Mácsai István életműkiállítása a Kiscelli Múzeumban
Minden képét a szelídség és a szeretet mágiája hatja át.
Különös a tér és különös a kiállítás. A vakolatlan, égbe nyúló téglafalon szobafalra méretezett képek, és mégis, összecseng a látvány. Sokféle realizmus van. García Márquez az irodalom, Mácsai István (1922-2005) a képzőművészet mágikus realistája. Reális, ami valóságos, de nem olyan kemény, mint a szocialista, és nem olyan rideg, mint a fotórealista. Minden képét a szelídség és a szeretet mágiája hatja át. Telve lehetne másféle indulattal, mert nem a szelídség és szeretet korában élt. Gyermekkora óta rajzolt. Ifjúként munkaszolgálat, majd 1945-ben felvették a főiskolára, s Bernáth Aurél növendéke lett. Nem törődve a következményekkel, 1949-ben otthagyta a főiskolát. Nem vállalt soha lelkiismeretével ellenkezőt. Képszerkesztőként dolgozott az ötvenes évek elején, és festett, festett valóságtól ihletett képeket.
Amit és ahogyan ábrázolt, abban költészet volt, nemcsak realitás. Kétszer kapott Munkácsy-díjat ekkoriban. Nem vették ezt sem jó néven társai. A huszadik század avantgárd és más újító törekvései elkerülték. Ő a németalföldi reneszánsz festészetben talált magának frissítő erőt. Körülötte ott volt megannyi téma, és mind megörökítésre való. Emberek, akik közelében éltek, akikről portrét festhetett. A lakásbelső, amelyben a tárgyak, a függönyök, a szobarészletek ecsetje nyomán szeretetteli érzéseket közvetítenek. A téma a város, Budapest, az utcák, a sárga villamos, a bérházak, a hátsó udvarok, a gangok, a köznapi élet jelenetei. Útépítő munkások kövezik a Pannónia utcát, halott néni fekszik a lehúzott redőnyű bolt előtt, a Duna-part lépcsőin üldögélő fiatalok –, amelyek a valóság képei és mégis a két dimenzión túlmutatók.
Sokat dolgozott. Évente száz képet kellett festenie a Képcsarnoknak, hogy eltarthassa a családját (gyermekei: Mácsai János zenetörténész és Mácsai Pál színész-igazgató). Ez azonban nem jelentette azt, hogy kommersz került ki a keze közül. A legköznapibb témában – mint a bérházgang vaskorlátja vagy a varrógép az ablak előtt – is ott a költészet, a mívesség, a szépség. Talán ez az, amivel a műítészet nem tud mit kezdeni.
Sok-sok kiállítása volt itthon és külföldön. Kamaratárlata Cannes-ban (1957), Amszterdamban (1984) mutatta be munkáit önálló tárlaton, csoportos kiállításon vett részt 1977-ben Monte Carlóban, de találkozhattak alkotásaival Firenze, München galériáiban is. Művei hazai közgyűjteményben, egyebek mellett, a Magyar Nemzeti Galériában, a Budapest Galériában és a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban találhatók.
A kiállítás címe részben a takarásból kimozdítani szánt életműre, részben a Templomtér közepében helyet kapó installáció részeként valóságosan is ütemre elinduló falakra utal. Ez Devich Botond munkája. Elkülönül ez a falakon levők látványától, s így nem is zavarja azt.
A kiállítás kurátora B. Nagy Anikó
Magtekinthető április 2-ig / Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, Templomtér