan egy értelmiségi, művészeti központ lett, minden intézményi háttér nélkül, ennek minden pozitív és negatív hatásaival együtt. Közben szépen lassan kialakult a Káli-medencét kedvelők köre. Divatos szóval „Brand” lett a Káli-medencéből. Ebben az utóbbi években bizonyos törés történt. Már nem annyira az értelmiségi lét, hanem elsősorban a vélt anyagi haszonszerzés lett a fő motiváció az ideérkezésre. Ez egy veszélyes folyamat, mert pont azt teheti tönkre, ami a lényege a helynek. Ebbe a kicsit szomorkás képbe robban be ez a kiállítás, idézve a legszebb Káli pillanatokat, sőt emeli a tétet is.
Ezért külön köszönet a hely tulajdonosának, Koller Katinak, aki évek óta erősíti az előbb említett káliságot elképzeléseivel és a megvalósított projektjeivel. Elég a Káli Art Innre gondolni, de a Magazin is ilyen hely lett az érdekes beszélgetéseivel, találkozásaival.
Most egy szintet lépett. Olyan kiállítást hozott ide, amelyik bármelyik rangos kiállítótermünk dicsőségére vált volna.
Köszönet érte.
Most akkor néhány szó, magáról a kiállításról. Sokkal jobb lenne (és nekem is sokkal könnyebb dolgom lenne), ha most mellettem nem csak Erzsébet, hanem Miklós is itt állna. De az élet ilyen. Néha meg is halunk, de nem tűnünk el. Az, amit csináltunk, tovább él helyettünk, különösen igaz ez akkor, ha bár alapvetően egyéni munka a festés, de ők ketten az évek során egy új minőségben is remekeltek. Külön külön is szerethető, érthető, nagyra értékelhető az a festői munka, amit az elvégeztek, de közben lépésről lépésre kialakult majd megerősödött a művészpáros képe. Ezt igazolja az egyre sűrűsödő közös kiállításaik ténye is.
Vojnich Erzsébet: Vívók szürkében
EZ nem egy forradalmi új képződmény, ez egy nagyon jó állapot. Akik egy kicsit járatosak a XX sz művészet történetében — és ahogy itt látom mindenki az — könnyen felidézhetünk néhány művészpárost. Elsősorban Sonia és Rober t Delanuay (ők még is nevesítették a közös tevékenységüket egy szakaszát — Orfizmus néven), de más – más indíttatásból művész páros Ulaj és Marina Abramovic, vagy Annee & Patrick Poirier, Gilbert és George Jelen esetben nem a közös alkotás, hanem az együtt való megjelenés hoz új minőséget.
Szűts Miklós képein felerősödött egy drámaibb hang, Míg Vojnich Erzsébetnél továbbra is kérdések festői felvetése a lényeg. Honnan?
Hová? Miért? Mindannyiunknak van elképzelése a képekről, de most itt vagyunk és azt figyeljük, hogy miként működnek együtt.
Nekem, mára és itt, ők ketten az EGY.
Mindkettőjük művészete nagyon jól dokumentált. A honlapjaikról nagyon sok minden kiderül. Láthatók évekre bontva a képek, olvashatók remek szerzők nagyszerű szövegei.
De, beleolvasva a szövegekbe, azért megdöbbentem. Nem az összesség igényével, néhány visszatérő jelző:
Szomorú kép, csendes, boldogtalan, pusztulás, nem líra, nem transzcendens, magukba forduló.
Valahogy a mostani — Miklós által hagyott űr szomorúságán kívül — a képek nem szomorúak. A képek, az egész kiállítás nem szomorú, hanem ELGONDOLKODTATÓ.
Vojnich Erzsébet: Nizsinszkij
Persze, ha a kritika nem az aktuális jelenre adott választ kéri számon, illetve erőlteti, akkor a művészetek lényege az élet alapvető kérdéseire adott valamilyen reflexió.
Na, ebből van itt bőven.
Kérem, ezt élvezzék és ne szomorkodjunk, örüljünk, hogy részese lehetünk.
Ezzel a gondolattal nyitom a kiállítást.
Köszönöm.
A szerző: Trombitás Tamás, festő, acélszobrász, valamint a méltán híres köveskáli Mi a kő étterem tulajdonosa, vezetője
