Maurer Dóra grafikai munkássága 1955‒1980
Ez a kiállítás arról is szól, hogy a médium – a mélynyomás – gazdag filozófiai tartalom hordozója lehet. Maurer kezdi el a rézkarcot kísérleti médiumként használni.
Legtöbbször nem tudjuk megnevezni azt, aki új nézőponthoz, másféle világlátáshoz juttat bennünket. Maurer Dóra az 1970-es évektől a magyar képzőművészeti élet egyik legmeghatározóbb alakja. Műveit London, Párizs és New York legjelentősebb múzeumaiban mutatták már be, s őrzi, többek között az Albertina és a Sammlung der Stadt Wien, a Forum Konkreter Kunst (Erfurt), a Kunsthalle (Nürnberg), a Kupferstichkabinet (Drezda), a Museum Bradford (Nagy-Britannia), a Neue Nationalgalerie (Berlin). Most is alakuló életműve a mindig újat kereső és találó alkotó személyiségé. Több műfajban dolgozik, készít festményt, grafikát, fotót, filmet, kollázst, installációt. Majd öt évtizede szervezője alkotótársai kreativitási gyakorlatainak és megmutatkozásainak (InDiGo csoport), az utóbbi években pedig a Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület kiállításainak.
Maurer Dóra grafikai munkáit fellelő, ritkán, vagy soha ki nem állított alkotásokat is bemutató tárlatot láthatunk a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay Termében. Ez különleges nézőpontból, a sokszorosított grafikák felől közelít a gazdag életműhöz. A bemutatott közel száz mű többsége a művésznőtől érkezett, s több közgyűjteményből is kiegészült. Senki azt a pályaívet, amit itt látunk, nem járta be a magyar grafikusok között, mint Maurer. Ő nem kapott akkor diplomát, s ez indokolja azt, hogy a kiállítás itt nyílt.
1955-től 1961-ig a Képzőművészeti Főiskolán tanult. Diplomamunkaként készült rézkarc-sorozatát nem fogadta el a bírálóbizottság a túlságosan modern látásmódjára hivatkozva. Pályája első évtizedeiben Maurer hűségesen kitartott a művészi sokszorosított grafika mellett. 1976-ban Rézmetszet, rézkarc címmel könyvet is írt a témáról. Virtuóz technikai tudása ellenére azonban sosem elégedett meg a tradicionális formák kereteivel. Olyan problémákat, olyan kérdéseket vetett föl életműve első húsz évében, amely később is megjelenik fotóin, videóin, fotogramjain, amik nagyon erősen kötődnek a sokszorosított grafikához. Ő igazi virtuóza, mestere a mélynyomásnak, a rézkarcnak.
Az első teremben a főiskolai munkái láthatók. Amikor őt fölveszik, 1955-ben, az a Rákosi-éra vége. Az oktatás is szocreál szellemben zajlik. Meghatározó tanáregyéniség nincs akkor a főiskolán. Ék Sándor vezette a képgrafika szakot, aki viszonylagos védettséget biztosított a hallgatóknak. A nagy múltú mélynyomás az egyik legizgalmasabb, legösszetettebb, nagy tradícióval rendelkező képalkotási metódus. Maurer a világot megváltani igyekvő szövegekkel és szimbólumrendszerrel kezd dolgozni. Rajztudása kivételes. A megfigyelés, a vázlatozás, a látvány szisztematikus felépítése már a legelső munkáiban is meglelhető. 1959-ben készült az egyik legizgalmasabb sorozata, a Munkásmozgalmi triptichon. Akkor volt a tanácsköztársasági évforduló. A főiskola is hirdetett pályázatot egy ilyen témában. Amit ő készít, az nem egészen illik az elvárásokhoz. Az összeesküvők című képén csupa megnevezhető személyiség. 1956 nagyon nagy hatással van rá, s bár fegyveres harcban nem vesz részt, egy hónapig dolgozik ápolónőként. A triptichon: a felkelők, a megtorlás és a szervezkedők. A művek hátterében megfigyelhető a húszas évek tárgyiassága. Otto Dix, Georg Grosz olyan baloldali elkötelezettségű minták, akiket a hivatalos művészet nem emelt be, mert túl radikálisnak és túl szélsőségesnek tartotta őket.
Láthatunk példákat itt a stíluskeresésre is, s az elvárt témákra is reflektál Maurer. Ilyenek a Pihenő parasztok és A hazatérő víg kőműves című munkák. A Mindennapok című sorozatára nem kapott diplomát, pedig ezek nagyon magas színvonalú lapok. Az elutasítás indoka, hogy a gyanús Lakner-körbe keveredett. Ekkoriban már lapjain olyan megoldásokat alkalmaz – különböző textúrákat, faktúrákat –, amilyeneket a szürnaturalisták is használnak. Ő az egyedüli, aki ezt a mélynyomású grafikában használja. Végzés után a magyar grafika meghatározó alakjává válik. Egy évtizeden keresztül a rézkarc válik az elsődleges kifejezési eszközévé. Ahogy teheti, amint megkapja az útlevelet, külföldre utazik. 1964–65-ben bejárja Itáliát, Jugoszláviát és Görögországot, és gyűjti a benyomásokat. Hazatérve az elbeszélő szimbolikus képalkotást fölváltja valami más. Használni kezdi a rézkarc másféle lehetőségét. Attól függően, hogy milyen az anyag és hogyan használják, előre kiszámíthatatlan megfolyások, faktúrák, buborékok keletkeznek. Maurer eszközként használja az ebben rejlő véletlent. Ettől az időtől a racionális tudás és az érzéki irracionális alakítja az egész pályáját. A második terem lapjain az anyag uralásának és az anyag szabadságának a kísérleteit láthatjuk. Témái a burjánzó természet, néha a romokkal. Az Este képeiben az álmok a tudatalatti, a szürrealitás világához kapcsolhatók a jelenetek, melyek végképp elszakadtak az ábrázolás mindenféle szabályrendszerétől.
Miközben a Pompei és Az este képei sorozatán dolgozik, a Képcsarnoknak 1968-ig ad el munkákat. Gyári, üzemi megrendelésre készült lapokról van szó (ezeket B Maurer kategóriának nevezi). Ilyenek például A brennbergi bányászok kilakoltatása és a Sallait letartóztatják című lapok. Ezeken is látszik, hogy részleteiben és megoldásaiban nem szakadt el azoktól a kísérleteitől, amelyeket az autonóm lapjain folytatott. Ezekkel a rézkarcokkal váltotta meg azt, hogy szabadon alkothatott.
1970-től Maurer szisztematikusan elszakad a korábbi virtuóz képalkotástól. A fémlemezt nem a kép, hanem a nyomhagyás akcióját dokumentáló hordozónak tekinti. E fordulat radikális demonstrációjaként az alumíniumlemezt egy bérház emeletéről ejtette le, majd az ütközés következtében roncsolódott lemezt lenyomtatta. A Nagyon magasról leejtett lemez esetében a nyomat a hordozólemezt ért behatás dokumentuma. Ezek a munkák azért is érdekesek, mert valamit elpusztít, és az elpusztítás révén jön létre valami új. Összetett problémákra néz rá, és itt is nullpontig megy, az alapelemig, a savig és a lemezig. A behatás okozója nem közvetett kémiai reakció, hanem az alkotó direkt akciója. „Pedotípiái” esetében a nyomhagyás legősibb eszköze, a lábnyom válik képalkotó elemmé. Kevés politikus művei közül az egyik, a Május elsejei egyszemélyes felvonulás.
Az 1971-től készülő akciógrafikákon már a nyomtatás folyamatszerűsége kerül középpontba, a lemezt ért hatások egymást követő fázisai jelennek meg. A hordozólemez „lassú felejtését” dokumentálja az Akkumuláció című kompozíció, amely a lemez alá nyomott betűk fokozatos elhalványulását és átrendeződését őrzi meg. Ezen az elven készültek a Szónyomok lapjai, amelyeken különböző szavak betűi nyomódnak egymásra. Az egymást felülíró betűk halmozódása nem megerősíti, hanem kioltja az egész jelentését. A lemez emlékszik, megőriz minden nyomot. Bujdosó Alpár költővel készített közös sorozatán (Wortspuren) szintén a lemez alá helyezett kartonbetűk domborulata ölt formát, de ezúttal teljes szavak tűnnek el és formálódnak újra. Maga a szöveg is a gondolatok és művek eltűnésére, láthatatlanná válására utal. Az olvashatóság és a nem olvashatóság, az írás és a jelentés megsemmisítésével és elhalványításával játszik. Ebből az időszakból már fotogramokat is láthatunk. Ő maga fogalmaz úgy, hogy a mélynyomás, a rézkarcolás gondolkodásmódja és technikája nem áll távol a fotogramtól. Ott is valami áttétel révén jön létre kép. Az eszköz közvetít.
A nyomhagyás, a nyombiztosítás jelenik meg a kimozdítás sorozataiban. Ilyen a zongorahúr és a kimozdított négyzet. Itt is zárt formákból indul, és a dekonstrukciót mutatja fel. Láthatjuk, hogy még a leggeometrikusabb munkáiban is benne van az aszimmetria és a hiba izgalma. Ezt telíti élettel. A Széttolt négyzet ugyanazzal a gondolattal játszik el, mint a lemez összegyűrése. A lemez manipulálható, föl lehet vágni matematikailag szabályos sávokra és ezeket matematikailag szabályosan el lehet tolni egymástól. A véletlen és kiszámíthatatlan mozgásokat a kiszámíthatóak váltják föl. A rovátkák őrzik az egykori harmóniát. A lemez, ha már nem fémlemez, hanem alufólia, akkor könnyű hajlítgatni, és ez egy idő után a textil benyomását kelti.
A grafikai biennálékon az egyik pompeji képén kavicsok vannak nagyon szépen metszve. Kérnek tőle hasonló témájút. Ő elkészíti, de nem karcolja, hanem kivágja az egyik formát. E gondolatkörből ered Az elveszek … sorozat. Ezt már nem rézkarcolja, hanem fotózza. A sorrendiség, a sorrend megfordítása, a reverzibilis és a nem megfordítható mozgásfolyamat váltak ennek a sorozatnak a témájává. Ekkortól már a film, a fénykép és a fotogram párhuzamosan kíséri a grafikákat. Ez egy közös problémakör, s a szürke mindenféle árnyalata helyettesítette a színeket. A kiállítás zárómunkáin hidegtű-technikával és textilre dolgozik. Ezzel a technikával sokkal kötetlenebbül lehet dolgozni, viszont nem olyan mély a vájat, ezért hamarabb elkopik. Egyik nyomat sem olyan, mint a következő, a párhuzamos függőleges vonalkák lenyomata nyomásról nyomásra változik. Az állandóság és a változás, a kiszámíthatatlan és a változás jelenik meg ebben a nyomatsorban. A mű címe: A kimerülésig, a kifulladásig. Azért vannak textilen, mert össze lehet őket hajtani és borítékban, levélként el lehet küldeni. Ezért aztán még a mail arthoz is kapcsolódik.
A Nyomtatás kimerülésig a kiállítás vezérgondolata. Ezen időszak után már nem készít sokszorosított grafikát Maurer Dóra. Az itt felvetett problémák foglalkoztatják továbbra is, de már nem ezzel az anyaggal. Ezért ez a korszak lezárt egységnek tekinthető a gazdag életműben. Ez a kiállítás kicsit arról is szól, hogy a médium – a mélynyomás – gazdag filozófiai tartalom hordozója lehet. Maurer kezdi el a rézkarcot kísérleti médiumként használni. Ő egy mesterségbeli virtuóz, briliáns technikai tudással. Itt végigkövethetjük, hogyan megy el a végső pontig, hogyan mond le a szép képről, a szép rajzról azért, hogy a végén magáról a nyomhagyásról beszéljen. A hatvanas években készült, szemet gyönyörködtető rézkarcok után jut el odáig, hogy ledob az emeletről egy lemezt, és az lesz a kép. Visszamegy az alapkérdésig. A metamorfózis a lenyűgöző, és az a folyamat, aminek mentén a tetszetős képhordozóból egy intellektuális probléma kifejezőjévé válik. Ez pedig magáról a kép alkotásáról és a nyomhagyásról szól.
NYOMHAGYÁS – NYOMTATÁS. Maurer Dóra grafikai munkássága 1955‒1980
Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem ‒ 1062 Budapest, Andrássy út 69.
A kiállítás kurátora: Révész Emese. Látvány: Czeizel Balázs
Megtekinthető: 2017. december 3-ig.
A kiállításhoz kapcsolódó rendezvények:
2017. november 26. (vasárnap) 16 óra TÁRLATVEZETÉS 5: BÓDI KINGA (Szépművészeti Múzeum)
2017. december 1. (péntek) 10 óra KONFERENCIA: A magyar sokszorosított grafika alternatív útjai
Tudományos konferencia Maurer Dóra és az 1955‒1980 közötti korszak magyar művészi grafikájáról
16 óra KATALÓGUSBEMUTATÓ A kiállítás katalógusának szakmai bemutatója a művész és a szerzők közreműködésével
2017. december 3. (vasárnap) 15 óra FINISSAGE
VETÍTÉS Maurer Dóra filmjeiből
ZÁRÓ TÁRLATVEZETÉS: MAURER DÓRA és RÉVÉSZ EMESE