Sugár Gyula festőművész (1924–1991) feltámasztása

|

Kétszáznyolcvanhárom műtárgy a honlapon

Váli Dezső (Deske) egy óriást fedezett fel, egykori mesterét kutatta fel, s csinált szürreális alkotásainak egy virtuális múzeumot: kis csoda a magyar felejtéskultúra ellenében.

2017.10.-ben fotózott műtermi hagyaték

Váli Dezső 21. századi múzeumot kreált egykori mesterének – virtuálisan, azaz digitálisan élvezhető az hommage az elfelejtett festőnek, egy ideig Deske mesterének, Sugár Gyulának. Ismerem Deske hihetetlen szorgalmát, de nem hittem volna, hogy két hónap alatt felkutatja az ismert képek mellé a lappangókat, a műtermi hagyaték darabjait, végigfotózza őket, katalogizálja – az eredmény: fantasztikus életmű, amit a kegyetlen utókor zárójelbe tett. Fenét zárójelbe: szimplán elfelejtette. Deske egy komplett honlapot csinált – életrajzzal, műfajok szétszálazásával, fotókkal, szobrokkal, írásokkal. És persze a képek pontos adatolásával. Csak szólok, hogy kétszáznyolcvanhárom műtárgy került erre a honlapra. (sugargyula.hu; ezen belül Mítoszok – démonok alfejezet. Itt mindent megtalálsz, ha keresel. Isten az apám, hogy megéri!)

Szamaritánus

Sugár nem illett a szocreálba, meg tán magának való művész volt. Nem keresett társaságot, pár emberrel volt jóban, depresszió gyötörhette. (A vég: öngyilok…) Ám a ’70-es évek szürrealista képei döbbenetes hatással ragadtak meg: ilyen képeket – abban az időben – sorozatban kreálni: unikális teljesítmény. Csak példákat tudok most idézni a Váli által feltárt teljes életműből. De itt van például a világ-sorozat (1970–1985) és belőle a Szamaritánus című (1979, olaj, farost, 43×45 cm; SU048) képe. A fekvő-ülő alak és a felette kékben nézelődő fej – betű-mintázattal cifrázva: markáns átmenet a figuratívból a szürreálisba, illetve a kettő ötvözetébe. Komoly, rangos művész, és ment a nagy magyar felejtésbe.

Thália

De itt van egy másik, színházi emléktöredékként: Thália (1974, olaj, farost, 60×80 cm; SU221). Mondanám, Vajda Lajos grafikai öröksége villan elő nekem, de a témavariáció, a színek szolid tobzódása egy életművön csiszolódott látásmódról árulkodik. S végül mikor már azt gondolta, azt csinál, amit akar (szeret), a Váli által felkutatott, fotózott műtermi hagyatékból egy fantasztikus darab: 2017.10.-ben fotózott műtermi hagyaték (olaj, farost, 35×60 cm; SU163). Itt aztán minden van: világító fej, méhlepény, pocakos minifigura – Bosch-fazonú szintézis. Mese? Lehet. Azt írja Deske, hogy Mándy Iván szerette, írt is a képeiről – hát persze: azonos világ. Amiben a figurák maguktól válnak szürreálissá. (A képek melletti SU számok Deske katalógusszámait jelölik, könnyebb rátalálni a műre.)

Tengerszem

Amiért hirtelen jött örömmel beleszerettem, az a magyar felejtéskultúra, vagy hogy nevezzem: egy ekkora művészt csak úgy lehagyni, kifelejteni a panteonból és egyáltalán… Igaz, Sugár nehéz pasas volt, visszahúzódott, nem törődött a képei sorsával. De akkor is. (Kieselbachnál van pár képe, szerencsére… Ott tudják, ki volt.)

sugargyula.hu

CÍMKÉK: