Melkovics Tamás: Chance of Waves – Hullámok esélye
A lipótvárosi Einspach Fine Art & Photography kortárs művészeti galéria legutóbbi kamarakiállítása a kortárs képzőművészet egyik népszerű ágát, a biomorf (vagy biomorfológiai) művészetet mutatja be.
Fotók: Biró Dávid
Melkovics Tamás Chance of Waves – Hullámok esélye című, három alkotói év munkáját összefoglaló egyéni tárlatát olyan moduláris plasztikák, formahalmazok és grafikák jelentik, melyek egyaránt az energia hullámok általi anyaggá szervülését vizsgálják.
A multidiszciplináris bioképzőművészet gyakorlatilag a tudomány, a technológia és a társadalom (társadalmi jelenségek, kérdések) ötvözete. A bioképzőművészet (avagy bioart) „testvérterülete” a biomimikri, más néven a bioinspirált tervezés, a különbség csupán annyiban rejlik, hogy amíg a bioartban „érdekeltek” ténylegesen a természetet használják médiumként, addig a biomimikri művelői csupán ihletődnek a természet által, illetve gyakorlatilag azokat modellezik le munkáikban. A biomimikri egyik szubzsánerét jelentő biomorf művészetet leginkább talán még mindig olyan a természet mintáit „leképező”, a metaforikus építészet különféle alfajaiba (is) sorolható csodákkal azonosítják, mint Antoni Gaudí egymásba fonódó naturális elemeket is tartalmazó Sagrada Famíliája, a New York-i zoomorf stílusú madárforma, vagyis a TWA Flight Center, az Újdelhiben található lótusztemplom, vagy a Sydney-i Operaház.
Érdemes azonban a Hullámok esélyét megnyitó Miklósvölgyi Zsolt nyomán a MoMA alapítójának, Alfred H. Barr, Jr-nak a művészet „genealógiáját” követő ábrát tanulmányoznunk, hogy a biomorfra, a biomorf absztrakcióra organikusságként, vagyis a geometrikus formavilág ellentéteként tekinthessünk. A biomorf absztrakció hagyományának egyik jeles nemzetközi képviselője Neri Oxman művész és egykori professzor, az „anyagökológia” kifejezés megalkotója, akinek alkotásai a természetben fellelhető anyagokból és formákból építkeznek, azokat ötvözve és harmóniába hozva a legújabb technológiákkal. Ezen művészet- és eredetfelfogások tükrében szemlélve különösen izgalmasnak bizonyul az egyébiránt szintén az anyag és forma találkozásának lehetőségét kutató, a létező legrégebbitől a lehető legmodernebb anyagmegmunkálási technológiákat felsorakoztató Hullámok esélye.
A 2014-ben Einspach Gábor és Kieselbach Tamás által alapított Art+Text Budapest egyik „utódintézményeként” működő Einspach Fine Art & Photography terében nincs kiindulópontja a hullámoknak, azok térbeli jelenléte az újra és újra előforduló megismételhetetlenséget szimbolizálja. A Hullámok esélyében az experimentális eszköztárral rendelkező, 2018-ban, 2020-ban és 2021-ben egyaránt Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíjas művész, Melkovics Tamás tesz kísérletet arra fegyelmezett módon modernista interpretációjában, hogy különféle hullám-burjánzásokba sűrítse a világmindenség ciklikusságát, illetve azt a fajta antropomorfizáló emberi-művészi igényt és tendenciát, amely tekintettel kíván lenni az adott matériára, a természet és az emberformálta esztétika határmezsgyéjét a folyamatosan változó világra applikálva. Melkovics egyébként 2012-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán, Farkas Ádám osztályában. Ars poeticája a játékra, jelen esetben valamelyest egy felnőtt által játszott „építőkockásdira”, valamint a szabad gondolkodásmódra épül, melynek jegyében 2017-ben egyéni kiállítása nyílt a Parthenón-fríz Teremben, 2019-ben a Várfok Galéria Project Roomban, alkotásait magán- és közgyűjtemények (így például a Ferenczy Múzeumi Centrum, a Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, a dunaújvárosi ICA-D Kortárs Művészeti Intézet, a székesfehérvári Csók István Képtár) őrzik, illetve számos csoportos kiállításon voltak láthatóak a művei, többek között Budapesten, Szentendrén, Gödöllőn, Székesfehérváron, Dunaújvárosban, Pécsett és edinburghi Sculpture Court Edinburgh College Of Art-ban.
A szabad, részint mégis „panelekből álló”, reduktív gondolkodásmód vizuális leképeződése Melkovicsnál olyan, mintha zenei modulokkal dolgozna a térben. Az Einspach nagyobb termében látható ezüstszínű Alloy Series Free, Composition 2. alumíniumöntvény, a matt bronzos Először térben, RX4 széria, kompozíció 1. öntöttacél modulcsoportosulás, valamint a nevében árulkodó, az antropomorfizálás inhumánusságát tematizáló ANDRO kézzel faragott mészkőmodul-kompozíciója ugyanazon hullámtematikát járja körül. A különféle anyagmegmunkálási technológiával készült alkotásokat szemlélőkben fölmerülhet, hogy valójában miben is rejlik a sokat emlegetett anyag, matéria stb. tisztelete. A tisztelet egyenlő lehet a kíváncsisággal, hogy mi is lesz az anyagból, ha maga alá gyűri azt az emberi-művészi akarat? Formába kényszerítve ugyanolyan marad-e az anyag szerkezete, mint előtte? Tényleg nem vész el, csak átalakul? S vajon akkor lenne igazi/valós ez a fajta tisztelet, ha a művész hozzá sem nyúlna, el sem mozdítaná az anyagot a helyéről?
Ehhez hasonló kérdések mentén találkozunk a kiállítás középpontjába helyezett öntött acél „amforájával”, a bőségszaruként megjelenő, különféle hullámos és hullámkeltésre alkalmas objektet tartalmazó Konténerfejjel. E nagyméretű fejforma kicsinyített ellenpontja a bejárattal majdnem szemben található, mészkőből és alumíniumból készített LUE, melynek mozaikszó-jellegű címe az angolban meglepően szerteágazó jelentéssel bír, rövidíthet olyasmit, mint Life, the Universe and Everything (élet, az univerzum és minden), vagy Living Unit Equivalent (tehát az a tipikus vízmennyiség-áramlás, amely egy szintén tipikus alnegyedben elhelyezkedő egycsaládos lakóház fogyasztása és kibocsátása lenne) – ha csak a hullámok lebegnek a szemünk előtt, akkor a megoldás inkább az utóbbi.
A tárlaton a szobrok és objektek mellett egyébként Melkovics nagyméretű, ágas-bogas hullám-grafikái is láthatók, ezek közül kettő az egymás inverzeként is értelmezhető Lehűlés és Felmelegedés, melyek részben az entrópia azon kellemetlen velejáróját mutatják be, hogy egy bizonyos mennyiségű munka minden spontán folyamatnál kárba vész és hővé lesz. E két grafika mindemellett szépen reflektál a Hullámok esélyében bemutatott anyagok örvénylő fluiditására, az alkotások helyenként az elsősorban a vízzel asszociált hullám-jelenségnek megfelelően vizesnek ható, csepkő-, korall-, vagy éppen felnagyított penészgomba-alakú felületeire. No meg persze aktuálisan arra is, hogy kint éppen tombolt a kánikula, az Einspachban meg kellemes a hűvös – nem csupán emiatt, de érdemes volt megtekinteni a június 20-én megnyitott kiállítást, mely július 19-ig volt látható.
