Moran Haynal képeihez
Ritka az a csoda, az az élmény, amikor a látvány szépségének ereje, őszintesége képes megrendíteni. Moran Haynal képei ilyenek. Életútja, ahogy életének helyszínei is történelmükben és kultúrájukban különbözők.
Moran Haynal
Örök visszatérés. Ez motoszkál bennem Kornel Moran képei láttán. A világ örökkévalóan ismétli önmagát, „körforgás, amely önmagát végtelenül sokszor megismételte, és játszmáját in infinitum játssza.” „ebben az egyes emberre is az örökkévalóság terhe nehezül. „Ezt az életet, amelyet most élsz és amelyet éltél, még egyszer és még számtalanszor újra kell élned; és nem lesz benne semmi új, hanem minden fájdalomnak, kéjnek, minden gondolatnak és sóhajnak, életed minden kimondhatatlanul apró és nagy eseményének ugyanúgy kell visszatérnie hozzád, ugyanabban a sorrendben és egymásutániságban – pontosan ugyanennek a póknak kell visszajönnie és holdfénynek a fák között, pontosan ugyanennek a pillanatnak és nekem magamnak. A lét örök homokóráját újra meg újra megfordítják, és téged vele együtt”, ez a „leghatalmasabb teher”. (Nietzsche)
Utak vannak, helyszínek, a sohasem a van az igazi, a keresés, a rátalálás és az elvesztés, a veszteség fájdalmával. Botorkálunk, míg a művész formába, színbe, hangulatba önt. A XX. század első felének vizuális narratívái hitelesen közvetítették ezt. Aztán az utolsó évtizedek, a feldolgozatlan traumák sokaságával – Hitler, Sztálin, majd a fallal és ideológiákkal kettéosztott világ – már nem mindenki akart és akar szembesülni. Arra a kérdésre kell válaszolnunk, amelyet a sorsunk tesz fel. Ezért olyan kevés a hiteles művész is, mert félnek a szembenézéstől.
Ritka az a csoda, az az élmény, amikor a látvány szépségének ereje, őszintesége képes megrendíteni. Moran Haynal ilyen képei ilyenek. Életútja, ahogy életének helyszínei is történelmükben és kultúrájukban különbözők.
Moran Haynal Vita
Számára a művészet aprócska korában az egy vízfestékezett celofánlappal kezdődött, amit rajzpapírra lehetett nyomtatni, s amiből gyönyörű tájkép kerekedett. Ez biztatást adott, s utána még a linóleumpadló-tekercsből is képek születtek. Az otthon is megtalált művészeti albumok inspirálóan hatottak. A gimnáziumban már szürrealista rajzokat készített, megragadta a gondolat szabadsága, az, hogy össze nem tartozó dolgokból új valóság épülhet. Cél lett a művészet, mint foglalkozás. Szerencsés dolog volt, hogy az apát munkája Bécshez kötötte, s őt a budapesti középiskola után felvették ide a képzőművészeti főiskolára. Fantáziáját az Akadémián értékelték, de elvárták, hogy megtanuljon rajzolni. Először szobor, majd élő modell után gyakorolt. Portréi olyan jóra sikerültek, hogy második évfolyamosként önálló kiállítása lett, s az összes osztrák lap írt róla. A kiállításmegnyitót Adolf Frohner neves művész vállalta. Az írta róla: „Haynal vonalakat használ, amik a természetben nincsenek, a vonalat, ezt a legabsztraktabb kifejezési eszközt használja fel a legkonkrétabb és legérzékibb cél érdekében”. Bécs inspirálta. Itt, a XX. Század Múzeumában eredetiben láthatta az otthon csak könyvekből, fekete-fehéren, bélyegképként megjelent műveket. Klimt – ilyen polgári, dekadens szemlélettel ugye nem foglalkozott a keleti tábor – nemcsak hogy elbűvölte, hanem maradandóan hatott is rá. Hozzá csatlakozott már Mucha, Beardsley és a kevéssé ismert Coles Phillips, a „kihagyások mestere” hatása, s sok mindenki más, köztük az egyik legnagyobb inspiráció Robert Rauschenberg.
Moranרחב
Amikor végzett, akkor egy igen jó nevű bécsi galéria szerette volna, ha kint marad, de ezt a szülei miatt nem tehette: „a diplomata fia nem disszidálhat”. Hazajött, s itthon tizennégy évig kellett várnia az első önálló kiállításra. Amikor Adolf Frohnert kinevezték a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára tanárnak, meghívta tanársegédnek, de ezt a hazai hatóságok nem engedélyezték. Moran Haynal művészeti világa a hazaitól nagyban elütő. Itt egy másféle iskola volt, s másféle csoportosulások alakultak. Ő különbözött. De nemcsak képzőművészetében. A nyolcvanas évekig a zsidóság maga titkolta vallását. A rabbiknak is csak nyomtatott betűkkel volt szabad írniuk (a kézírás cionizmusnak minősült). Amit Haynal a zsidóságról tudott, azt a nagymama tanította titokban. Csak amikor már enyhébb szelek fújdogáltak, akkor vethette rá magát a tanulásra, a nyelvre, s az ehhez kapcsolatos grafikai világra. Ha a honi képzőművészeti élet nem is fogadta tárt karokkal, a hitközségtől megbízatásokat kapott. Művészi munka volt – eredetije az Auschwitzi Múzeumban –, amely a Kritika című folyóirat címlapján (1990. 4. sz.) is megjelent. Ezek a megbízatások is segítették, hogy a kalligráfia – amelyhez mindig is vonzódott –, ekkorra már kiforrott művészeti kifejezőrendszerré vált. (Érdekesség, hogy a főiskolán annyira utálta a kalligráfia tantárgyat, hogy a feladatokat édesapja írta meg). A kezdeti rajzolt amuletteket egyre többször gazdagították a képekbe írt szövegek. Először a betűk klasszikus formáit használta, aztán egyre felszabadultabban a felismerhetőség határáig szabadon. Ez ahhoz vezetett, hogy egy teljesen új stílust alakított ki, mindvégig megőrizve az idézett szövegek olvashatóságát. Újabb inspirációt adott, sőt egy új világ kapuját nyitotta meg, amikor megtudta, hogy a kora-középkorban a zsidó írnokok megirigyelve a csoda-szép kódexírók munkáját, s megkerülték a képalkotási tilalmat: a rajz vonalai helyett írott sorokat tettek a képbe, így vált az teljessé. Így született meg egy újabb képsorozat, az „írott képek”, ahol a Biblia különböző hősei szerepelnek úgy, hogy hajukba-ruhájukba az odavaló könyv teljes szövege szerepel.
A Kritika címlapja, 1990
Az itthoni körülmények azt motiválták, hogy keressen otthonosabb hazát. A ’90-es évek Izraelje – az Öböl-háború ellenére – sikereket hozott. A nagy méretű fekete-fehér rajzok sorozat (amelyekből Pesten a Dorottya Galériában volt kiállítása) színes álmok, és az ezt követő feleségi biztatás hatására felváltották a színes munkák. Az első tel-avivi önálló kiállítása annyira sikeres volt, hogy az összes képet megvették. A galériába egy teherautóval vitte a képeket, ami pedig maradt, az a személyautó hátsó ülésén elfért.
Moran Haynal
Benjamin Stein író (regénye, A vászon, Napvilág Kiadó 2013, magyarul is megjelent) – kiállítási katalógusának előszavában ezt írta. „Aki Moran Haynal ragyogó színorgiáit csak felületesen nézi meg, az könnyen úgy járhat, mint Woody Allen – részt vettem egy gyorsolvasó kurzuson, elolvastam a Háború és békét. Oroszországban játszódik”. Haynal képei asszociációs terek robbanásig megtöltve szimbólumokkal, részben szembeötlően, részben elrejtve… A kulcs, amivel ez a képi világ ajtaja megnyitható, sokszor újabb titkokat hoz magával, kabbalisztikus amulettek, vagy kalligrafikusan megformált idézetek a Bibliából, körbevéve női portrékkal, szecessziós vagy pop elemekkel. Nehéz eldönteni, hogy a szemérmetlenül, vagy egyáltalán nem felöltözött modellek misztikus környezetben vannak-e, vagy belőlük emelkednek ki, általuk élnek és lebegnek, vagy a művész a misztikus dimenziót az érzéki nőiességbe helyezi. Így a misztikum és női szépség kombinációja egy óda az örökkévalóhoz, egy köszönet a természet szépségéért”. (Moran Steinnel olyan jó kapcsolatba került a későbbiekben, hogy egyik regényének főhősét róla mintázta.)
Moran Haynal képe
Az izraeli művészeti életbe kerülve bebizonyosodott, hogy Moran olyan szakmai és művészi minőségben alkot, hogy két grafikai irodának is dolgozhat kalligráfusként. Igazán nagy megbízatás a Pesszachi Hagada megírása és illusztrálása volt. Ebben a munkában nem a szokásos kosztümös figurákat rajzolta az egyiptomi kivonulás idejéből, hanem minden rajzban megkereste azokat a motívumokat, amelyek révén a történetek a mai élettel összekapcsolhatók. Így belekerült többek között Samuel Beckett és Allen Ginsberg is (ezt az író emlékét ápoló amerikai társaság elismeréssel fogadta).
Moran Haynal képe
A második intifada az ő életébe is beleszólt. Az egyik rendszeres megbízó meghalt, a másik tönkrement. Továbblépésként a tanulást választotta. Beth E-ben (ez a tradicionális írás központja, ahol Mezuzákat, Tóra-tekercseket írnak, tanítanak) megtanították lúdtollat faragni (napokig nem volt szabad mást csinálni, csak vízszintes vonalakat húzni), s preparált állati bőrre írni. Három év után kapott engedélyt az önálló munkára. Itt minden betűre szigorú szabályok vonatkoznak, amitől nem szabad eltérni. Ez ugyan nagyon szép munka, és továbbfejlesztette precizitását, de mindig ugyanúgy ugyanazt csinálni, az nem igazán Moran esete. Szerencsére, az egyik grafikai stúdió újraéledt, s jöttek a megbízások az oklevelekre, egyéni kötésű könyvborítókra. Egyre inkább becsülték különleges kísérleteit, varázslatos hangulatú képeit.
Moran Haynal Judith
Az élet mindenféle szándékot felülír. Felesége, akivel két tizenéves lányukkal 1990-ben kitelepültek Izraelbe, meghalt, a lányok férjhez mentek, kirepültek. Véletlenszerűn, a világhálóról előkerült egy gimnazista osztálytárs, akivel akkoriban együtt jártak. Ő még a szocialista időkben telepedett le Münchenben. Negyven évig nem hallottak egymásról, de a telefonok után látogatás jött, majd a döntés, hogy összeházasodnak.
Címlapon
Újra kellett kezdeni az életet, már ismert nyelvi környezetben, Németországban.
Nemcsak társra, otthonra is talált itt, s képeit egyre többen ismerhetik. Festményeit, rajzait, kalligráfiáit és kereskedelmi grafikáit a világ számos egyéni és csoportos kiállításán mutatták be. Tagja lett magyar, a bécsi és az izraeli művészegyesületeknek.
Alternativ Art Gallery
Egyéni kiállítása volt Bécsben, Budapesten, New Yorkban. Tel Avivban, Párizsban, Berlinben, Dachauban (a kiállítási meghívón neve héberül is szerepelt), Charentonban, Münchenben. Alkotásai megtalálhatók a Musée National d’ Hanoi (Vietnam), az Auschwitz Múzeum, az Izraeli Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében, s több magángyűjteményben.
