Látványtér 2015

|

Látványtervezők kiállítása / FUGA Budapesti Építészeti Központ

A színpadkép, a jelmezek, a fények, a színek nemcsak hangulatot, érzéseket is közvetítenek, amelyekkel erősíthetik, vagy el is ködösíthetik a mondanivalót.

PC180055

A színház kép. A színház által közvetített gondolatok a látványon át juthatnak el a közönséghez. A színpadkép, a jelmezek, a fények, a színek nemcsak hangulatot, érzéseket is közvetítenek, amelyekkel erősíthetik, vagy el is ködösíthetik a mondanivalót. A színészek, a rendezők nevét megjegyezzük, azokét, akik a látványért felelnek, aligha. Pedig rajtuk is áll. Sőt!

Ha mások nem figyelnek rájuk, ők önszerveződtek. A közösség a magyar színházi látványtervezők anyagi, erkölcsi és szakmai érdekeinek képviseletében még 1992-ben alakult. Tagjai mindazok, akik rendszeres díszlet-jelmez- vagy világítástervezői tevékenységet folytatnak a színházaknál. Közel százan vannak, az egyesület elnöke Kentaur, akinek munkáját Balla Ildikó és Zeke Edit segíti.

PC180062

Nagy esemény volt számukra, hogy évente – nem kis munka árán – bemutatókat szerveztek, amelyeken megismerhették egymás munkáit, az abban az évben elért eredményeiket. Ezek a kiállítások jó hangulatú közösségi beszélgetésekkel zajlottak. Volt zsűri is és a legeredményesebbeknek még díjat is osztottak. Több évig a Palme-ház (Városliget) adott otthont e rendezvényeknek, majd a pécsi POSZT-on láthatta a szakmai (és nemcsak a szakmai) közönség – egészen 2015-ig. Akkor már nem volt látványtér-bemutató.
Pécsett nem, de a Fugában még január 17-ig látható egy kiállítás, amely – a hely szűkössége okán – nem tud annyi művésznek lehetőséget nyújtani munkáinak bemutatására, mint a korábbi helyszínek, de a lényeg, hogy gyönyörű jelmezeket, jelmez- és díszletterveket és maketteket láthatunk az elmúlt évadból.

PC180070

A kiállítók: Árvai György, Balla Ildikó, Benedek Mari, Bozóki Mara (Beckett Godotra várva jelmezrajzai), Bujdosó Nóra, Csanádi Judit, Cziegler Balázs (Háry János díszletrajza, Szegedi Szabadtéri Játékok), Fógel Adrienn (Donizetti: Bolondokháza, Magyar Állami Operaház), Füzér Anni, Horváth Kata, Kentaur, Khell Csörsz, Khell Zsolt (Euripidész: Oresztész díszletmakettje, Radnóti Színház), Kovács Nóra Patrícia (Mohácsi testvérek: E föld befogad… díszletmakettje, Örkény Színház), Orosz Klaudia, Rátkai Erzsébet, Rományi Nóra (Nyomorultak, Szegedi Szabadtéri Játékok), Rózsa István (Weöres Sándor: Holdbéli csónakos színpadképe, Pécsi Nemzeti Színház), Sárdi Zoltán, Szücs Edit, Tihanyi Ildikó (Kodály: Háry János, Szegedi Szabadtéri Játékok), Zeke Edit.

Kurátor: Balla Ildikó

A kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központban 2015. december 9. és 2016. január 17. között látogatható.

CÍMKÉK: