Az amatőrségből a szakmai elmélyülés felé

|

Réti Tamás képeiről

Amit eddig elért, nem kevés. De a kezdeti nehézségeken túl várja őt az igazi, elmélyült szenvedély, amivel a vonal és folt csábítja. A színek vonzó, káprázatos transzparenciája.

A kortárs képzőművészet sokféle forrásból nyeri az utánpótlást. Megvannak a profi művészképző intézmények, de mindig akadnak kivételes esetek, amikor a belépés a hivatásos körbe, más úton-módon történik. A felvételi rendszer az amatőrségből indult pályákat sem utasítja el, ha megvan a szükséges teljesítmény. Vannak zsűri-kiállítások, melyek a jelentkezőt minősítik, hogy megérett-e a MAOE-tagságra? Lásd a folyamatot,  legutóbb a szentendrei Vajda Lajos Stúdiót, amelynek tagjai egy hosszabb-rövidebb problematikus időszak után ma a szakmai kiválóságai közé számítanak. Kétségtelen, ez a „feláramlás” sohasem tervezhető, a tehetségek felbukkanása nem kiszámítható. S bizony alkalmasint meg kell küzdeni az elfogadtatásért. Ez azért jutott eszembe, mert nemrég egy nem fiatal, inkább idősebb alkotóra figyeltem fel, aki szép sikereket ért  el kiállításaival, és olykor jó nevű művészettörténészek vagy művészeti írók vállalták megnyitóit.

Ebben a megmutatkozásban sokat segítettek neki a budapesti könyvtárak, például a Szabó Ervin hálózat intézményei, legutóbb a Karinthy könyvtár adott lehetőséget bemutatkozásra, amelyet Basics Beatrix művészettörténész nyitott meg. Nos, áruljuk el: Réti Tamásról van szó, aki egy tisztes közgazdasági pályát futott be, s ennek végén kezdett nyúlni a művészeti eszközök felé. Hogy elképzeléseit művekké változtassa. Ám ezt nem csak a szokványos módon tette. Nem csak papírra dolgozott, persze járva a tanulmányok megszokott köreit, a legkülönbözőbb vonal és folt kísérletekkel próbálkozva. Nem, ő mobil telefonjaira is alkotta képeit, festményeket, grafikákat, ami nem tekinthető egy szokványos indulásnak.

Mi kell ahhoz, hogy köznapi gépeink üvegén elmenthető rajzok, festmények jelenjenek meg? Kell egy program, és kell a kézügyesség, amely ennek segítségével a vonal és folt különös kalandjait varázsolja a szemünk elé. Mert Réti képes játékos vonalakkal figurákat, tájképeket elénk idézni, például van egy Optimista című képe, amely a tusra emlékeztető foltokból formázza meg a maga tetszetős, kifejező alakját. Egyébként nem egy bezárkózós fajta. Bizonyítja ezt a neten látható több száz alkotásból álló galériája. Eredeti látványokkal szembesülünk e képek közt tallózva. De kíváncsiak is vagyunk, honnan merítette az induláshoz (szükséges) az inspirációkat. Kik hatottak rá? Ő maga Modiglianit, Kohánt és Koszta Józsefet említi, nekem pedig első impresszióként Sváby Lajos képei jelennek meg szemei előtt. A káprázatos színvilág festményein egy valódi koloristát rejt, aki képes bármilyen képein alkalmazott színkavalkádját hitelesíteni.

Mert a festmények mellett bőven találunk különböző technikájú grafikákat is. Ceruzafirkákból összeálló fái épp úgy megkapóak, fekete foltokból, tónusokból összeálló, mozgalmas kompozíciói. A virító színvilág emlékeztet Sváby rikító, éles találataira, talán nem olyan zsúfoltak a képei, de a dekorativitás, a stilizálás, a groteszk képi látás nagy mértékben jellemző a megnyilatkozásaira. A mobil képek mellett találkozunk digitális művekkel, de a szorgos tanulmányok sem maradnak el, amelyek a szakmai biztonságot növelik. Első látásra figurális művésznek gondolnánk, de bőven akadnak a kollekcióban absztrakt megoldások is, káprázatos színdinamikával. Úgy látom, még nem kötelezte el magát tematikailag, nagy hangsúlyt kapnak az utazásaiból kapott élmények, fürdőhelyekről, strandokról, városi látképekről. De karakterekkel is próbálkozik: party utáni fáradt női utazóval a metrón, aki egy jellegzetesen mai figura, nő, afféle sísapkával, egymásnak forduló lábfejekkel, de a farmerjének térde „előírásosan” rongyos. Máskor  különleges, emlékutazásokra  utazásokra is vállalkozik, mint az 50-es éveket idéző képen, ahol anyja tolja a babakocsit, gondolható a kis Rétivel, a háttérben pedig plakáton egy Rákosi-fej virít.

Apja képét is megfesti, érzékenyen, szeretettel. Úgy látom, keresi magát, csapong témáival, mintha próbát tenne a legkülönbözőbb kihívások között. Üvegeket fest, edényeket, találunk klasszikus csendéleteket is. A tárgyiasságban is „edzi” magát. Vegetáriánus zöldséges tálat kínál, szívesen tallózik a konyhai, változatos formai kihívásokat kínáló edényzete között. A fantázia jelenektől sem riad vissza, mint a Nő ballonokkal című képen, amelyen egy zavarodott hölgy küzd az elszabaduló nagy, kéklő gömbőcökkel. Nem idegen tőle a magyar tájak világa, a Körös parti jelenések, a folyó hömpölygése, vagy a badacsonyi tájképek barátságos környezte. Cseppet sem ijesztő madárijesztőket is fest a mezőn, vagy az utazást Modiglianival. A festői öntudat is munkál benne: több önarcképet készít, mindegyikről a határozottság, az elszánás látszik

Összegzésül elmondható: nem tud betelni a kínálkozó látványokkal. Habzsolja az őt provokáló képi ingereket. Szemmel láthatóan nem riad vissza a (látszólag) nehéz, legkülönbözőbb  technikai megoldásoktól sem. A reagáló készségét remekül érzékeltetik a telefonképek. Talentuma határait kutatja, szinte kevés fenntartással. Sokféle csábítás hívja, talán le kéne higgadnia. És felületi birtokbavétel helyett elmélyültebb ábrázolásra törekedni. Amit eddig elért, nem kevés. De a kezdeti nehézségeken túl várja őt az igazi, elmélyült szenvedély, amivel a vonal és folt csábítja. A színek vonzó, káprázatos  transzparenciája.

CÍMKÉK: