Látványtervező szakok kiállítása
A szcenográfia, a látványtervezés mind a színpadi, mind a filmes élmény fontos része.
Mind több és egyre intenzívebb igényünk az élményre, amelyre a gazdagodó technikai lehetőségek is módot adnak. Egy-egy színházi előadás már alig képzelhető el vetített képek, elgondolkodtató díszletelemek és jelmezek nélkül. A Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakán erre készítik fel a hallgatókat. Egy diplomakiállítás a képzés lezárásának fontos pillanata, hiszen itt adnak számot tudásukról.
A képzésen az elméleti alapismereteken túl a hallgatók a gyakorlati foglalkozásokon részt vettek nemcsak a rendezők mellett, de a díszlet- és jelmezkivitelő műhelyekben is. Megtapasztalhatták ilyenkor azt, hogy milyen feladatokat kell megoldani egy-egy előadás létrehozásakor. Fontos volt, hogy maguk készítsenek bábukat, jelmezeket, hogy a teljes technikai munkafolyamatot végig tudják követni és át tudják látni. A diplomafeladat elkészítésekor két mű közül választhattak. Az egyik: Spiró György Koccanás, a másik Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című műve volt. Mindenki választhatott a specializációjának megfelelő díszlet-, jelmez, bábszínházi vagy filmes adaptációt.
Mindegyiküknek volt konzulens szakmai vezetője. Az egyetemen a tanárok a magyar kortárs látványtervező szakma meghatározó alakjai, mint például Nagy Fruzsina, Kálmán Eszter, Balázs Júlia, Csanádi Judit, Zeke Edit. A bábtervezők közül Hoffer Károly, Kocsis Eszter és Palya Gábor nevét kell említeni, akik benne élnek a bábszínház közegében, és tudják, hogy milyen kihívások elé néznek a leendő tervezők. A hallgatóknak ekkor kell elsajátítaniuk azt is, hogy – bár kreativitásukra épül minden -, ez alkalmazott művészet, amelyben sokakkal kell együtt, csapatban, közösen dolgozni egy-egy produkcióban, és mások kreatív energiáit is be kell csatornázni abba a látványtervbe, ami megjelenik filmen vagy színpadon. A Barcsay teremben sorakozó díszletrajzokon, jelmezeken és maketteken még szárnyalhatott az egyéni fantázia, nem szólt bele rendező és a szerény költségvetés.
Az MA-as hallgatók munkái az aulában láthatók, akik az itt töltött két évben inspirációs kísérleti folyamatokban és projektekben vettek részt. Ez azért is fontos, hogy mielőtt kilépnek az életbe meg kell tudniuk fogalmazni, hogy kik is ők és hogyan gondolkodnak a világról. Maguk választhatták meg, hogy milyen témával szeretnének diplomázni, ezért nagyon sokszínű a bemutató.
Büszkeség, hogy közöttük két diplomamunka színházban is megvalósult. Az egyik a Juhász Kata társulat Szemétfölde/Wasteland, ahogy még mi sem láttuk című előadásához készült Kozma Zsófi terve, a másik Térey János: A Legkisebb Jégkorszak című darabja, amelyhez Simonyi-Lengyel Mira készített látványterveket a Stúdió K Színház számára.
Minden munkán érződik, hogy rendelkeznek a hallgatók saját vízióval a kiválasztott műről, amelyeket sikerült izgalmas látványba fogalmazniuk.










