Marina Abramović kiállítása Bécsben
A képzőművészeti alkotások általában statikusak nemcsak két, de három dimenzióban is. Holott nem mindig van így, sőt.
fotó: Józsa Ágnes
A bécsi Albertina Modern Marina Abramović (a „performanszművészet nagymamája”, ő fogalmazott így önmagáról) munkáinak bemutatására vállalkozott. A performansz művészetként számomra addig nem volt hiteles, míg a régi Vigadóban, Bukta Imre és Samu Géza élő alkotásait nem láttam. Kétkilós veknit vágtak ketté favágásra használatos motoros fűrésszel. Ma is beleborzongok, ha visszagondolok. Abramović nem egyszer kést, ollót, tüzet használ. Nála a szúrás mozdulata, a vágás és a visszatérő fájdalom a művészi kifejezés egyik eszköze. Abramović az 1970-es évek elejétől alapozta meg és virágoztatta fel a performanszt, mint vizuális műfajt.
Marina Abramović a szétbombázott, az akkor már több évtizede forrongó, Tito irányította Jugoszláviában született. A művésznő eszmélésének ideje – nekünk, magyaroknak akkoriban Tito csak láncos kutya volt -, ahogy sokan mások számára is az életben maradásról szólt. A küzdelem a létért határozta meg a kezdeti éveket, még akkor is, ha családja maga volt – megintcsak ő fogalmazott így – a „vörös burzsoázia”. Szülei rossz házasságban éltek, anyja „katonai stílusban” nevelte. Először a belgrádi Képzőművészeti Akadémián, majd Zágrábban tanult. 1973 és 1985 között már az újvidéki Képzőművészeti Akadémián tanított. Akkortájt fogalmazta-mutatta be első önálló alkotásait. 1978-ban Bécsben találkozhatott a közönség megrendítő művészetével. Ismertsége „A művész jelen van” bemutatójával a New York-i Modern Művészetek Múzeumban jelentősen nőtt. A Velencei Biennálén a látványos Balkán barokk performanszért Arany Oroszlán díjat kapott. Ez a mű látható a bécsi kiállításon, ahogy a Négy kereszt című installáció is.
A jelen kiállítás áttekinti ezeket az évtizedeket. Fotókon, filmeken, mi is részesei lehetünk a folyamatoknak, a fájdalomnak, a sikolynak, a kitaszítottságnak, a hangos és hangtalan indulatoknak. A termek mindegyike egy-egy adott témáról szól: a részvételről, a test korlátairól, a természetből származó energiáról vagy a megvilágosodásról. Abramović számára a test, a saját teste egyszerre szubjektum és médium, folyamatosan feszegeti fizikai és lelki határait. Művészete a mai ember létkifejezése, olyan folyamatok, amiket kiszolgáltatottságainkban és tehetetlenségeinkben élünk át.
A márcus 1-ig látogatható kiállítás a londoni Királyi Művészeti Akadémia, az amszterdami Stedelijk Múzeum, a zürichi Kunsthaus, a Bank Austria Kunstforum Wien és a bécsi Albertina Modern együttműködésében valósul meg.
